EURÓMILLIÁRDOS KÁRTÉRÍTÉS REMÉNYÉBEN PERELI EGY RIVÁLISA A GOOGLE-T

Nem a kereső, hanem az árösszehasonlító szolgáltatás az, ami újra tűz alá került, és éppen egy korábbi ítéletnek köszönhető ez a mostani eljárás.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. febr. 7. 15:23
Eurómilliárdos kártérítés reményében pereli egy riválisa a Google-t

Tavaly a Google másodfokon is elbukta azt a pert, amit az Európai Unió illetékesei indítottak a vállalat ellen még 2017-ben. Több per is volt az évek alatt a keresőóriás ellen, itt most arról van szó, aminek a keretében a cég árakat összehasonlító funkcióját vették górcső alá. Ennek a korábbi eljárásnak a pillanatnyi eredményén felbuzdulva most újabb per indult a Google ellen.

A PriceRunner nyújtott be keresetet a Google iránt, jelentős mértékben alapozva arra, amik korábban az Európai Bíróságon folytatott eljárás keretében elhangoztak. Egy svéd cégről beszélhetünk, melynek a fő profilja az áraknak az összehasonlítása, ezzel pedig a vásárlók segítése a legjobb üzletek kiválasztásában. A tét nem kevés, szóval bőven van félnivalója a Google-nek.

Galéria megnyitása

Korábban az Európai Unió ügyben eljáró szervezete 2,42 milliárd eurós bírságot szabott ki a Google-nek a versenyellenes magatartás és a hatályos törvényeknek nem megfelelő működés miatt. Most pedig a PriceRunner 2,1 milliárd eurót szeretne bevasalni a Google-ön. Ez már azért egy elég jelentős büntetés lenne, de igazából nemcsak ezért lenne probléma a keresőóriásnak egy újabb vereség ezen a front. Ha már egy magáncég is képes lenne kártérítést kiharcolni a vállalattól, akkor ez már tényleg megadná az alapot annak, hogy akár tucatjával induljanak ilyen perek a cég ellen.

A PriceRunner csak egy piaci szereplő, tömegével vannak csak az Európai Unióban olyan vállalatok, amik az árak összehasonlítására szakosodtak. Magyarországon is van több ilyen felület a felhasználók számára. Amennyiben a PriceRunner győzedelmeskedik a Google ellen, abban az esetben tényleg egy olyan hullám indulhat el, ami cunamiként törhet a Google-re.

Galéria megnyitása

A keresőóriás egyébként a korábbi vizsgálatok szerint már eleget tett az EU kérésének, és azonos feltételeket biztosít minden árösszehasonlító szolgáltatás számára a saját rendszerén belül. Mikael Lindahl, a PriceRunner vezérigazgatója azonban arról beszélt, hogy a Google a mai napig visszaél a piaci helyzetével, és rontja a versenylehetőséget.

A Google azonban ebben az esetben egészen máshogy látja a helyzetet. „A vásárlási hirdetésekkel kapcsolatos 2017-es változtatásaink sikeresen működnek. A PriceRunner úgy döntött, hogy nem használja a vásárlási hirdetéseket a Google keretei között, így lehet, hogy nem tapasztalhatja ugyanazokat a sikereket, mint mások” – mondta el a vállalat szóvivője a Reuters számára. Ez viszont a Google szerint már a cég saját döntésének köszönhető.

Lindahl hisz abban, hogy a Google továbbra is akadályozza a piac egészséges működését, és mindenképpen szeretné az igazát bizonyítani. Éppen ezért el is mondta, hogy a PriceRunnernél egy hosszú jogi csatározásra készül az eljárást lefolytató csapat.

Érdekessége még ennek az ügynek, hogy a PriceRunner éppen most kerül új gazdához. A Creades befektetői vállalkozás 101 millió euróért cserébe adta el a svéd Klarna pénzügyi vállalatnak a szolgáltatást. Tehát azért elég erősen benne van az ügyben a nyerészkedési szándék is. Azt pedig azért látni kell, hogy az Európai Unió illetékesei annak idejént 7 éven keresztül készítették el azt az eljárást, aminek a végén a Google büntetést kapott, a keresőóriás pedig még most sem fogadta el egyébként a büntetést, szóval az ügy megy tovább egy szinttel fentebb.

Galéria megnyitása

Mindenképpen kíváncsian várjuk, hogy ez az ügy hogyan fog kibontakozni, mert az semmi esetre sem hétköznapi dolog, hogy ekkora összegű pert akasztanak a Google nyakába. Riválistól pedig végképp ritkán láthatunk ehhez hasonló lépést.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Enno
Enno
2022. febr. 7. 22:25
#1

Biztos nem hallották a kis cégnél hogy éppen si szezon van, olyankor szoktak előfordulni súlyos balesetek :)

Vissza az oldal tetejére