A Google a múlt héten jelentette be, hogy hivatalosan is elindult az Android 11 bétája, de arra ezúttal a vállalat nem tért ki, hogy mely márkák lesznek azok, akik ezt a kiadást támogatni fogják néhány mobiltelefon esetében. A nappokban azt is megtudhattuk a cégek révén, hogy a OnePlus, a Xiaomi és az Oppo biztosan elérhetővé teszi a tesztelő kedvű embereknek az Android 11-et. Most pedig újabb márkákról és mobilokról derült ki, hogy támogatják majd az Android 11-et.
Érdekes módon egyelőre nemhogy egyértelmű a kínai fölény ezen a front, hanem kizárólag kínai cég számolt be a támogatásról. Ahogy azt az imént említettük, a OnePlus, Xiaomi, Oppo trió kezdte meg a bejelentési hullámot, és most pedig már azt is biztosan tudjuk, hogy a Realme-nél is lesz Android 11 béta próbálási lehetőség, valamint a Vivo és az iQOO is kiveszi a részét a tesztelésből. És az idén újra bevetésre került Pocónál is van olyan okostelefon, melyre rövidesen elérhető lesz az újdonság.
Eddig csak csúcsmodellek kapcsán esett szó az Android 11 béta érkezéséről, és most sem történt változás ezen a téren. A Realme esetében az X50 Pro részesül abban a „megtiszteltetésben”, hogy elérhető lesz rá a korai béta operációs rendszer. Az iQOO-nál az iQOO 3 zászlóshajó érintett első körben.
Az iQOO 3 elérhető 5G támogatással és anélkül is, csak 4G LTE modemmel, a márka pedig ezek között a szoftvertámogatás tekintetében nem tesz különbséget, szóval mindkettő részt vesz a bétatesztben. A Xiaomi alá tartozó Poco esetében az F2 Pro modellre készül az Android 11 béta. Ami pedig a Vivót illeti, itt a NEX 3S lett a szerencsés kiválasztott, ami ugyancsak csúcsmodell.
A továbbiakban újabb gyártók jelezhetik majd, hogy támogatják az Android 11 bétatesztelését. Tavaly több mint egy tucatnyian vettek részt ebben a folyamatban. Azokra az eszközökre pedig fokozatosan el is kezd befutni az új operációs rendszer, amelyek kapcsán már biztosan tudjuk a támogatást.
Azt is elmondhatjuk már ennek a hírnek a kapcsán, hogy a OnePlus elsőként mostanra ki is adta a szóban forgó béta operációs rendszert. Az Android 11 bétát már telepíthetik a lelkes felhasználók a OnePlus 8 termékcsalád különböző tagjaira. Sőt mi több, igazából már az iQOO esetében is elérhető ez a rendszer; az iQOO 3 páros mindenképpen az élmezőnyt erősíti ebből a szempontból is. Kíváncsian várjuk, hogy a kínai cégeken túl a többiek mikor foglalnak majd állást az Android 11 béta támogatásának kérdésében, és milyen ütemben teszik ezt elérhetővé.
Ha valaki olyan szerencsés helyzetben van, hogy már telepítheti az Android 11-et, azt mindenképpen tartsa szem előtt, hogy itt bizony még sok ismert és rejtett hiba mellett kell használni a rendszert. A OnePlus erről be is számol a kiadási jegyzékben röviden. Ez alapján a béta a jelenlegi állapotában még nem biztosítja az arcfelismerést a OnePlus 8-on, nem működik a Google Assistant szolgáltatás, nem lehet elérni a videóhívást, néhány grafikus felületi elem nem megfelelően jelenik meg.
Az appokban is lehetnek még kompatibilitási hibák, a rendszer stabilitása pedig úgy általában nem túl biztos még. És az is figyelembe kell venni mindenek előtt, hogy jelenleg még csak az összes adat törlésével együtt telepíthető az Android 11.
































