ÉSZAK-KOREA MINT IT-FEJLESZTŐKÖZPONT?

Észak-Koreáról nagy valószínűséggel egyáltalán eszébe se jut az IT senkinek, vagy ha mégis, akkor csak mint olyasmi, ami ott biztosan nincs, ám érdekes módon úgy tűnik, a valóság - bizonyos szempontból - egyre inkább ennek az ellenkezője.
Németh Gábriel
Németh Gábriel
2010. jún. 17. 19:13
Észak-Korea mint IT-fejlesztőközpont?

Észak-Koreáról nagy valószínűséggel egyáltalán eszébe se jut az IT senkinek, vagy ha mégis, akkor csak mint olyasmi, ami ott biztosan nincs, ám érdekes módon úgy tűnik, a valóság - bizonyos szempontból - egyre inkább ennek az ellenkezője.

Úgy tűnik ugyanis, hogy az ország egyre csábítóbb ügymenet-kiszervezési célponttá válik, köszönhetően egyrészt az olcsó, ám ennek ellenére igen jól képzett munkaerőnek; Észak-Korea a jelek szerint már évek óta szinte futószalagon termeli az IT-mérnököket, programozókat és kutatókat.

Galéria megnyitása

Másrészt, nyugati vállalatok is felismerték az országban rejlő lehetőségeket - a nehézségekkel együtt, és ez utóbbiak áthidalásából is profitáltak. Közülük is a legsikeresebb a Nosotek, melyet a német illetőségű Volker Eloesser eleve "kiszervezési központnak" tervezett és alapított is meg Észak-Koreában három évvel ezelőtt, 2007-ben - azóta pedig rendkívüli sikerre vitte.

Elmondása szerint a helyi jelenlétet nem lehet megkerülni, mivel a komoly kommunikációs korlátozások miatt máshogyan nem lehetne érdemben intézni semmit. Hasonlóképp gondot okozhat, hogy a helybelieknek lényegében nincs tapasztalata a külföldi vállalatokkal való együttműködés terén, így a Nosotek a külföldről behozott, projektmenedzserekként foglalkoztatott szakemberei, és a helybeliek szoros együttműködése révén ebben is úttörő szerepet játszik.

Mint mondta, minden jelentősebb programozási nyelvhez, technikához és operációs rendszerhez vannak kiváló szakembereik, Kínán keresztül pedig a nethozzáférést is megoldották (ami Észak-Koreában igen szigorúan szabályozott), és mostanra már saját elmondásuk szerint minden tekintetben "nyugati munkakörülményeket" teremtettek. Olyannyira, hogy például egy iPhone-ra fejlesztett, és az Exozet Games által forgalmazott alkotásuk egy hétig szerepelt a német App Store top 10-es listáján.

Marc Busse, a berlini székhelyű Exozet illetékese is a legteljesebb elismerés hangján beszélt az Exozet munkásságáról; elmondása szerint remek munkát végeznek, és a kommunikációs problémákat is teljes mértékben megoldották. Természetesen nem hagyta ki azt a megjegyzést sem, miszerint csak ajánlani tudja őket bárkinek, aki szeretné kiszerveni a játékfejlesztési ügymeneteit.

Egy kellemetlenség azonban így is akad, ami pedig nem más, mint a politika. USA-beli vállalatok eleve nem élhetnek az Észak-Koreába való kiszervezés lehetőségével az érvényben lévő embargók miatt, az ország és vezetőségének rossz híre miatt pedig az USA-n kívüliek is alaposan meggondolják, valóban fel akarják-e vállalni azt, hogy a nevük összefüggésbe kerüljön az országéval.

Ami azonban az Exozetet illeti, Busse elmondása szerint ők maguk emiatt egyáltalán nem zavartatták magukat. Mint mondta, a kormányhoz és a diktatúra intézményéhez soha nem volt semmi közük, egyszerűen csak igénybe vették a helybeli, egyébként "kiváló" szakemberek munkáját, és nem is kellett csalódniuk az eredményben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Seregely
Seregely
2010. jún. 23. 0:05
#4

A németekre jellemző ez a opportunista hozzáállás Észak-Koreához. A 2. vh. alatt is így gondolkoztak a németek: igaz, hogy sokaknak undorító volt Hitler ideológiája, de megoldotta a munkanélküliséget, még fejlődést is hozott, így megrántották a vállukat és ennyi. Észak-Koreában is bár mindennaposak az éhínségek, diktatúra van, az állam fegyverkezésre költi az erőforrásokat és a fél világ attól fél, hogy terroristáknak adnak el atomfegyvert, de a lényeg az olcsó munkaerő. Tipikus.

