Shop menü

ELKÉSZÜLT A GALAXY S9-RE AZ ANDROID 10 FRISSÍTÉS

A Samsung az új One UI grafikus felhasználói felületbe csomagolva indítottal el a korábbi csúcsmodellre is az új rendszert.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Elkészült a Galaxy S9-re az Android 10 frissítés

Kicsit nehezen vett lendületet a Samsung az Android 10 frissítésekkel, ami valószínűleg a One UI 2 grafikus felhasználói felület alkalmazásának tudható be. De most már jól halad a vállalat ennek a terjesztésével, és már a Galaxy S9 számára is elérhető.

A 2018-ban rajthoz állított okostelefonnak ez már a második főverziós Android frissítése, hiszen eredetileg az Android 8 (Oreo) futott rajta, mikor kereskedelmi forgalomba került, majd azt az Android 9 váltotta fel a One UI első kiadásával, most pedig itt az Android 10. Innentől a navigáció gesztusok még hatékonyabban lesznek alkalmazhatóak, az értesítések működése pedig jobb organizációt és gördülékenyebb kezelést tesz majd lehetővé egyebek mellett a „buborékok” révén. A biztonság terén is lesz előrelépés, például abból a szempontból, hogy a helyadatok elérését is lehet már korlátozni.

A Samsung számára jól bevált a One UI, sok felhasználónak a tetszését váltotta ki, és így nem volt kérdés egy percig sem, hogy ezt is tovább fejleszti a vállalat az új Android érkezésével. A One UI 2 a Galaxy S9-en is megjelent, és a korábbi irányelveket viszi tovább, éppen ezért az egyszerűségre és a letisztultságra törekedik. Úgy lett megtervezve, hogy könnyedén a lényeges dolgokat tudja a fókuszba helyezni az ember.

Galéria megnyitása

A gondtalan szórakozásról pedig az új játékos mód gondoskodik, aminél még kompaktabban fognak megjelenni a lényeges értesítések, hogy ne takarják a lényeget. Az új sötét móddal és a jobb témázhatósággal pillanatok alatt a fényviszonyokhoz és a hangulatához igazíthatja az Android megjelenését a felhasználó. És a One UI 2 már abban is hatékonyabb társ lesz, hogy képes legyen az ember kikapcsolni az okostelefonja mellett is, és az igazán lényeges dolgokra koncentrálni.

Azt is el kell még mondani, hogy a Samsung a januári biztonsági csomagot használta itt fel, szóval ebből a szempontból sem érheti kritika a vállalatot. A főverziós frissítés érkezéséről az okostelefonok értesítést küldenek az eszköz tulajdonosának. A letöltendő csomag 1,8 és 2 GB körül alakul, szóval könnyen rá lehet ismerni, ha ez befut. Az első beszámolók alapján Németországban, Hollandiában és az Egyesült Államokban indult el ennek a terjesztése.

A Samsung lassan már a középkategóriás okostelefonok esetében is megkezdheti majd a frissítések terjesztését, miután a Galaxy S10, Note10, Note9 és S9 is megkapta az új környezetet. Néhány Galaxy M-szériás termékre már van Android 10, de a Galaxy A-széria számos tagja is részesülni fog majd ebből. A dél-koreai alakulat korábban olyan frissítési listát közölt, amin több mint 40 modell neve szerepelt.

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramona YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére