A Spotify lassan minden héten előhozakodik valamilyen újítással, a mostani változtatás azonban aratott sikert, mivel ezúttal éppen eltűnt egy funkció. Egyszerűen kivette a vállalat a szolgáltatásból a járművekhez optimalizált grafikus felületet. Ez a döntés sokak szerint teljesen érthetetlen, és veszélyes is.
Nagyon sokan vannak, akik járművekben használják vezetés közben a Spotify-t, és egyszerűen csak az okostelefonjukról oldották meg a zenestreaming szolgáltatás kezelését. A járműves nézetben ezt aránylag biztonságosan lehetett megoldani, mivel a nagy képernyőkön nagy gombok jelentek meg. Sok esetben ezt jobban lehetett használni, mint némelyik modern autónak a fedélzeti rendszerét. A továbbiakban azonban erről már le kell mondani, és konkrétumokat sem tudunk arról, hogy mit hoz majd a jövő, de állítólag készül olyan fejlesztéssel a cég, ami megoldást jelenthet.
A változás egyelőre még csak az Android rendszerű eszközöknél jelent meg, de nem igazán lenne meglepő, ha az iOS-re szabott kliensnél nem ugyanez történne. Meglehetősen furcsa lenne, ha az egyik platformon megtartaná ezt a fejlesztést, miközben a másikról eltünteti.
A beszámolók szerint a Spotify beállításaiban továbbra is szerepel az Autó menüpont, amin belül korábban lehetett kapcsolni a járművezetéshez optimalizált grafikus felhasználói felület használatát, ma azonban ezt már nem lehet megnyitni. Ott van a listában az Autó opció, de egyszerűen megnyithatatlan. Ezt sokak szerint csak azért hagyta így a cég, mert az Autó menüpont alatt szerepel az a kiegészítő figyelmeztetés, hogy „Mindig nagyon figyeld az utat, és tarts be minden közlekedési szabályt.”, ezzel pedig tudja magát mentesíteni a balesetek alól.
Egyes elgondolások szerint a Spotify egyenesen azért számolta fel ezt a funkciót, hogy megpörgesse a Car Thing eladásokat. Ezt a kiegészítőt még korábban dobta piacra a vállalat, és arra szolgál, hogy kényelmes, biztonságos kezelési lehetőséget nyújtson autókban a Spotify számára. A Car Thing valóban egy nagyon hasznos kütyü tud lenni, és jól működik, de valószínűleg nem sokan voltak, akik erre költöttek, miközben a Spotfy valószínűleg azért legyártatott belőle egy jó nagy adagot.
Természetesen a beállításokban a Car Thing számára szolgáló menüpont továbbra is megfelelően használható, és minden gond nélkül lehet konfigurálni ezt a kütyüt az okostelefonokkal. Egyébként ennek pedig még további extra költsége is lehet a felhasználók számára, ugyanis a Car Thing használata kizárólag abban az esetben lehetséges, ha prémium előfizetése van az embernek, szóval akik ingyenesen használnák, hoppon fognak maradni, vagy még többet fizetnek.
Mivel egyelőre semmi alternatív lehetőség nincs, így azt lehet javasolni a felhasználóknak, hogy akik tehetik, azok kezdjék el használni az Android Auto platformot, azzal ugyanis továbbra is gond nélkül fog menni a szolgáltatás a megszokott formában. Ha valakinek a járművén nincs ilyen támogatás, akkor pedig marad a hangvezérlés. A Google Assistant alapértelmezetten támogatja a Spotify-t, szóval megfelelő beállítások mellett egyszerűbben kiadhatóak hangutasítások. Ugyanakkor azért ezzel még mindig lehetnek nehézségek, szóval csak egy ideális világban lenne megfelelő megoldás.
Egyelőre a Spotify csak annyit reagált az ügyben, hogy készül egy jobb megoldás, de nem tudjuk, hogy ez mi lesz, és mikor fog befutni. Mint ahogy azt sem tudjuk, hogy a bevált opciót miért kellett úgy kivenni, hogy még nincs alternatívája.

