Offtopic: Azért ne misztifikáljuk túl a volt szovjet blokkot. A hidegháborút nagyrészt az egyre növekvő technológiai lemaradás miatt vesztette el, amiben igen nagy részt az informatika tett ki. Itt évtizedes hátrányba került a "keleti" színvonal a 80-as évek végére.

prohlep
prohlep
2010. jún. 19. 11:51
#3

Igen.

Sytyx
Sytyx
2010. jún. 19. 8:19
#2

Hogy szovjet védelem-e azt hagyjuk, azért eléggé kizsigerelte az a szovjet blokk a magyar gazdaságot, mivel csak Magyarországnak adtak hitelt a nyugatiak. Bár hozzáteszem voltak értelmes, felvirágzást elhozó munkálatok, csak sajnos vagy sem eljött 1989.

Trianont pedig ne keverjük ide. Az egy elnyomott ország megcsonkítása. Fő célja a csigazabáló kis barmok (franciák) védelmének biztosítása. Megetették az öleb román szájat, létrehozták a szlovák államot... Célja, hogy a németek ne találjanak erős szövetségest keleten és egy háború esetén legyenek egyes országok hálásak.

Észak-Korea pedig diktarórikus állam. Központosított hatalom esetén pedig nagyobb a fejlődés lehetősége, mert nem versenyezni kell, hanem összedolgozni.

prohlep
prohlep
2010. jún. 18. 11:11
#1

"... minden jelentősebb programozási nyelvhez, technikához és operációs rendszerhez vannak kiváló szakembereik ..."

Ez jellemzo volt az egesz szovjet, keleti blokkra.

1989-ben athelyezodott a sulypont a szellemi ertekekrol a nyugati tipusu anyagi ertekekre.

USA kenytelen kivonni az ursikloit, elavultak, nem eleg megbizhatoak.

Simonyi Karoly azert ropult szivesen a keleti technikaval, mert az nagysagrendileg regebb ota nagysagrendileg tobb sikeres kilovest teljesitett, es egyszeruen mukodik.

Erdemes az urrepulessel kapcsolatos honlapjat megnezni: vilagos belole, hogy a keleti blokk mernokei kreativak es kivaloak voltak.

Csufoltak a Tu-144-et, hogy a Concorde masolata. Aztan a keleti osszeomlas utan a nyugatiak surgosen megvasaroltak a Tu-144 lemasolas jogat es nehany mukodo Tu-144-es gepet.

De a lengyel Odra is egy nagysagrenddel gyorsabb gep volt, mint a nyugati PDP megfeleloje, mert a lengyel mernokok annyi plussz otletet vittek bele.

Stb.

Ma viszont mit latok a diakok koreben?

A diakok egyre nagyobb reszenek figyelmet elvonja a nyugati tipusu szakmai karrier lehetosege.

Ez pedig mar nem a keleties, elmelet-centrikus, "tok mindegy a hatarido, de szeretnem jol megerteni a problemat", hanem ez mar olyan, amit jol ismerunk ...

Az allam kepes olyan celokat megvalositani, amelyre a vallalati maganszektor azert nem kepes, mert csak addig el, ameddig honaprol honapra, evrol evre van nyereseg.

Mennel osszetettebb a technologia, annal inkabb allami meretu szervezodest igenyel.

Erdemes volna megnezni, hogy egy Intel, HP vagy AMD eves koltsegvetese mire hasonlit?

Egy magyar magan nagy vallalatra, vagy pedig a magyar allami koltsegvetesre?

Merjunk kicsi lenni, a magyar allami szektort daraboljuk magan vallalkozasokra?

Ez azt jelenti, hogy merjunk az Intel-nel, a HP-nel vagy az AMD-nel kisebb lenni!

Es aztan batorsagunk jutalmakent a nagy halak megesznek minket, ...

... "merjunk kis halak lenni".

Ne feledjuk, Trianon szerzodes zaradeka tartalmazza a lenyeget: minden egyes kicsiny utodallamnak megtiltja, hogy egyesuljenek akarmilyen kobinacioban is!

Mert a nagy halak Trianonban kikotottek, hogy a Karpat medence nepei, --- fuggetlenul attol, hogy terulet-vesztesek vagy terulet-nyertesek, de --- mindenkepp a kis halak koze tartozzanak, amelyeket aztan a nagy halak szepen kenyelmesen felfalnak.

Atmenetileg a Szovjet blokk megvedte Kelet Europat a nagy halak ellen.

De 1989 utan megszunt a vedelem, es a kis halak most 2010-ben itt allnak gyatyara vetkoztetve: a nagy halak jol megkopasztottak bennunket.

Igy a Trianon, majd pedig a szovjet vedelem megszunese, a szlovak nacionalistak szamara legalabb olyan hatalmas gazdasagi grossz-gebassz, mint a vesztes oldal szamara.

2 evtized elteltevel, itt all a keleti blokk kis orszagainak nepe gatyara vetkoztetve.

Vissza az oldal tetejére