Az okostelefonok szinte kivétel nélkül nyújtanak olyan előre telepített alkalmazásokat, amik a lehetőségek tárházának a szélesbítésére szolgálnak. Ez mindenképpen egy remek dolog, viszont nagyon sok buktatója van ezeknek. Amellett, hogy esetenként ezektől jóformán lehetetlen megszabadulni, sokszor még kéretlen tartalmakkal is szolgálnak.
Mások mellett a Samsung készülékei is egy sor olyan szoftverrel szolgálnak a One UI grafikus felhasználói felület részeként az Androidon, amelyek jobbá teszik a mobilok funkcionalitását. Ezeknek köszönhetően már az első bekapcsolásnál jól használhatóak a mobilok, és minden főbb dologban segítenek, látható rajtuk, hogy milyen időjárás várható, fizetni lehet velük, és így tovább.
Viszont, amiről már általában nem szólnak a gyártók beszámolói, így a Samsung is mélyen hallgat róla, hogy ezek a programok esetenként reklámokat is megjelenítenek. Hasonlóan azokhoz az applikációkhoz, amiket általában ingyenesen töltenek le az emberek utólag az okostelefonjaik, táblagépeikre. Itt viszont a Samsung az, aki a reklámokkal próbálhat némi extra bevételre szert tenni, nem egy véletlenszerű appnak a fejlesztője.
És bizony egyre többször érték amiatt kritikák a Samsungot, hogy ilyen módszerekhez folyamodik. Éppen ezért most a dél-koreai alakulat bejelentette, hogy felhagy ezzel a tevékenységével a jövőben. Nem lesznek már reklámok az előre telepített alkalmazásokon belül. Olyan programokat érint ez a változás, mint a Samsung Weather, a Samsung Pay vagy a Samsung Themes.
A Samsung mobiljain árkategóriától függetlenül mutatott a felhasználók számára reklámokat, szóval a több százezer forintos felsőkategóriás és prémium eszközöket használók is kénytelenek voltak az alapértelmezett programokban ilyen jellegű dolgokkal szembesülni. Főleg ez volt az a pont, ahol igazán szúrta az embereknek a szemét a cég tevékenysége.
„Kiemelt célunk, hogy innovatív mobilélményt nyújtsunk fogyasztóinknak, az igényeik és szükségleteik alapján. Nagyra értékeljük a felhasználóinktól érkező visszajelzéseket, és továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsuk számukra a Galaxy termékeinkkel és szolgáltatásainkkal.” – jelentette ki a Samsung szóvivője.
Pontos dátumot nem határozott meg a Samsung arra vonatkozóan, hogy mikor állítja le a hirdetések szórását, de azt elmondta iránymutatásként, hogy még ebben az évben számítani lehet erre a lépésre. Egyes feltételezések szerint a One UI 4 hozhat majd változást ebben. Tehát az Android 12 operációs rendszerre épülő Samsung grafikus felhasználói felületnél az lehet az egyik „újítás”, hogy nem kell (annyi) reklámmal szembesülnie az embereknek.
Fontos azt megjegyezni, hogy ez eléggé általános azért ebben az ágazatban. Más gyártók készülékeinél is előfordul, hogy reklámok jelennek meg az előre telepített szoftverekben. Ennek a műfajnak főleg a kínaiak a koronázatlan királyai. Érdekes lesz majd azt látni, hogy a Samsung riválisai hogyan reagálnak erre a döntésre. Mi bízunk abban, hogy talán hatással lesz a versenytársakra, és általánosan csökkenést lehet majd megfigyelni a kéretlen reklámok mennyiségében.


































