Kiderült, hogy Elon Musk titokban a Twitter legnagyobb részvényese lett az elmúlt időszakban, és most, hogy ezt már igazából már publikus, a jelek szerint ki is használná a „pozícióját”. A szakember, akinek a nevéhez több jelentős vállalat is köthető megannyi izgalmas fejlesztéssel, most a jelek szerint úgy gondolja, hogy be tudja vonni a mikroblog fejlesztésébe a követőit.
Elon Musk 9,2 százalékos részesedést vásárolt ismeretlen időpontban a Twitterből, ami meglehetősen masszív. Egyáltalán nem lehet tudni, hogy milyen indíttatásból fektetett be 3 milliárd dollár körüli összeget a mikroblogba, ami egyébként eléggé sokszor kapott azért kritikát, mert nem különösebben acélos a teljesítménye pénzügyi szempontból. Szóval egészen biztos, hogy nem a magas profit vezérelte Muskot.
A Tesla vezére az biztos, hogy most gyorsan ki is használná azt, hogy a befektetési lépés kiszivárgott, ugyanis megosztott egy szavazást, aminek lényegében az a célja, hogy a felhasználók igényeire rámutasson. Musk azt a kérdést tette fel, hogy szeretnék-e az emberek, ha kapna a szolgáltatás egy szerkesztési lehetőséget biztosító gombot, amivel utólag át lehetne írni a bejegyzéseknek a tartalmát. Ez egy olyan dolog, ami egyáltalán nem tűnik nagy kérésnek, mégis érzékeny pontra tapintott rá Musk.
Nem titok a Twitter felhasználók számára, hogy a szerkesztési lehetőség az egyik legtöbbek által várt fejlesztés, de a mikroblog nem azért nem valósítja ezt meg, mert nem tudja, hanem elvből utasítja ezt el. A vállalat úgy véli, hogy az problémát szülhet, ha az emberek utólag átírhatják az általuk megosztott dolgokat, mert így megváltoztathatják a mondandójukat azt követően, hogy valami kifogásolhatót hangoztattak. Jack Dorsey 2020 elején kijelentette, hogy valószínűleg sosem lesz szerkesztési opció a már megjelent posztoknál (ő viszont már lemondott az elnökségről).
Az abszolút jogos érvelés a funkció ellen, hogy ez bonyodalmakat okozhat bizonyos bejegyzések esetén, viszont az éremnek két oldala van. Így nem lehet javítani az egyszerű elgépeléseket sem, legfeljebb törölheti az ember a bejegyzését, és a javítást követően megoszthatja újra a dolgot, de ilyenkor értékes hozzászólások veszhetnek el adott esetben.
Musk direkt úgy tette fel a kérdést közvetlenül a 80 millió követője felé címezve, hogy az igen opciót elgépelte. De a szavazás akkora sikert aratott, hogy 12 óra alatt 2,8 millióan vettek részt benne, és több mint 70 százaléka a népnek a szerkesztési lehetőség bevezetésének a pártjára állt, és alig több mint az emberek negyede választotta azt, hogy nincs erre szükség.
Parag Agrawal, a Twitter vezérigazgatója nem igazán örült Elon Musk megmozdulásának, elmondta ennek kapcsán, hogy a szavazásnak komoly következményei lehetnek, és mindenki jól átgondoltan döntsön arról, hogy mit szeretne. A szavazatokat nem lehet visszavonni és később módosítani. Hogy pontosan mire gondol a komoly következmény alatt, azt nem tudni, de talán az igen szavazatok győzelme esetén tényleg bevezetik a funkciót.
Érdekes módon több ismert személyiség is hozzászólt a Musk által elindított szavazáshoz. Changpeng Zhao, vagyis CZ, a Binance vezére arról beszélt, hogy lenne ennél fontosabb probléma is, például a spamek megfelelő kezelésének a kidolgozása. Liz Wheeler politikai kommentátor a fentebb már elhangzott aggodalmakra hívta fel a figyelmet. De megoldási javaslatok is érkeztek.
Andrew Bosworth, a Meta AR és VR vezetője pedig elmondta, hogy a Facebooknál már rég megoldották ezt, méghozzá úgy, hogy egy a szerkesztési előzményeket vissza lehet nézni. Ez az opció lehet, ami a Twitter esetében is egy működő megoldás lenne. Tim Dodd amerikai tudományos publicista pedig azt is hozzátette a fenti javaslatot megismételve, hogy elég lenne néhány percig biztosítani a szerkesztési lehetőséget, hogy a posztolás utáni ellenőrzésnél kiszúrt hibákat lehessen még javítani.
Érdekes lesz azt látni, hogy az ügy milyen kifutással zárul. A Twitternek hosszú ideje gondot jelent a szélesebb tömegeknek a mozgósítása, és egyáltalán nem biztos az, hogy a közösségnek a fejlesztésbe való beleszólást biztosítani rossz ötlet, de felelőtlenül ezt nem szabad megtenni, az is leszögezhető.




































