ELON MUSK A HIRDETŐKNEK: „MENJETEK A PI***BA!”

Mi cenzúráztuk Musk mondandóját, ő viszont nem fogta magát vissza egy friss interjúban, amiről több különböző témában is kérdezték.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. nov. 30. 15:24
Elon Musk a hirdetőknek: „Menjetek a pi***ba!”

Az elmúlt hetekben Elon Musk megnyilvánulásai nagy port kavartak. Ez a megállapítás az elmúlt 1,5 évben szinte bármikor megállta volna a helyét, de most tényleg arról van szó, hogy az üzletember átlépett olyan határokat, amiket valószínűleg nem kellett volna. Most pedig a DealBook konferencián egy olyan interjút adott, amivel ismét sikerült reflektorfénybe kerülnie.

A beszélgetés viszonylag jó kedélyűen telt, de voltak egészen komoly témák is, és Elon Musk a tőle megszokott könnyedséggel tett meglehetősen súlyos kijelentéseket. Korábban az üzletember egy antiszemita megnyilvánulás mellé állt az X-en, és maga is olyan kijelentéseket tett, amik nem nevezhetők politikailag korrektnek. Erről is kérdezték, és Musk némi megbánást mutatott az ügyben, ugyanakkor a dacosságát sem rejtette véka alá. Most itt lett volna a lehetősége arra, hogy a hirdetők felé közeledjen egy kicsit, de inkább beintett nekik.

Azt nyilatkozta a színpadon Musk, hogy véleménye szerint a hirdetők zsarolják őt, amikor az X ellen fordulnak. Márpedig ha így van, akkor jobban teszik, ha egyszerűen csak elvonulnak, és nem hirdetnek a platformon. Ha nem tetszik nekik valami, akkor hagyják abba a hirdetést, és kész. Musk szerint, amikor valaki azzal próbálja sarokba szorítani, hogy leállítja a reklámokat az X-en, akkor lényegében a pénzzel próbálják sakkban tartani, erre pedig semmi szüksége nincs.

„Ha valaki reklámmal akar zsarolni, pénzzel akar zsarolni, ebben az esetben pedig menjen a pi***ba. Menj a pi***ba. Világos? Remélem, igen.” – hangoztatta Musk. Többször is elküldte a pi***ba az üzletember azokat, akik felfüggesztették a hirdetéseiket az X mikroblogon.

Galéria megnyitása

Külön üdvözölte interjújában Bob Igert, a Disney vezérigazgatóját. Persze mély iróniával tette ezt, miután Iger azt nyilatkozta, hogy semmi esetre sem szeretné, hogy a Disney Elon Musk közelébe kerüljön. Azért pont őt említette, mert korábban ugyancsak interjút adott a DealBook konferencián. Ezek után azt egészen biztosan kijelenthetjük, hogy a Disney a közeljövőben nem fog X reklámfelületért fizetni.

Musk tisztában van azzal, hogy a hirdetők nélkül az X képtelen lenne fennmaradni a jelenlegi formájában, úgy nyilatkozott, hogy a hirdetési bojkott akár meg is ölheti a platformot. Ezt pedig olyan nyugalommal mondta, mintha rég elfogadta volna. Persze biztosak lehetünk abban, hogy ezzel igazából már hosszú ideje tisztában van. Sőt mi több, igazából amióta átvette a mikroblogot, minden erőfeszítésével azon volt, hogy ezen változtasson. A sok előfizetési lehetőség, minden extra bevételszerzésre irányúló fejlesztás arra szolgált, hogy az X függetlenségét elősegítse.

Az elhangzottak alapján Musk abban bízik, hogy a hirdetők nem akarják teljesen tönktretenni a platformot. Nem ez a céljuk, mert arról mindenki tudna, és nem venné ki jól magát. Jelenleg több mint 100 márka hirdetései vannak felfüggesztve, és számítások szerint, ha ez így marad, akkor nagyjából 75 millió dolláros kár éri a mikroblogot, csak az idei év végéig. Az X pénzügyeibe nincs betekintésünk, és bár az előfizetésekből egészen biztos, hogy soha nem látott mennyiségű forgalma van, az is garantált, hogy ez nem elég a fennmaradásához.

Elárulta Musk, hogy már bántja azt, hogy az antiszemita tartalomra reagált, mert ezzel fegyvert adott azoknak a kezébe, akik szemben állnak vele. Kihangsúlyozta, hogy szerinte a média is direkt úgy alakította a híreket, hogy a lehető legrosszabbul jöjjön ki az ügyből.

Galéria megnyitása

Nem sokkal az interjút követően Linda Yaccarino is nyilatkozott az X-en, hogy valamelyest nyugtassa a kedélyeket. Az X vezetője elmondta, hogy szerinte Elon Musk bocsánatot kért, magyarázattal szolgált a mostani helyzetre, és próbálta a saját szemszögükből bemutatni a mostani helyzetet. Úgy látja, hogy néhány embernek kellemetlenséget okoz az, hogy az X-en információs függetlenség van.

Úgy látja, hogy egy igazán különleges platformot üzemeltetnek, ahol a szólásszabadság kiemelten fontos, és az emberek elmondhatják a saját véleményüket, ami esetenként a hirdetőknek nem tetszik. De az X közössége rendkívül erős, és mindenkit befogad. Továbbra is nyíltan szeretnének együttműködni minden olyan hirdetővel, aki hisz a tartalmas és eredményes közös munkában.

Yaccarinót egyébként túl sokszor nem lehet hallani azon túl, mint amikor éppen egy Elon Musk által kavart vihart próbál csendesíteni. Az viszont egészen biztos, hogy most a színfalak mögött bőven akad munkája, hiszen lényegében azért vette fel az üzletember, hogy legyen egy olyan profi a platform élén, aki a hirdetőkkel szórt ért. Musk viszont egy pillanatig sem könnyít meg a dolgát.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
M4k!!!
M4k!!!
2023. dec. 1. 11:40
#13

Megtévesztő clickbait cím.. ipon minőség ismételten.

tomchee
tomchee
2023. dec. 1. 2:38
#12

Mármint, én értem hogy sem a full liberál, sem a kommunista cenzúra nem jó nekünk. 

DE olyan nincs, hogy mindenkinek mindent szabad, még akkor sem, ha te vagy a kőgazdag Elon Musk. Ezzel nem csak ő maga lesz kisebb az emberek szemében, de a drága "szólás szabadság platformját" is kinyírja, szóval duplán árt a saját ügyének.

BiroAndras
BiroAndras
2023. dec. 4. 17:47

@Szefmester

Pedig igaz. Ha használnád tudnád. Nem azt modnom, hogy hibátlan, mert nyílván nem az, de a hagyományos média is folyamatosan vagy hazudik, vagy tudatlan. Ezt azért gondolom te is tudod.
Az X legalább pártatlan, mert mindenféle érdekcsoportok írnak rajta, és a Community Notes jelentősen növeli a megbízhatóságát. Gyorsan meg lehet találni, hogy egy-egy témában kik a megbízható források, és onnantól fényévekkel a többi média előtt jársz.

csendesmark
csendesmark
2023. nov. 30. 22:54
#11

BASED Elon!

KikiGames
KikiGames
2023. nov. 30. 22:33
#10

Nem értem ezt az egészet. Mindenkinek baja van ezzel az emberrel vagy isteníti. Mindenkit idegesít hogy a csapból is ő folyik de mégis minden híroldal állandóan róla hoz le híreket. Talán ha az emberek nem hemzsegnének ennyire körülötte meg akörül amiket tesz/mond, illetve a róla lehozott hírek körül talán megszűnne ez a híráradat jelenség. De akik csak azért jönnek a hírek alá hogy várják hogy valaki pozitívan vélekedjen erről az ürgéről hogy aztán jól megmondja neki hogy 'hádé níncs igazód!' az sem jobb annál aki meg minden vele kapcsolatos hírre rákattint és odabefeg valamit a hogy védelmezze őt, független attól hogy 3 másik híroldalon pontosan ugyanezt megtette már. Nem tudom mivel érdemelte ki ezt az áldást/átkot ez az ember de a holnapi hír alá is majd gyertek védeni meg támadni ami arról fog szólni hogy a WC-re jár fingani.

Részemről ennyit érdemelt ez a téma. Többet vele kapcsolatos hírre rá sem fogok kattintani főleg nem írni alá mert röhej hogy fél mondataiból egész cikkek születnek. (Ez nem az ő érdeme/hibája. Ha az emberek nem legyeskednének körülötte úgy ahogy, vagy nem reagálnának ennyire szélsőségesen a vele kapcsolatos dolgokra úgy ahogy, akkor nem lenne annyi hír róla amennyi - ami szintén sok embert zavar. Engem inkább az zavar ha egy hír nem hír értékű. Nekem a vele kapcsolatos kakkantások már nem azok. Pedig VELE semmi bajom sincs.) Szerintem ti is pihentessétek ezt a dolgot mert a világ egyik legpénzesebb emberén veszekedni az interneten kidobott idő/pénz. Én még a nevét sem fogom leírni, ahogyan most sem tettem.

BiroAndras
BiroAndras
2023. nov. 30. 22:10
#9
  1. Nem állt semmilyen antiszemita megnyílvánulás mellé. Nem azzal volt a gond, amit írt, hanem azzal, hogy kinek válaszolt. Az illető valami nagy náci-féle, amit Elon nem tudott. A megfogalmazott kritika mindössze arról szól, hogy Zsidó szervezetek sok pénnzzel támogatnak olyan közösségeket, amik a halálukat kívánják, és hogy ez nem ésszerű cselekedet.

