A Google egyre több okostelefont képes eladni az Egyesült Államokban és globálisan is, elég jól látszik, hogy nagyobb figyelmet szentel a termékekre. Annak érdekében, hogy minél jobb eszközöket tudjon letenni az asztalra, próbál jobb alapokat használni, és ennek eredményeként a jelek szerint szakít a Samsunggal, és inkább a TSMC-vel fog dolgozni a továbbiakban.
Ez nagyon rossz hír a Samsung számára. Persze a Google nem volt egy kiemelkedően nagy ügyfél a számára, azonban azt látni kell, hogy ezzel is egy újabb ügyfelet bukott el a chipgyártó divíziója. A cégnek nem megy jól, az utóbbi időben már tényleg mindenki a TSMC gyártósoraiért verseng, akinek élvonalbeli eljárásra van szüksége a tervei megvalósításához. A TSMC eljárását alkalmazva a Google képes lesz hatékonyabb Tensor rendszerchipeket letenni az asztalra.
A Tensor G5 a legfrissebb információk szerint már azt N3E eljárással készülhet. Ezen született meg a Snapdragon 8 Elite, a Dimensity 9400 és más csúcskategóriás egységek is. A Samsung által biztosított eljárások az elmúlt években általában nem tudták felvenni a lépést a TSMC által nyújtott lehetőségekkel, ezért a dél-koreaiaktól érkező egységek fogyasztása magasabb volt a teljesítményükhöz képest, és a melegedésüket is nehezebb volt kontrollálni.
A DigiTimes úgy tudja, hogy 3-5 évre állapodhatott meg a Google és a TSMC a különböző chipdizájnok előállításáról. Ez alapján akár 2030-ig biztosított lehet, hogy a tajvaniak fogják szállítani a Tensor és adott esetben más lapkákat.
Ettől a változástól mindenképpen egy minőségi javulásra számíthatunk, viszont azt is gyorsan le kell szögezni, hogy azt nem érdemes remélni, hogy a Tensorok hirtelen megtáltosodnak majd. Az pedig mindenképpen érdekes kérdés, hogy egyáltalán miként fognak alakulni ezek a chipdizájnok a Samsunggal való szakítást követően. Azt ugyanis látni kell, hogy eddig a Tensor lapkák nem teljesen egyedi dizájnok voltak, hanem a Google a Samsung Exynos egységeket igyekezett a saját igényeinek megfelelőre formálni.
Az eddigi információk alapján a Tensor G5 nem lesz nagy előrelépés az általános teljesítményt tekintve a Tensor G4-hez képest; nem fog csatlakozni az éllovasokhoz. Viszont a mesterséges intelligencia feladatok gyorsításában egy jelentősebb lépést tesz majd előre. A Google erre az első Tensor megjelenése óta igyekszik figyelni, mert a szoftveres oldalon is folyamatosan erősíti az MI-t tekintve, és már próbál egyre több feladatot helyben megoldani, mivel így lehet ez igazán gördülékeny, hatékony és biztonságos.
Ezen felül vannak már pletykák arról is, hogy mit hoz majd a Tensor G6, és érdekes módon ott sem arról pletykálnak, hogy majd nagyot gurít a Google. A legutóbbi híresztelések alapján a cég sokkal fontosabbnak tartja, hogy egy kisebb méretű, ezáltal olcsóbban előállítható megoldással szolgáljon, ami az energiahatékonyság tekintetében is jeleskedik. A Google valószínűleg azt szeretné elérni, hogy széles közönség számára megfizethető Pixeleket is gazdaságosan tudjon gyártani és forgalmazni.
Kíváncsian várjuk, hogy mit hoznak majd az elkövetkezendő években a Pixelek az új Tensorokkal. Az mindenképpen örömteli, hogy a Google próbál továbbra is külön utat járni, de már nem kell hátrányból indulnia a fejlesztéseinél.