ELINDULT AZ IOS 16 PUBLIKUS BÉTÁJA, INNENTŐL SZÉLESEBB KÖZÖNSÉG ÉRHETI EL

Az iOS 16-tal együtt az iPadOS 16 nyilvános előzetese is megjelent, szóvak az iPhone-ok és iPadek új operációs rendszerét egyaránt kipróbálhatják már a felhasználók.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. júl. 13. 16:07
Elindult az iOS 16 publikus bétája, innentől szélesebb közönség érheti el

Az Apple a WWDC fejlesztői konferenciája keretében jelentette be az iOS és az iPadOS legújabb kiadását, és a fejlesztéssel jól halad a vállalat, és ennek köszönhetően vált most elérhetővé az első publikus béta. Ezt már hétköznapi felhasználók is telepíthetik mobiljukra, tabletjükre, ha belépnek az Apple Beta Software Programba. Viszont azért ezzel mindenki óvatosan bánjon.

Ha minden jól alakul, akkor a cupertnióiak őszre fognak elkészülni az új generációs iOS rendszerrel és ennek táblagépes párjával. Akik pedig nem akarnak addig várni, mostantól kóstolhatnak bele abba, hogy ez mit fog nyújtani. A nyilvános bétákkal már az újításoknak egy jelentős része kipróbálható. Viszont vannak még olyan dolgok, amik egyelőre csak be lettek jelentve, és a mostani bétában még ezeket nem érdemes keresni, de később elérhetőek lesznek.

Galéria megnyitása

Mindenképpen érdekes lesz majd az új generációs iOS esetében a lezárt képernyő, ezt ugyanis jelentősen átalakította az Apple. Itt már lehetőség lesz variálni a színekkel, betűkkel, többféle óra lesz választható, és widgeteket is ki lehet majd tenni. Összeköthető lesz a zárképernyő és a Fókusz alkalmazás, és így tovább, itt nagy szerepet kap már a testreszabhatóság, mindenki az egyedi igényei szerint alakíthatja majd, hogy mit szeretne látni.

Galéria megnyitása

A Fókusz módot több szempontból is továbbfejleszti az Apple, már arra is lehetőség lesz itt, hogy a különböző alkalmazások más tartalmat mutassanak a különböző használati állapotokban. Így az ember még jobban tud majd összpontosítani a feladatára, és újítás az is, hogy már lehet listát összeállítani a némítandó appokról is kapcsolatokról egyaránt. Az értesítések máshogy fognak megjelenni, és ezek különböző stílusúak lehetnek. Fejlődik a Vezérlőközpont és a vizuális kereső is.

Galéria megnyitása

A fejlesztések érintik a diktálási lehetőséget is, amit a továbbiakban a felhasználók többször használhatnak majd, itt már a gép azt is tudni fogja, mikor kell írásjeleket kitenni, ezeket magától megoldja. Az Élő szöveg funkció is jobb lesz, egy videó alatt megjelenő szöveget is ki lehet majd jelölni és másolható is lesz. A Siri is új szintre lép, például már hívásmegszakítás is menni fog utasításra, és a Spotlight is kap újítást, például már elérhető lesz a kezdőképernyőről. A SharePlay már többször lesz kihasználható, és az Üzenetek app is jobb lesz.

Galéria megnyitása

Akik benne van az béta tesztelői programban, azok az elkövetkezendő hónapokban már automatikusan kapni fogják a frissítéseket OTA módon. Tehát ugyanúgy jönnek majd az újabbnál újabb kiadások, mintha a végleges verzió lenne megtalálható a készüléken. Az Apple a különböző bétákkal folyamatosan növeli majd a rendszer stabilitását és megbízhatóságát, így ezeket mindenképpen érdemes lesz telepíteni. De a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy néhány napot mindig érdemes ezzel várni, hogy kiderülhessenek a rejtve maradt hibák.

Galéria megnyitása

Ugyanis ameddig az ember bétákat használ, addig sosem lehet teljesen biztos abban, hogy egy újabb verzió érkezése nem fog problémát okozni. Bizony az elmúlt években a béta kiadásoknál sokszor fordultak elő problémák. Olyan helyzetek is előfordultak, hogy egy-egy komolyabb gond adatvesztéssel járt együtt, szóval személyes adatok is megsemmisültek. Éppen ezért sem ajánlott az előzetes frissítéseket telepíteni bárkinek.

Az iOS 16 és iPadOS 16 esetében is el kell azt mondani, amit minden béta esetében ki szoktak emelni. Ezt nem érdemes elsődleges használatban levő készülékre telepíteni, melynél az adatvesztés vagy a leállás fájó lehet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére