A Google már elindította az Android 13-at a Pixel okostelefonok számára, és most pedig arról számolhatunk be, hogy különböző frissítések érkeztek és készülnek az új generációs operációs rendszert érintően. A már megjelent csomagot érdemes lesz telepíteni, mivel problémás dolgokra jelent gyógyírt.
A Bluetooth kapcsolódási lehetőség, az akkumulátor és a töltés, valamint a grafikus felhasználói felület szorult javításra az Android 13-nál. Illetve ezek mellett még a biometrikus azonosítási lehetőségen is csiszolni a kellett a fejlesztőknek. A javítások egy része csak a Pixel 6a okostelefont érinti, de van, amely az összes Pixelnél szükséges.
A Pixel 6 esetében érdekes az, hogy a az ujjlenyomat-olvasó működésébe kellett beleszólni a frissítéssel. A jelek szerint valami nem volt rendben a biometrikus azonosító működésével fejleszteni kellett még ezen, és volt olyan körülmény, amikor működni sem igazán akart, de ezt is sikerült javítania a Google-nek. A Pixel 6a még viszonylag új modell a palettán, bár akkor is aggasztó egy kicsit, hogy több szempontból is javítani kellett az ujjlenyomat-olvasójának működésén.
A Pixel 4 és 4 XL, Pixel 5 és Pixel 6/6 Pro modelleket egyaránt érinti a mostani frissítésben, hogy a vezeték nélküli töltés néhány esetben nem indult el. A hiba hátteréről a Google nem árult el semmit, csak azt lehet tudni, hogy ez egyszerűen nem aktiválódott bizonyos körülmények között. Néha pedig olyan helyzet állt elő, hogy a mobilok egyszerűen lemerültek, pedig a felhasználó semmit nem csinált, ami ezt indokolta volna. A túlzott merülést szabálytalan háttéraktivitások okozták.
A Bluetooth hiba abban jelentkezett, hogy a Pixeleket néha nem tudtak kapcsolódni bizonyos kiegészítőkhöz, más Bluetooth-os eszközökhöz. A grafikus felhasználói felület javítására pedig az értesítéseknél volt szükség. A lezárt képernyőn bizonyos esetekben csak részben jelentek meg az értesítések, csonkolt információs kártyákat láthattak a felhasználók.
A frissítés elérhetőségét a mobilok automatikusan jelezni fogják egy értesítéssel a felhasználóknak, akik a telepítést rögtön innen megejthetik. Szóval OTA fog menni a dolog, mint ma már minden frissítés, csak arra kell ügyelni, hogy ne okozzon kellemetlen adatforgalmazást a telepítés, valamint legyen kellő töltöttségi szint, 50 százalék alatt nem érdemes elindítani a folyamatot. Nem nagy frissítés ez, de bármi üthet ki balul, sosem érdemes kockáztatni.
A hibajavítások mellett már terítéken van a Google-nél az Android 13 első Quarterly Platform Release 1 (QPR1) frissítése, ami valószínűleg egy „feature drop” címszó alatt jelenhet majd meg valamikor november, december környékén. Ezek a funkciócseppek sok kisebb, de fontos fejlesztést szoktak összefogni, melyek néha nem is feltétlenül kötődnek a rendszerekhez, esetenként alkalmazásokat érintenek. De akad majd ebben javítás is, valamint teljesítményoptimalizálás.
Sajnos ezzel kapcsolatosan semmilyen kiadási jegyzéket nem kaptunk, nem lehet tudni, hogy milyen fejlesztéseken dolgozik a Google, de ennek még egy ideig nem is lesz aktualitása. Kivéve persze akkor, ha valaki benne volt az Android 13 fejlesztői programban, mert abban az esetben ezt a frissítést is megkapja majd a mobiljára automatikusan, OTA jelentkezik majd be az Android 13 QPR 1 béta verziója.
































