ELVESZÍTETTE EGYIK LEGFONTOSABB MÉRNÖKÉT A TESLA, LEHÚZZA A ROLÓT A DOJO

Derült égből villámcsapás ez a hír, és úgy fest, hogy a Teslának jelentős stratégiaváltásra lesz most szüksége, miután széthullott a Dojo mögött álló csapat.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. aug. 8. 15:20
Elveszítette egyik legfontosabb mérnökét a Tesla, lehúzza a rolót a Dojo

Az idei év egyelőre nem alakul jól a Tesla számára. Most újabb nem várt problémával kell megküzdenie a vállalatnak. Egy olyan mérnök hagyja el a céget, aki kulcsfontosságú szerepet töltött be a chiptervezésben és a Dojo szuperszámítógép fejlesztésében.

Peter Bannon távozik a Teslától, és ezzel párhuzamosan a vállalat fel is oszlatja azt a csapatot, ami a Dojo mögött állt – számolt be a hírről a Bloomberg.

Peter Bannon elképesztő iparági tapasztalattal a háta mögött irányította eddig a Tesla speciális részlegét, és fontos szerepe volt a vállalat egyedi chiptervezési munkájában. Közvetlenül Elon Musknak jelentett, tehát a legmagasabb szintű vezetők körét erősítette. 2016-ban igazolt a vállalathoz, előtte az Apple-nél töltött be magas rangú igazgatói pozíciót, de dogozott a Compaq kötelékében is a 2000-es évek elején, majd az Intelt is megjárta, mielőtt 2008-ban az Apple-höz szegődött.

Azt nem tudni, hogy pontosan mi áll Bannon távozása mögött, de az igán komoly meglepetés az ügyben az, hogy a Dojo szuperszámítógép mögött álló csapat is feloszlatásra került. Ezzel pedig megszakadhat több, az önvezetéssel kapcsolatos egyedi chiptervezési munka is.

A Bloomberg úgy tudja, hogy hogy a Peter Bannon irányítása alatt dolgozó szakemberek csoportját a Tesla több különböző részleghez osztja be. Nem indul jelentősebb leépítési hullám. A fejlesztők egy része az adatközpontok tervezésén dolgozik majd a továbbiakban, mások pedig a Tesla számítási projektjein fognak munkálkodni.

Korábban ebből a fejlesztőcsapatból már több ember kilépett, nagyjából 20 szakember távozott a Teslától, akik együtt mostanra saját startupot alapítottak DensityAI néven. Egyelőre még nem fedték fel hivatalosan, mire készülnek, de állítólag nagyon komoly munkába vágták a fejszéjüket a Teslától távozó dolgozók. Saját chipet tervezhetnek, hardveres komponensek megalkotásában gondolkodnak, miközben szoftverfejlesztésbe is belefogtak. Adatközpontokban felhasználható technológiát akarnak létrehozni, ami robotikára, MI ágensekre, járműipari felhasználásra fókuszálna.

Galéria megnyitása

A Dojo egy nagyon fontos projekt volt a Teslánál, amiről hosszú évek óta rendszeresen beszélt Elon Musk. A júliusi negyedéves pénzügyi beszámoló során is szóba kerül, noha csak röviden tért ki erre az üzletember. Ez elvileg az egyik sarokköve volt a Tesla mesterséges intelligencia ambícióinak, és az alapjaként szolgált volna a jövőbeli teljesen autonóm közlekedésnek. A Morgan Stanley 2023-ban arról számolt be, hogy a Dojo akár 500 milliárd dollárral járulhat hozzá a Tesla értékéhez, megnyitva új bevételszerzési lehetőségeket.

Galéria megnyitása

A belső források szerint a Tesla feladhatta a Dojo D2 chip tervezését, és inkább az Nvidia technológiáit preferálhatja, elsősorban a szuperszámítógépes rendszerek tekintetében. De ettől függetlenül nem hagy fel minden chiptervező tevékenységgel. Az AI6 chip gyártására például már egy gigantikus összegű szerződést írt alá a Samsunggal. A Dojón dolgozok egy része pedig a Cortex szuperszámítógépen dolgozhat tovább, ami egy újabb MI training klaszter a Tesla főhadiszállásán Austinban.

A Tesla a hírekre nem kívánt reagálni, amiből arra a következtetésre lehet jutni, hogy a céget is felkészületlenül érhette Peter Bannon távozása. És nagyon úgy fest, hogy a tapasztalt mérnök irányítása nélkül nem tudta megoldani az autógyártó az eddig csapat egyben tartását, ezért átalakította a korábbi stratégiai elképzeléseit.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
wintercounter
wintercounter
2025. aug. 9. 14:53
#6

Minden 3. mondat hibas, jo lenne, ha valaki elolvasna legalabb 1x a cikkeket publikalas elott.