  2. A politikai korrektség nem erény, hanem gyávaság. És nagyban elősegíti a diktatúrák kiépülését, pontosan azáltal, hogy a szólásszabadságot erősen korlátozza.

  3. Milyen határt lépett át egész pontosan? Nem látok felháborodást, tiltakozást, elítélő beszédeket, sokak által alárt tiltakozó levelet, és hasonlókat. Azóta járt Izraelben is, és onnan se hallottam incidensről, pedig most igen érzékenyek a népek arrafelé. Vagyis úgy tűnik, hogy egy kis csoport politikai aktivista zsarolja a fél világot, és tőlük van beszarva mindenki.

  4. A Disney ekézése egyébként ma nagyon népszerű politikai irányultságtúl függetlenül. Kell magyarázni hogy miért?

BiroAndras
BiroAndras
2023. dec. 4. 17:48

@Resike

Álmodban legfeljebb.

pdx006
pdx006
2023. nov. 30. 19:21
#8

Bánja a franc, celebeskedjen. Mikor eldobja a kanalat franc se marad utána, tönkremegy meg félbemarad az összes vállalkozása. Ez annyira egyértelmű, hogy nagyon egyértelmű.

kiberg
kiberg
2023. nov. 30. 18:54
#7

Semmilyen határt nem lépett át Musk, pont hogy túl enyhén reagált. A pereskedés is azért folyik mert hamis információkkal vezették félre a hírdetőket. Az az állítás könnyen cáfolható hogy Elon kijelentései zavarják a disney-t, ez nem igaz, a woke agymosást nehezíti ha szabadon áramolhat az információ.

_Nope_
_Nope_
2023. nov. 30. 20:47

@kiberg Várj nem fordítva van, hogy a fehér felsőbbrendű fajt zavarja, ha képeket kell látnia a nem heteró fehér 3 gyermekes kertvárosi családokon kívüli emberekről? Vagy ott azért csak ne áramoljon szabadon az információ... :D

Resike
Resike
2023. nov. 30. 18:40
#6

Mekkora bátor ovis vezír, miután otthagyták a faszba megmondta nekik a nagy frankót de még azzal is várt pár hetet amíg próbálta magát visszaszopni. Amíg jött a zsé addig nem ment mi?

nirriti
nirriti
2023. dec. 4. 0:59

@thestock Hős? Van egy platformja ami nem jótékonysági szervezet hanem profitorientált cég ami hirdetési felületeket eladásából próbál profitot termelni.
Amióta megvette azóta sikeresen leépítette a moderációt a béka segge alá és ott tartunk, hogy ha befizetsz nála hirdetni akkor könnyen megeshet, hogy olyami mellé rakják a hirdetésed ami neked nem a legmegfelelőbb PR és inkább máshová viszed a pénzed ahol nem rakják szélsőséges szerveztek megnyilvánulásai mellé meg hasonlók aztán mikor kiderül akkor meg a hírvivőt próbálják lelőni nem a problémát megoldani. 
Ezúttal nem a vókokkal van a gond hanem azzal, hogy a hirdetők oda rakják a hirdetésüket ahol jó színben tűnnek fel és ha ez az X-en nem megy akkor máshol fogják elkölteni azt a pénzt, nem kötelességük Elon bácsit pénzelni ha képtelen azt adni amit igér.
Én személy szerint az Apple,IBM,stb... helyében jó ideig vissza se néznék a Twitter/X irányába ha hirdetni akarok valahol még ha Elon képes is jövő héten rendberakni (amit tudjuk, hogy nem fog és nem is akar) mert a fizető kuncsaftjait nem hajlandó kiszolgálni rendesen és leszarja a véleményüket.

Tudod ha elmész egy étterembe és kérsz egy jól megsütött marha steaket és helyette kapsz egy nyers disznó steaket és miután visszaküldöd a séfnek az nem bocsánat kér és küldi azt amit rendeltél hanem azt mondja b****dj+ akkor lehet egy jobb étterembe mész inkább onnastól kezdve.

nedcoleman
nedcoleman
2023. nov. 30. 17:18
#5

Egyre jobban kedvelem ezt a tagot...

thestock
thestock
2023. nov. 30. 18:23

@nedcoleman jaja, szeretjük a trollokat.

tomchee
tomchee
2023. nov. 30. 16:55
#4

"Go fk yourself" volt a nagy kijelentés :D

Remélem nem kell fordítan :D

carrast
carrast
2023. nov. 30. 16:26
#2

érdekes... nyilván enyhén őrült a faszi de végülis igaza van :D

thestock
thestock
2023. nov. 30. 16:04
#1

Már várom a hozzászólásokat :-D

Vissza az oldal tetejére