Egyelőre még nem tudni, hogy pontosan mikor, mekkora mennyiségben válnak elérhetővé az Intel új, kilencedik generációs Core sorozatú processzorai, amelyek eleinte hárman lesznek, ahogy azt korábban már megírtuk. Az újdonságok mindannyian „K” típusú megoldások lesznek, azaz szabadon lehet majd őket tuningolni, hővezető sapkájuk alatt pedig már nem a szokásos paszta, hanem forrasztás foglal helyet. Utóbbi állítás egy korábbi tuning alkalmával egyértelműen bizonyítást nyert.
Eddig nagy kérdés volt, hogy pontosan milyen árcédulát kapnak az egyes modellek, hiszen a szokásos Core i5-ös és Core i7-es családok mellé asztali fronton is érkezik a Core i9-es kategória. Nemrégiben kiszivárgott némi információ a várható árazással kapcsolatban, ugyanis egy szingapúri számítógépalkatrész-nagykereskedés kínálatában feltűntek az új processzorok, így némi árfolyam-váltás és forgalmi adó kivonást követően már nagyjából sejthető, milyen listaárakat alkalmaz az Intel.
A csúcsot képviselő Core i9-9900K várhatóan 449,99 dollárba kerül, amire az AMD térfeléről a RYZEN 7 2800X érkezhet válaszként, amennyiben hihetünk a korábbi pletykáknak. A Core i7-9700K, ami a családra nem túl jellemző módon egy Hyper-Threading támogatás nélküli Core i7-es processzor lesz, várhatóan 349,99 dolláros áron válik elérhetővé, így a RYZEN 7 2700X ellenfeleként tarthatjuk számon. A harmadik processzor a Core i5-9600K lesz, ami a RYZEN 5 2600X vitorlájából foghatja ki a szelet hasonló szintű teljesítményével és 249,99 dolláros árával.
Az újdonságok a korábbi hírek szerint októberben tehetik tiszteletüket a piacon, ám az egyelőre nem derült ki, hogy a hivatalos rajt után elérhető mennyiségben kerülnek-e forgalomban, vagy csak hébe-hóba találkozhatunk velük az üzletek polcain, mint a tavalyi Coffee Lake rajt alkalmával.
