BiroAndras
BiroAndras
2025. aug. 8. 22:48
#5

Nincs ebben semmi rejtély. Több oka is van :

  1. Eredetileg azért indult a projekt, mert az AI gyorsítóknak nem volt nagy piaca, így kellett egy biztosíték arra az esetre, ha az Nvidia felhagyna a gyártással, vagy nem fordítana elég energiát a további fejlesztésre. Ma már ez a veszély nem áll fenn, egy közepes méretű állam GDP-je megy AI fejelsztésre.
  2. A Dojo fejlesztése még a mostani AI forradalom előtt indult, és maga az FSD is sokkal primitívebb volt. Lehetséges hogy a mostani AI tanításnál már nincs akkora előnye a Dojo architektúrának. Vagy sikerült a limitációkat kellően kompenzálni más módon. Péládul ahogy az xAI Colossus működik. A lényeg a chip-ek közti kommunikáció sebessége.
  3. Az AI6 chip fogja átvenni a Dojo szerepét is. Ahogy már írtam a Samsung szerződésnél is. Specifikáció még nincs, de a pletykák szerint az AI5 már az Nvidia B100/B200 szintjén van, és az AI6 ennek megfelelően legalább versenyképes lesz, vagy akár erősebb is.

Ja, és a vezetők távozása teljesen normális. Nem csak a Teslánál, minden tech cégnél gyakori.
Sok éve jönnek ezek a hírek, és minden alkalommal a Tesla végét vizionálja a média.
Például 2019-ben távozott az egyik társalapító J.B. Straubel, ráadásul egy csomó részvényét is eladta. Akkor is világvégét jósolt mindenki, aztán pont az ellenkezője történt, akkor fordult pozitívba a cash flow, és kezdett brutális nyereséget termelni a cég.

Busterftw
Busterftw
2025. szept. 1. 14:09

@BiroAndras

  1. Irrelevans, a gepet mar epitettek Nvidiakkal, teljesen mindegy, hogy kesobb minek neveztek el.
    Ott van linkelve, hogy a Dojo-t Nvidakkal bovitettek 2023-ban. Akkor mar Dojo volt hivatalosan.
  2. Nem vonatkoznak rossz idoszakra, csak te annyira hulye vagy, hogy azt sem tudod az Nvidianal FISCAL YEAR van, tehat el vannak csuszva. A te linkeden nincs konkret gyorsito tipus, szoval errol a marhasagrol ennyit.
  3. Irrelevans, a modellek traingezese mar evek ota zajlott, amihez tobb es tobb Nvidia gyorsito kellett, ez meglatszik az Nvidia Datacenter bevetelekben.
  4. Hazugsag, az elmult 5 evben a Datacenter revenue soha nem csokkent.
  5. "A Dojo teljesen saját tervezésű chip, nincs semmi köze az Nvidiához. " Amirol ugye nem beszelt senki semmit, nem errol van szo. Arrol van szo, hogy ezt a projektet Nvidia gyorsitokkal kezdtek, majd jott a sajat chip, majd kiegeszitettek egy raklap Nvidia gyorsitoval. De foleg nem bizonyitja azt, hogy az Nvidia megingasa miatt indult el a project, amikor az Nvidia gyorsitok mar full steammel mentek a piacon, ezt bizonyitjak a bevetelek.
  6. De mit nem ertesz azon, hogy 2026 ev vegen jon? Tehat az AI6 nem a mostani 1 eves Blackwellel kell hasonlitani, hanem az akkori NVidia chippel.
    Te meg itt pofazol versenykepessegrol, amikor semmi szamod nincs a teljesitmenyrol. Hogy vagy kepes ilyeneket leirni?
    Az, hogy Elon Moskva mit bofog el twitteren, az nem hivatalos teljesitmeny. Majd benchmarkban le lesz merve, az lesz hivatalos.
Bihus
Bihus
2025. aug. 8. 17:41
#4

Ilyen pozícióban lévő emberek felmondási ideje legalább 6 hónap szokott lenni. Szóval biztosan nagyon felkészületlenül érhette a céget. Kirúgni viszont indoklás nélkül ki lehet őket.

Rhynmei
Rhynmei
2025. aug. 8. 16:17
#3

Mindenki nyugodjon le, mindjárt jön a szakértőnk és elmagyarázza nekünk halandóknak milyen furmányos stratégiai lépés volt ez :)

BiroAndras
BiroAndras
2025. aug. 14. 0:00

@janimbx
He? Eddig a Tesla kb. minden húzása tarolt. És most is így van. Ha nem lenne világos, a Dojo platform marad, csak a chip-et cserélik ki egy másikra, amit szintén ők fejlesztenek. A két projekt ugyanoda tartott, és hülyeség lenne kétszer kifizetni a milliárdos fejlesztési költséget.

Te szenvedsz személyiség zavarban, úgy hívják, hogy EDS (Elon Derangement Syndrome).

Balucsek
Balucsek
2025. aug. 8. 16:05
#2

Nem hinném hogy annyira felkészületlenül érte volna öket. Ha így lenne akkor nem oszlott volna fel a csapat máris, hanem még menne a fejvakarás, hogy ki legyen az új főni aki gatyába rázza a széthulló projektet. Ha meg elkaszálnak egy komplet projectet és a csapatot szétszórják akkor miért meglepő hogy a kulcsemberek inkább néznek valami új lehetőséget minthogy oda vissza pakolgassák a cégen belül.

axe
axe
2025. aug. 8. 15:45
#1

csak költségoptimalizálás. aki mást mond, az lipcsi dezinformátor

Vissza az oldal tetejére