A Google azzal a céllal hozta létre az Android One platformot, hogy olyan készülékeket dobhassanak piacra a partnerei, amik referencia Android élményt tudnak nyújtani, beleértve a viszonylag gyors frissítéseket is. Viszont a Xiaomi nem igazán sieti el ezeknek a modelleknek a frissítését. Eddig csak a Xiaomi Mi A2-t érte el a frissítés, és most került sorra a Mi A3, a Mi A2 Lite pedig még mindig várat magára.
A Mi A3 nem lett a legjobban eltalált Xiaomi okostelefon, de ettől függetlenül sokan választották azért, mert itt a natúr Android élményt lehet megkapni jó ár-érték arány mellett. Ez pedig meglehetősen ritka sajnos. És éppen ezért valószínűleg sokan örülnek majd annak, hogy végre megérkezett a masinára az Android 10 frissítés, ha nem is siette el a dolgot a Xiaomi.
A frissítést követően az okostelefonon már beállítható lesz a mindenen átívelő sötét mód, és mivel ez egy olyan modell, ami AMOLED kijelzővel van szerelve, így ez több szempontból is érdekes. Nemcsak este, hanem nappal is jó szolgálatot tehet a sötét mód, mivel a szem kímélése mellett a telepet is tudja óvni a képernyő fogyasztásának a csökkentésével. A felhasználók a tovább fejlesztett intelligens válaszüzeneteknek köszönhetően gördülékenyebben kommunikálhatnak az ismerőseikkel. A gesztusvezérlés tovább javításával pedig az ujjmozdulatok használata jobban megy majd, mint korábban.
Az Android 10 erénye, hogy a biztonságra is nagyobb hangsúlyt fektet, itt ugyanis már jobban lehet korlátozni a személyes adatokhoz való hozzáférést is, és más egyéb változások is történtek ezen a fronton. Mint ahogy tovább fejlődött az Android 10-zel a digitális jólét szekciója is, ahol például már megjelent a Fókusz mód. Érdekes újítás, hogy be lehet majd állítani, hogy a kikapcsolt képernyőn kirajzolódjon az ujjlenyomatos azonosítás ikonja, ami ugyan látványos lehet, de a vállalat elmondta, hogy azért azzal számolni kell, hogy ez csökkenti az üzemidőt.
A Xiaomi Indiában és Bangladesben kezdte el a frissítés terjesztését, és egyébként egy 1,3 GB-os, OTA érkező szoftvercsomagról beszélhetünk. Ennek kapcsán az is elmondható, hogy a februári biztonsági csomag került bele, szóval ebből a szempontból kellően friss, hiszen a Google mostanában publikálja csak a márciusi javításokat. Lényegében azért is megéri telepíteni a főverziós frissítést, mert ezáltal biztonságosabb lesz a mobil. A frissítés terjedése elvileg a megszokottnál egyébként lassabb lesz most az új koronavírus miatt, de részleteket nem tudunk.
A Mi A3 ugyan eléggé nehézkesen kapta meg az Android 10-et, de még a következő főverziós frissítésre is jogosult, hiszen az Andoid One mobiloknak 2 évig kell nagyobb frissítéseket kapnia, valamint 3 éven keresztül szükséges részesülniük a rendszeres biztonsági javításokból, amiket havonta szállít a Google.
A Xiaomi már elindította a Redmi 8 generációnak az Android 10 frissítését, és Android One platformos konstrukcióként reményeink szerint hamarosan a Mi A2 Lite is sorra kerülhet majd, mert azt a mobilt is népes közösség használja.































