Eltűnő üzenetekkel és más újításokkal szolgál a WhatsApp

Az üzenetküldő használata még biztonságosabb lesz, és kap egy új tárhely menedzselő felületet is.

Eltűnő üzenetekkel és más újításokkal szolgál a WhatsApp

Egy ideje már lehetett arról tudni, hogy a WhatsApp dolgozik azon, hogy lehessen küldeni automatikusan megsemmisülő leveleket. Mostantól ez valóban elérhető lesz a felhasználók számára, amivel növelhető a csevegések biztonsága, és egy további, kényelmi újítással is szolgált a vállalat, amit a felhasználók kérésére hozott létre.

Az eltűnő üzenetek küldése más alkalmazásokban már korábban megjelent, nem egy olyan újításról van szó, ami a WhatsApp szakembereinek a fejéből pattant ki. Itt arról van szó, hogy úgy írhatnak sorokat az emberek az ismerőseiknek, hogy az adott tartalmak egy idő után többé nem lesznek elérhetőek. Tehát nem kell attól tartania a felhasználónak egy-egy érzékeny tartalomnál, hogy a későbbiekben rossz kezekbe kerül a mobilja, és olyan is elolvashatja a sorokat, akinek nem kéne.

Itt nem arról van szó, hogy minden egyes üzenetet külön kell eltűnő beállítással küldeni, ha éppen arra van szükség, hanem ezt teljes beszélgetésekre alkalmazhatják a felhasználók. Ezáltal nem kell attól tartani, ha valami olyan dolog látható marad, aminek nem kéne megőrződnie. Többféle módon törlődhetnek automatikusan az üzenetek, de lesznek olyan esetek is, amikor megmaradnak részletek léthatónak.

Megsemmisülnek azok a sorok, amiket hét napon keresztül nem nyit meg a másik fél, viszont az előnézet az ettől függetlenül olvasható marad. Ha eltűnős üzenetre választ ír a partner, akkor a beidézett sorok később is láthatóak maradhatnak. Lehet továbbítani a megsemmisülő sorokat, és amennyiben nem ugyanúgy küldik tovább, akkor is fennmaradhat az üzenet. Biztonsági mentések készítésekor is megeshet, hogy elmentésre kerül olyan tartalom, ami egyébként eltűnik.

Galéria megnyitása

Az egyéni beszélgetéseken belül bármelyik fél beállíthatja a megsemmisülő üzeneteket, viszont a csoportos csevegéseknél csak az adminisztrátornak lesz majd ehhez joga. A bekapcsolást követően a korábbi üzenetek olvashatósága nem változik, azok nem fognak eltűnni, és bármikor ki is lehet kapcsolni ezt a funkciót, és onnantól a sorok ugyanúgy megmaradnak majd.

A másik fontos újítása a WhatsAppnak, hogy kapott egy átalakított tárhely karbantartó lehetőséget, amit kihasználva az eddigieknél egyszerűbben lehet majd kezelni a mentett multimédiás tartalmakat. A felhasználók okostelefonján az elküldött fotók és videók egy idő után nagyon sok helyet emészthetnek fel, ezért sokan kérték a fejlesztőket, hogy erre nyújtsanak egy jó megoldást, ennek eredményeként jött létre ez a funkció.

A beállításokon belül a tárhely és adat almenüben keresendő a háttértár karbantartására szolgáló lehetőség. Jelenleg a WhatsApp minden multimédiás tartalmat egyetlen mappába szed összes, és ezeket tudja majd vizuálisan mutatni a menedzselő felület. Továbbá a későbbiekben azok a dolgok, amiket többször használ az ember, külön helyre kerülnek majd, és saját mappát kapnak azok a fájlok is, amiknek a mérete meghaladja az 5 MB-ot, tehát aránylag nagy helyet foglalnak el.

Érdekes módon arról továbbra sem lehet semmit hallani, hogy mi lesz a Facebook berkein belül a Messenger-Instagram Direct-WhatsApp egyesítési tervvel. A Direct és a Messenger az utóbbi időben több olyan frissítést is kapott, ami a két szolgáltatás szinkronba hozására szolgál, a WhatsApp viszont mostanáig ebből szinte teljesen kimaradt. Egy kicsit most úgy tűnik, mintha a Facebook feladta volna a WhatsApp beolvasztását, de persze az is lehet, hogy a fejlesztőknek könnyebb a dolga, ha egyszerre csak két platformra kell figyelniük, és később a WhatsApp is sorra kerül majd.

Neked ajánljuk

Kiemelt
Csak gépösszerakó
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap