Az elmúlt években számtalan próbálkozása volt a Google-nek, hogy az RCS támogatás bevezetése felé terelje el az Apple-t, de a vállalat minden esetben ellenállt. Nagyon sokáig hivatalosan nem is tettek erről említést, de mostanra ezen is túl vagyunk, a cupertinóiak kijelentették, hogy nem áll szándékukban beállni a szabvány mögé. Viszont most mégis zöld utat kaphat az RCS a platformon, de egy harmadik féltől származó szoftvernek köszönhető a dolog.
A Beeper alkalmazás valósítja meg az RCS technológia támogatását az iPhone-okon.
Egy olyan szolgáltatásról van szó, melynek fejlesztői lényegében minden esetben arra fókuszálnak, hogy egységes, és minden felületen egyenrangú üzenetküldési lehetőséget biztosítsanak a felhasználók számára. Így jött képbe az is, hogy megvalósítják a Rich Communication Services, vagyis RCS támogatását. Így az androidos mobilokat használóknak a Google Messages szolgáltatáson keresztül már gond nélkül lehet majd üzenni az iPhone-okról is úgy, hogy nem kell SMS-t küldözni meg kék-zöld buborékokat nézni.
Azt nem tudni, hogy mennyire lehetett egyszerű menet a Beepernek ezt a fejlesztést összehozni, de az Apple elképzelhető, hogy nem nézi túl jó szemmel a dolgot. Hiszen hiába megy ebbe az irányba a világ, Tim Cook legutóbb azt nyilatkozta, hogy a vállalat nem áll be az RCS mögé, nekik az a céljuk, hogy mindenki iPhone-t vásároljon. Ha valaki szeretne az idős szüleivel új kommunikációs formára az SMS-ek helyett, akkor vegyen neki is iPhone-t.
Az RCS támogatással szinte mindenki csak nyerhet, leszámítva az Apple-t, akinek ez az utóbbi időben egy olyan megkülönböztető eszköze lett, amivel egészen biztos, hogy nagyon sok új vásárlóra tett szert. A saját üzenetküldő rendszere az évek során rengeteg kritikát kapott például a zöld és kék buborékos megkülönböztetések okán. Ez apróságnak tűnhet sokak számára, de valójában a tinédzserek körében komoly probléma volt ebből. Több zaklatási ügy volt belőle, és tényleg sokan vannak, akiket egyebek mellett ez terelt az iPhone vásárlás irányába. Így érhető, hogy miért nem akar mögé beállni a cég.
Ezzel az üzenetküldési technológiával a felhasználók úgy tudnak egymásnak üzenni a Google Messagest és már RCS-es szolgáltatások, így a Beepert használva, hogy nem kell azzal foglalkozniuk, hogy milyen hosszú volt az üzenet, mennyibe került a küldés, vagy hogy biztonságban célba ért-e az üzenet tartalma. Az RCS gondoskodni tud a küldés során a végponttól végpontig tartó titkosításról, így nem lesz adatvédelmi probléma.
Az is megoldott az RCS-nél, hogy a partner látja, amikor a másik fél éppen üzenetet gépel, így nem fognak keresztbe írni, simább lehet a kommunikáció a felek között. Továbbá az is látható majd, hogy az RCS üzenetet a partner megnyitotta és elolvashatta. Hangulatjeles reakciókat is lehet küldeni a bejegyzésekre. A technológia leegyszerűsítheti a kapcsolattartást a különböző platformot használó eszközök között. Ezt az iPhone-okon eddig csak a saját ökoszisztémán belül lehetett megoldani az iMessage appal.
A Beeper felhívta a figyelmet arra, hogy kezdetben bétaként lesz elérhető a funkció, így lehetnek még problémák, de azon lesznek, hogy minden ilyen dolgot elhárítsanak. Ebben várják majd a segítséget a felhasználóktól is. A Beeper Desktop (3.70.17) programban be lehet kapcsolni a funkciót a Chat Networks menüponton belül. Egy rossz hír van, mégpedig az, hogy a Beeper várólistás, szóval akik csatlakoznak, azok nem tudják rögtön elérni a szolgáltatást.