A Twitter nem feltétlenül annak köszönheti a népszerűségét, hogy azon szeretnek csevegni egymással a felhasználók. A direkt üzeneteket viszonylag kevesen használják, de a cég igyekszik ezen a fronton fejlesztésekkel szolgálni, hogy a felület jobb legyen. Ugyanis annak is betudható a lehetőség hanyagolása, hogy sokáig rendkívül fapados volt.

Tavaly már belengette a Twitter, hogy dolgozik azon, hogy keresőt társítson az üzenetkezelő szekcióhoz. Ez részben korábban már meg is valósult, mivel lett kereső, de csak a kapcsolatok neveit és a csoportos beszélgetések címeit tudta megtalálni. Most viszont ez a funkció szintet lépett. Ezentúl lehetősége lesz már az embereknek arra is, hogy bármilyen kulcsszót megtaláljanak.

Galéria megnyitása

A továbbfejlesztett kereső révén pillanatok alatt megtalálhatóak majd korábbi üzenetek, vissza lehet nézni egyes beszélgetéseknek a fontos részleteit, és így tovább. Erre mindenképpen nagy szükség van, hiszen sokszor megesik, hogy az emberek nem emlékeznek pontosan olyan dolgokra, amik a beszélgetések során „elhangzanak”, így azonban könnyen vissza lehet nézni a beszélgetéseket.

Legyen szó egy ajánlott receptről, megtekintésre javasolt filmről vagy valakinek a telefonszámáról, mindent egyszerűen vissza lehet majd keresni a direkt üzenetek között a továbbiakban. Ez az újítás is hozzájárulhat majd ahhoz, hogy a jövőben bátrabban használja az ember a beszélgetései során a funkciót.

Annak érdekében, hogy a keresőt könnyen át lehessen tekinteni, a Twitter fejlesztői különböző lapokra osztották fel a kereső felületét. Alapesetben mindenben fog keresni a program, illetve a beírt kulcsszavakra az összes találatot ki fogja hozni, de egy mozdulattal át lehet tenni a nézetet csak a felhasználók, a csoportok, vagy az üzenetek találataira. Ezáltal nem lesz nehezebb eligazodni a találatok között, mint korábban.

Nagyon szépen fejlődik a Twitter, és a szakemberek minden fronton igyekeznek javítani a szolgáltatás minőségén. A funkcionalitás és a biztonság egyaránt halad előre, és azt lehet látni, hogy a felhasználói tábor is növekedik, illetve egészen pontosan a bevételszerzést lehetővé tevő aktív fiókoknak a száma az, ami felfelé ível, ezt az adatot szokta a vállalat megadni a negyedéves beszámolóiban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére