EU: HA LESZ JOBB A C-TÍPUSÚ USB-NÉL, AZ ÁTVEHETI MAJD A HELYÉT A MOBILOKON

Válaszolt az EU egyik illetékese az Apple azon felvetésére, hogy a szabványosítás megfojtja majd az innovációt ezen a területen.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. okt. 19. 13:32
EU: Ha lesz jobb a C-típusú USB-nél, az átveheti majd a helyét a mobilokon

Az Európai Unió folyamatosan azon van, hogy a technológiai szaktort zöldítse, és ennek a jegyében kerül majd bevezetésre az a szabályozás is, hogy az akkumulátoros kütyükön szabványos, C-típusú USB csatlakozónak kell majd a töltésért felelnie. A bizottság nem szeretett volna erről rendelkezni, de lényegében az Apple miatt kénytelen ezt megtenni.

Egy interjúban Anna Cavazzini, az Európai Parlament fogyasztóvédelmi bizottságának vezetője arról beszélt a napokban, hogy mire lehet számítani a C-típusú USB használatának előírása kapcsán. „Az Európai Parlament 10 éve szorgalmazza egy szabványnak a használatát, hogy ne kelljen rengeteg kábelt használnia az embereknek, hanem csak eggyel megoldhassák a töltési szükségleteiket.” – emelte ki a szakember. De nem tudtak minden vállalattal dűlőre jutni ebben a kezdeményezésben, ezért kellett végül a törvényjavaslatot megalkotni.

Galéria megnyitása

Ennek köszönhetően a fogyasztóknak a jövőben sokkal egyszerűbb lehet majd az élete, hiszen bárhol találhatnak majd egy olyan kábelt, amivel utána tölthetik a legtöbb akkumulátoros kütyüjüket. Az okostelefonon túl legyen szó táblagépről, hangszóróról, fülhallgatóról vagy más egyéb kiegészítőről, mindegyik C-típusú USB-t kaphat. A gyártóknak nem kell majd feltétlenül újabb és újabb kábeleket csomagolnia minden szerkezet mellé, amivel a cégek is nyernek. Anna Cavazzini szerint ezzel az előírással mindenki csak nyerhet.

HA minden jól halad, akkor 2024-re kell azt a szintet elérni, hogy már kizárólag olyan eszköz kerülhet majd forgalomba az Európai Unióban, amin C-típusú USB csatlakozó található.  Ennek megfelelően példuál jövőre még minden további nélkül kerülhet a boltokba Lightning csatlakozóval rendelkező iPhone. Mindenkinek két évet ad az implementálásra az EU, hogy senkinek ne származhasson hátránya ebből.

Galéria megnyitása

Egyelőre egyébként még vannak olyan megoldások, amikre nem terjed ki a javaslat, de ez még változhat. Cavazzini elmondta, hogy még nem lett kőbe vésve a törvény, és például van arra lehetőség, hogy az előírás több eszközre terjedjen ki. Az e-könyv olvasók mondjuk kimaradtak, de lehetne még más hasonló példákat is hozni. Továbbá a vezeték nélküli töltési lehetőségnek meghagyja az esélyt a szabályozás, szóval arra lesz lehetőség, hogy ne legyen C-típusú USB, ha cserébe támogatott a vezeték nélküli opció.

Az Apple innovációféltő felvetéseit az EP képviselő nem látja valósnak. Anna Cavazzini most egyértelművé tette, hogy a C-típusú USB nem egy örökké valóságra lesz bebetonozva. Ha jön ennél jobb megoldás, ami valóban érdemi előrelépést hoz bármilyen szempontból, miközben semmilyen téren sem jelent visszalépést, akkor könnyen lehet, hogy le lesz cserélve. Persze ez már a jövőben teljesen kontrolláltan történhet majd meg. Az innovációhoz lehet majd a szabályozást idomítani.

Galéria megnyitása

Az intézkedés a szakember szavai alapján akár 1000 tonna hulladék megtakarítását is magával vonhatja. Nemcsak olyan szemétre kell itt gondolni, amit maguk a kábelek okoznak, hanem a járulékosra, amit például a csomagolás okoz. Persze az elektronikus hulladék az, ami igazán veszélyes, mert ezt nehezen lehet feldolgozni, ezáltal még jól kezelve is nagy környezeti terhelést okoz.

Bízunk benne, hogy az EU törekvései célt érnek majd, és valóban úgy sikerül ezt megvalósítani, ahogyan szeretnék. Reméljük, hogy a szabványos C-típusú USB csatlakozó minél több eszközön jelenik majd meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

44 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
WazheadBoci__
WazheadBoci__
2021. okt. 20. 12:53
#12

Nem hinnem hogy tartunk ott hogy egy telefon kihasznalja teljesen a C adta lehetosegeket szoval az apple megint csak maga fele szeretne hajtani a dolgot.

Bihus
Bihus
2021. okt. 20. 11:51
#11

Csak számoljunk egy kicsit.

2021 van. Nagyjából mindenkinek van egy vagy több okostelefonja. Mi történik, ha veszek egy újat?

Abban az esetben, ha az új telefonhoz csomagolnak új töltőt és kábelt, akkor eggyel több töltő és kábel lesz a világon, akár tudom használni a régit, akár nem. Ez gondolom, eddig mindenkinek egyértelmű.

Ha NEM csomagolnak mondjuk töltőt, akkor ugye a régit használom, vagy ha az tönkrement, akkor veszek egy újat. Ebben az esetben nem keletkezik új töltő a rendszerben, azaz nem lesz több szemét sem, mint amennyit a régi töltők élettartamának lejárta után termelnénk. Azaz környezetvédelmi szempontból ez egy jó dolog, és ilyesmire ugye van példa.

Ha NEM csomagolnának új kábelt, akkor is ez lenne a helyzet, mert mindenkinek van már eleve annyi kábele otthon, amennyi kell. Annyi különbséggel, hogy ha a régi nem jó, mert mondjuk microról C-re vagy lightningről C-re váltottunk, vagy tönkrement, akkor kellene újat vennünk, így csak akkor növelnénk a kábelek számát a rendszerben, azaz végső soron csak akkor termelnénk szemetet.

De mi is a helyzet? Kábelt, ha jól tudom, akkor minden gyártó csomagol a telefonhoz. Azaz teljesen mindegy, hogy kinek milyen kábele van és milyen kábelre váltott, mindig, ha valaki vesz egy telefont, legalább eggyel több kábel lesz. Azaz nincs jelentősége, hogy betiltjuk-e a lightningot vagy nem, akkor is mindig lesz egy új kábel az új telefonhoz. Éppen ezért nincs környezetvédelmi szempontból jelentősége annak, ha békén hagyják az apple-t. Ha rákényszerítik, hogy váltson, akkor pedig abban az esetben, ha valakinek több kábele is van (pl. otthon, autóban, melóhelyen, táskában, kutyafüle), akkor azokat a kábeleket mind ki kell majd dobni, és lecserélni az új szabványra.

Azaz végső soron a váltás generálja a szemetet, így a váltásra kényszerítéssel biztosan szemetet generálunk, anélkül pedig nem.

Coreplayer
Coreplayer
2021. okt. 22. 7:47

@Bihus z OFF az első betűt a válaszomban sehogysem engedi kitörölni a motor... :D ON

Szerintem teljesen igazad van. A konklúziód viszont hibás. Az utolsó mondatoddal igazolod hogy az egyen csatlakozó a legkevésbé környezetszennyező megoldás.

By the Way szép érvelés!

pdx006
pdx006
2021. okt. 20. 1:05
#10

Az EU is csak a fasságokat erőlteti minden tagállamra, olyasmit véletlenül se, amivel jobban is jár a nép főleg keleten.

csendesmark
csendesmark
2021. okt. 19. 19:32
#9

Szerintem ez már nagyon érett.
Az alma a sorsot hívta ki maga ellen!

Én nem adtam volna csak 1 év türelmi időt!

tomchee
tomchee
2021. okt. 19. 21:44

@csendesmark igazából már az is sok lenne, mert az EU már 2011 óta próbálja jobb belátásra bírni az applet

tomchee
tomchee
2021. okt. 19. 19:24
#8

De hogy fogná vissza az innovaciót? Tudtommal az eu csak az usb-c csatlakozóhoz ragaszkodik. Nem a 3.0 ás szabványhoz

spdrfx
spdrfx
2021. okt. 19. 18:44
#7

Rohognek, ha a vegen lenne apple kompatibilis usb-c es ami minden mashoz jo. :)

pepeno1
pepeno1
2021. okt. 20. 11:01

@gabushi Minő véletlen, hogy ezt az után tették, hogy az EU felvetette, hogy szabványosítani kellene a töltőket. Azért az almásokat se kell félteni ilyen téren. Még megpróbálják kipörgetni a xarjaikat, amig le nem csap az EU-s banhammer. ;)

Thomas.G.Seiei
Thomas.G.Seiei
2021. okt. 19. 17:50
#6

én úgy látom, az apple szereti a saját megoldásait, sok pénzt költött rá, gondolom egy rahedly alkatrészt gyártatott le már, és nem szeretné kidobni...
az USB-C jó dolog, viszont az EU törvény hozói, nem tuddják hogy kell gyártani az USB-C kábeleket... mert hogy szívás, 3 éve egy videót láttam ahol ecsetelték hogy gép nem képes a kis szálak csatlakoztatására a csatiba, ezért manuálisan teszik.. ami nem éppen gyors... 
persze lehet hogy azóta sikerült autómatizálni...

Tecra8000
Tecra8000
2021. okt. 19. 21:42

@Thomas.G.Seiei  A már legyártott alkatrészeit nyiván nem is kelle kidobnia. Azokat mostani készülékeibe nyugodtan betehetné, csak az termékeibe kellene type-c port. Semmivel nem lenne drágább, sőt, mivel hogy mindenki más type-c-t gyárt, lehet hogy kevesebb pénzért is leszerződnének az Apple-el, mint amennyiért most Lightning portot gyártanak. Itt pusztán annyi az érdeke az Apple-nek, hogy vaskos prémiumot tudnak nyomni a saját kábeleikre, hiszen más, mint a többi (lasabb, rosszabb minőségű, de más), és a többi gyártóval is kifizetteti a jogdíjakat (ezért drágább ugyanazon gyártó Lightning portos kábele, mint az ugyanolyan, de type-c csatis. Az IKEA-s töltő kábelek erre szép példák, nekem az van)...

Resike
Resike
2021. okt. 19. 14:27
#5

Jajj ne mekfolytyák az inoovájcijóót.
Lightning could power up to 20W whereas USB-C can handle up to 100W.
Lightning cables transfer data at USB 2.0 speeds and data could be transfer at USB 3.0 speeds on USB-C cables.
USB-C is much cheaper than Lightning.

Resike
Resike
2021. okt. 23. 1:08

@Bihus Akkor meg inverz vagy fordított apa csatlakozó, amúgy a fasznak vitatkozom erről veled?
Az a rész amit te bedugsz a lightningal az itt a másik oldalon van. Mellesleg ki a rák nem szarja le a méretét?

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. okt. 19. 14:27
#4

Valamit most nem értek. iPhone 12 minimhez csak kábelt adtak, egyik vége type-c, másik lightning. A gyorstöltő adapter szintén type-c. Akkor most min görcsöl az EU?

Bihus
Bihus
2021. okt. 20. 11:29

@Tecra8000 "Ha most minden gyártó átállna a type-c-re és csak azt használná, akkor a meglévő kábeleidet a már meglévő eszközeiddel még bőven sikerülne elhasználnod."

Ööö, ezt sem értem. Te hogyan képzeled el egy kábel "elhasználását"? Megeszed vajas kenyérrel? Én eddig csak 1 gyári apple kábelt "használtam el", azt is azért, mert szarul volt megcsinálva, és elkezdett lejönni a szigetelés. Ahelyett vettem normális kábeleket, és sok éve azt használom, a telefonok dobozaiban lévő gyári kábel pedig többnyire ott csücsül kicsomagolatlanul, és a többi tartozékkal együtt eladom a telefonnal együtt, ha eljön az ideje. Ugyanez a helyzet a gyári töltővel is. Éppen ezért nekem pl. nincs igényem arra, hogy bármit csomagoljanak a teló mellé a dobozba.

Ha pedig át kell majd állni USB-C-re, akkor ki kell majd dobni az összes régi lightning kábelt. Ez tény, ha környezetszennyezésről beszélünk. Viszont mivel C-s telefonom is van, nem igazán fog fájni, venni kell majd pár C-s kábelt pluszba. Annyi, hogy most 1 lightning és 1 C kábel áll ki a töltőből, úgy meg majd 2 C fog.

Baromira nem értem a hisztit se egyik, se másik oldalon. Ez kb. tökmindegy, pár faxkalap politikus, aki kitalálta az egészet, belenéz a tükörbe reggel és elmondja magának, mekkora faszagyerek vagyok, de ennyi.

mateos77
mateos77
2021. okt. 19. 14:06
#3

A lightning amúgy nem egy rossz szabvány, viszont az Apple is kényszerből vezette be, most meg már ragaszkodnak hozzá. Ha lett volna még 2 év türelmük, akkor nem lenne lightning. Mindenesetre engem is zavar, hogy az iPad, Iphone, airpods töltő nem usb-c

gabushi
gabushi
2021. okt. 19. 15:16

@mateos77 abból a szempontból nem jó, hogy vizesen hozzányúlva "ráz". (bár tudom, ne fogdosson vizes kézzel az ember semmilyen elektromos kábelt),

De mivel kívül van az érintkező könnyebben sérül(het).

spdrfx
spdrfx
2021. okt. 19. 13:57
#2

"..a szabványosítás megfojtja majd az innovációt.." ertsd: bakker, hogy fogjuk igy eladni az ifon toltoket hatalmas felarral?

Timofiev
Timofiev
2021. okt. 19. 14:12

@spdrfx  Mondják ezt úgy, hogy 2012 óta még csak hajlandóságot sem látni az "innovációra". Manapság is ugyan olyan kábelt adnak a telefonokhoz mint 9 éve. Barátnőm vett hozzá külön kábelt mert annyira félti a gyárit. Pár évvel ezelőttig használta is, amíg az apple ki nem találta hogy most már "biztonsági kockázat" a nem hivatalos lightning töltő (értsd: kiszorítja az olcsó 1000 Ft-os töltőkábel az Apple saját 10000 Ft-os kábelét a piacról ezért inkább használhatatlanná teszik).

Barátnőm ide meg oda van az iphone-al, de nekem még ha fizetnének se kéne.

Egy témáhozillő kép:

https://starecat.com/content/wp-content/uploads/wait-a-minute-how-do-i-plug-a-usb-stick-into-this-2000-dollars-macbook-apple-laughing-with-75-dollars-dongle.jpg

carrast
carrast
2021. okt. 19. 13:44
#1

nagyon helyes, a f****m tele volt a mindenféle kütyüvel meg csatlakozóval, az USB C t meg könnyű bedugni és kész, Apple rohadjon meg nyugodtan

Vissza az oldal tetejére