A vérszopó denevérek igazi horrorfilmbe illő állatok, hiszen az egyedüli emlősök, akik kizárólag vérrel táplálkoznak. A kistestű állatok Közép- és Dél-Amerika erdőiben és barlangjaiban laknak, és gyakorta élősködnek a helyi tenyésztett állatokon. Vérszívónak lenni azonban nem is olyan egyszerű: mint egy új kutatásból kiderült, a tápanyagokban igencsak szegényes étrendet a denevérek különleges genomja teszi lehetővé.

A vér ugyanis meglepően rossz táplálék: alig van benne szénhidrát és zsír, ráadásul meglehetősen kalóriaszegény. Ebből adódóan a vérszopó denevéreknek minden más emlősnél alacsonyabb az inzulinszintjük, és étkezésenként saját testsúlyuk 1,4-szeresét kénytelenek felszippantani vér formájában. Ekkora mennyiségű vér fogyasztása viszont veszélyes, mivel nagyon sok benne a vas, ami kikészítheti a tápcsatornát és a májat. A mindössze nyolc centiméteres állatkák a becslések szerint 800-szor annyi vasat fogyasztanak, mint egy átlagos ember.

A kutatók régóta vizsgálják, hogyan képesek a denevérek túlélni egy ennyire szélsőséges diétán. Michael Hiller, a frankfurti LOEWE Központ genomszakértője és kollégái nemrégiben újgenerációs génszekvenálással eredtek a rejtély nyomába. Szekvenálták a rőt vérszopó denevér genomját, és ezt 26 másik denevérfaj genomjával vetették össze, hogy azonosítsák azokat a géneket, amelyek a vérivó faj létét lehetségessé teszik.

Az eredmények alapján a vérivás titka, hogy genetikailag a kevesebb jelen esetben több. A denevérek ugyanis nem tettek szert új génekre a vér feldolgozásához, hanem 13 kulcsgént elvesztettek evolúciójuk során. A most azonosított 13 gén közül eddig 10 esetében nem is sejtették a kutatók, hogy ezek nincsenek jelen a vérivó denevérekben. Ezen veszteségek előnyei nyilvánvalók a denevérek egész szervezetében, az emésztőrendszertől az agyig. Egyes deléciók a mérsékelt inzulintermelést segítik elő, mivel a hormonra a kevés bevitt cukor miatt nincs akkora szükség. Mások az ízérzékelést befolyásolják, lehetővé téve, hogy az állatok kevésbé érezzék a vér jellegzetes ízét.

Az egyik törölt gén hatására egészen átalakult a denevérek gyomra: úgy képes feltelni, mint egy lufi, és rögtön meg is kezdi a víz eltávolítását a vérből, így az emésztőrendszer többi részének csak a vér sejtes elemeivel kell megküzdeni. Ez azt is jelenti, hogy a denevérek táplálkozás után rögtön vizeletet ürítenek, hogy megszabaduljanak a sok víztől, ami megnehezítené a repülést.

Egy másik gén törlése abban segít, hogy a vas a vérben maradjon, és ne károsítsa az emésztőrendszert. A bélfal egyes sejtjeinek ugyanakkor szintén fontos szerepük van a vas kezelésében: a szakértők szerint ezek a könnyen pótolható sejtek magukba szippantják a felesleges vasat, majd amikor elhalnak, velük együtt kiürül az anyag a szervezetből. A változások az állatok agyát is érintik. Egy gén törlése miatt a denevérekben nagyon megnő egy, a koleszterin feldolgozása során keletkező anyag mennyisége, ami rágcsálókon végzett kísérletek alapján segíti a kognitív működéseket. Ez megmagyarázhatja, miért okosabbak és szocializáltabbak a vérivó denevérek rokonaiknál.

Az állatoknak ugyanis nagy szükségük van a társas kapcsolatokra, mivel az egysíkú étrend nagyon sebezhetővé teszi őket. Nem tudnak tartalékokat felhalmozni, így ki vannak téve az éhezés veszélyének, és ha egymás után több éjszaka nem tudnak enni, az halálos következményekkel jár. A denevérek ezt úgy oldják meg, hogy kisegítik egymást, ha valaki éppen nem jutott táplálékhoz, hogy aztán később, amikor ők maradnak éhesen, visszakapják a szívességet. A rendszer nagyon jól működik, a denevérek kivételes memóriájuknak köszönhetően emlékeznek rá, hogy kinek segítettek és ki segítette őket, így hosszú távú, mindenki számára előnyös barátságokat ápolnak.