Az Apple Vision Pro február 2-án kerül a boltokba, de az Apple mostantól lehetőséget biztosít az érdeklődők számára, hogy a rendeléseiket már most leadhassák a készülékre. Ahogy arra számítani lehetett, az eszköz 3500 dolláros árról indul, és úgy fest, hogy vagy nagyon kapós, vagy valóban elég szűkösek a készletek, mert az első szállítmányok már kifogytak.

Már korábban kiderült, hogy az Apple Vision Pro február elején fog megjelenni a vállalat hivatalos értékesítési pontjain, és az érdeklődők élőben kipróbálhatják majd a terméket. Most pedig már az is biztos, hogy ugyanekkor a forgalmazás is kezdetét veszi. A szemüveg egyelőre csak az Egyesült Államokban lesz kapható, és igazából az első készletek már gazdára találtak az előrendelések keretében.

Galéria megnyitása

Az előrendeléshez mindenekelőtt a felhasználóknak az iPhone-juk vagy iPadjük Face ID-jét használva el kell végeznie egy szkennelést. Enélkül nem is lehet elkezdni az Apple Vision Pro konfigurálását. A felméréssel a rendszer hozzávetőlegesen képes megállapítani, hogy milyen méretű arctakaróra és fejpántra van szüksége a megrendelőnek. Hogy ez mennyire fogja eltalálni a méreteket, az persze csak akkor derül majd ki, mikor az emberek átveszik az első szemüvegeket, de a cég sokat dolgozott azon, hogy a szkennelés hatékony legyen.

Galéria megnyitása

Az arctakaró egyébként magában 200 dolláros tétel, és külön 30 dollár az a párna, ami közvetlenül az eszközt viselő ember arcára simul fel. A szövetes fejpántért 100 dollárt kell kifizetni, és ugyanígy 100 dollár a dupla pánt is, ami nemcsak hátul, hanem felül is tart. No, de nézzük, milyen összeget kóstál maga a Vision Pro. Mindegyikből lehet utólag különböző méreteket vásárolni.

A termék három változatban rendelhető a tárhely függvényében. A kiindulási alap ugyebár 3500 dollár, és ezért a pénzért még csak 256 GB tárhelyet nyújt a szerkezet. Ha valaki ezzel nem éri be, akkor az 512 GB-os kivitelt 3700 dollárért cserébe veheti birtokba, a csúcsmodell pedig már 1 TB-tal szolgál, de meg is kéri az árát a vállalat, hiszen 3900 dolláros összeg szerepel a neve mellett.

Galéria megnyitása

Sok embernek van szemüvege különböző okokból, nekik az Apple egy külön betéttel szolgál, ami Zeiss optikával rendelkezik. A cég álláspontja szerint ezzel garantálható a megfelelő minőség. Az olvasószemüveget kiváltó optika 100 dollárral emeli a vételárat, a másik opció pedig már 150 dolláros felárat jelent. Ezen felül extra tétel lehet még a vásárlás során, ha valaki szeretne biztosítást kérni a méregdrága szerkezetre. Nem meglepő módon az AppleCare+ sem olcsó, ezért 500 dollárt kell fizetni, de legalább 2 évre szól, és akinek már nem maradt ekkora összeg a zsebében, az havi 25 dollárral is törlesztheti.

A Vision Pro mellé az Apple a szövet szíj mellett ajándékba adja majd a dupla pántos szíjat is, ami mindenképpen egy jó hír. A legtöbb beszámoló szerint kényelmetlenül nehéz lett a Vision Pro, és ez elvileg sokat segít a szemüveg huzamosabb viselése során a stabil és biztos tartásban. A specifikáció szerint az illesztékek és pántok méretének függvényében akár a 650 grammos is elérhető a tömege.

Galéria megnyitása

Jár még a szemüveghez egy az elejére illeszkedő takaró, ami minimális védelmet nyújt a felületén lévő üveg számára, és az Apple 20 dolláros törlőkendője is benne van a dobozban. Sőt mi több, a vásárlók még az USB kábelt is töltővel együtt kapják. A jelek szerint itt ez nem környezetszennyező, csak ha az iPhone-hoz adják.

Galéria megnyitása

Az Apple lehetőséget nyújt a felhasználóknak egy kemény hordozótok megvásárlásra, ez már nem része a csomagnak, 200 dollárt kell érte kifizetni, ami nem szerény összeg egy ilyen tokért. Ha valaki szeretne egy pótakkut, akkor 200 dollárba kerül ez is, és papíron 2,5 órás üzemidőt tesz lehetővé, szóval a gyárival megegyező kapacitást nyújt. Apple nem erősítette meg. Ezeken felül pedig van felcsíptethető akkumulátortartó is a kínálatban 50 dollárért cserébe.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
peti19870621
peti19870621
2024. jan. 23. 8:44
#6

4 ezerért, már Vizipók a Csodapók leszel.

pdx006
pdx006
2024. jan. 22. 20:26
#5

Gondolom a kereskedők adtak megrendelést rá. Az hogy ezután mekkora igény lesz rá, majd kiderül. Nem tűnik olyan dolognak ami egy hétnél tovább lekötné az embert. Amerikai buzerantok megveszik, aztán miután megunják majd porosodik a polcon.

grrrgo
grrrgo
2024. jan. 22. 20:01
#4

Steve Wozniak forogna a sírjában, (ha meghalt volna!) Hová lett az Apple II hangulata, csak a pénzszag maradt meg az Apple űrhajó Cupertino-ban ahol leszállt.

grrrgo
grrrgo
2024. jan. 22. 19:58
#3

Én a helyükben a bal és jobb lencsét külön árultam volna, elvégre lehetne monokli üzemmód is. (50% olcsóbb, ha csak fél szemre kéred.) (Az Apple-nél skótabb bagázst még nem láttam.) (Lehetne pl. Dubai Delux kivitel színaranyból csóri arab sejkeknek?)

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. jan. 23. 10:21

@grrrgo faláb és papagáj is járna hozzá, vagy azt külön kell megvenni?

humaniod
humaniod
2024. jan. 22. 16:00
#2

"ez már nem része a csomagnak, nem 200 dollárt kell érte kifizetni"

Jó, de akkor mennyit?

humaniod
humaniod
2024. jan. 22. 15:59
#1

Egy éjszaka Tim bácsival, és máris ötezer.

Vissza az oldal tetejére