Shop menü

INDUL ELON MUSK CHATGPT RIVÁLIS SZOLGÁLTATÁSA, A GROK

Az új szolgáltatás egészen sokat ígér, és integrálva lesz az X platformmal is, ami érdekes lehetőségeket vetít előre.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Indul Elon Musk ChatGPT rivális szolgáltatása, a Grok

Elon Musk a közösségi médiát és a mesterséges intelligenciát összeházasíthatja a jövőben, az első látványos lépéseket pedig éppen most teszi meg. Az ütletember által korábban létrehozott xAI most bejelentette a Grok névre hallgató chatbotot, ami egy azonos néven fejlesztett nagy nyelvi modellre épül, és igencsak közel áll az X-hez.

Az elmúlt években Musk többször is nyúlt filmes elemekhez a fejlesztései során, és a generatív MI esetén sem maradt ez el. A Grok állítólag több szempontból is próbált meríteni a „Galaxis útikalauz stopposoknak” című alkotásból, de a neve egy másik, 1961-es regényből, a Stranger in a Strange Landből (Angyali üdvözlet) ered. A cég közleményében olvasható az, hogy a szolgáltatást „úgy tervezték, hogy egy kis szellemességgel válaszoljon a kérdésekre, és van egy lázadó hajlam is, ezért kérjük, ne használja, ha utálja a humort!”

A Grok nagyon érdekesen működik majd az eddig megoldásokhoz képest, és nemcsak azért, mert esetlegesen viccelődhet a felhasználókkal a kérdésekre reagálva. Mint azt megtudhattuk, nagyon erősen kapcsolódik majd az X-hez, egészen konkrétan azt írja az xAI, hogy a platformról valós időben fog tájékozódni a kérdésekre válaszolás során, szóval nemcsak az internetes adatbázisokból, hanem közvetlenül Elon Musk közösségi oldaláról is táplálkozik. Képes lesz a legaktuálisabb infókkal szolgálni a felhasználók kérdéseire.

Nagyon érdekesen hangzik az, hogy elvileg a „pikánsabb” kérdésekre is válaszolni fog. Ez alapján csak arra tudunk gondolni, hogy nem lesz annyira agresszívan szabályozva, mint például a ChatGPT vagy a Bing napjainkban. Valószínűleg arra hasonlíthat majd, amilyen a Bing az indulását követően, az első hetekben volt.

Galéria megnyitása

Kiemelte az xAI, hogy a Grok még elképesztően korai fázisban van, noha azért bétaként hivatkoznak rá. Állítólag csak 2 hónapja megy a tréningezése, ami nagyjából összecseng azzal, amiről Elon Musk korábban beszélt. Valamivel több mint 2 hónapja annak, hogy bejelentette az üzletember, hogy saját generatív MI megoldással igyekszik előrukkolni. A rendszer állítólag nagyon gyorsan és dinamikusan fejlődik, azt azonban látni kell, hogy a felhasználók is hozzá kell járulnia ahhoz, hogy ez fokozatosan jobb és jobb lehessen. Ez lényegében minden chatbot indulásánál így volt eddig.

A Grok mögött a cél az, hogy az emberek számára segítséget nyújtsanak, hogy olyan kérdésekre kapjanak választ, amire máshol nem, és jobban megérthessék a világ működését, mint korábban valaha. Minél egyszerűbben tehessenek szert új ismeretekre. A Grok az xAI elképzelése szerint használható lesz kutatási célokra is, gyorsíthatja az innovációt. A válaszokat az emberek egyszerűen megoszthatják majd, akár az X-en is, és egyéb lehetőségek is a rendelkezésükre állnak majd.

Mint minden generatív MI rendszer mögött, a Grok hátterében is egy nagy nyelvi modell áll, ami a Grok-1 névre hallgat. Ezt a szakemberek az xAI-nál meglehetősen rövid idő alatt rakták össze, mindössze 4 hónap alatt született meg. És ez alatt a rövid életút alatt is több jelentős átdolgozáson ment keresztül, különböző formákban üzemelt. A továbbiakban is folyamatosan változni fog.

Galéria megnyitása

Jelen állás szerint a Grok regionális korlátozással fog menni, hazánkban nem lehet kipróbálni. Most egy várólistára feliratkozva lehet a hozzáférést igényelni az USA-ban. Elsőként pedig azok férhetnek majd hozzá a bevezetést követően, akik befizetnek az X platform használatára, méghozzá a legdrágább díjcsomagot kiválasztva. Az X Premium+ az Egyesült Államokban havi 16 dolláros áron vehető igénybe – weben fizetve.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére