A TikTok az elmúlt néhány évben brutális népszerűségre tett szert, már számilliók használják globálisan, így nem meglepő, hogy más nagy vállalatok is elkezdtek hasonló megoldásokat kifejleszteni. A Vine alapötletét továbbgondoló szolgáltatás már megihlette az Instagramot, aki előállt a saját verziójával, most pedig a YouTube is elindította a hasonló szolgáltatását.
Egyelőre még béta állapotban van a YouTube Shorts névre keresztelt funkció, de már egészen jól használható az első visszajelzések szerint, és valóban sok jó lehetőséget biztosít. Ennek az a lényege, hogy a felhasználók legfeljebb 15 másodperc hosszúságú anyagokat posztolhatnak egyben, és ezeket alaposan „feltuningolhatják”, hogy kellően látványosak legyenek.
Indiában indította el a YouTube a Shorts szolgáltatásnak a tesztelését, ami nem a véletlen műve. Ez egy remek döntés a vállalattól, tudniillik a TikTokot a kormány már korábban betiltotta a világ egyik legnépesebb országában. Indiában óriási potenciállal tud tehát rajthoz állni az újdonság, és talán már akkorra több tíz milliós felhasználói tábort ér el, mire egyáltalán kész állapotba kerül.
A bevált recepttől nem igazán tértek el a YouTube szakemberei, szóval nem érdemes jelentős különbségeket keresni a Shorts és a TikTok között. Ez a fejlesztés nem egy külön applikáció lett, hanem benne van a fő YouTube alkalmazásban egy külön területen, amit pillanatok alatt el lehet érni. És az új videók készítése is rendkívül könnyen elérhető helyre került, és a mások által feltöltött videók között is egyszerűen lehet barangolni, új tartalmakat felfedezni.
A felvételek lehetnek egyben vagy több apró jelenetből összeollózva, sőt, a 15 másodperces időkeret is átléphető igazából, csak ilyenkor a rendszer felszeleteli a videót, és több részletben teszi közkincsé. Lényeges itt, hogy a YouTube rendkívül nagy licencelt zenekínálattal rendelkezik, amiket az emberek gond nélkül felhasználhatnak majd a videóik alatt. Lehet majd a videókba tenni számlálót, időzítőt, indítható lesz kéz nélküli felvétel, amihez egy állvány persze nem árt, és játszhat majd az ember a videók tempójával.
Mivel most még tesztelés alatt áll a fejlesztés, lehetnek vele problémák, és még az sem biztos, hogy a végleges verziója ilyen lesz. A funkciók bővülhetnek, a felület pedig alakulhat még addig, amíg szélesebb körben is hozzáférhető lesz.
A YouTube Shorts jelenleg még csak az Android operációs rendszerű okostelefonokra érhető el, de ez hamarosan megváltozhat. A szakemberek már dolgoznak azon, hogy az iOS támogatás is minél hamarabb biztosított legyen. Más régiókban már csak azt követően lesz elérhető a szolgáltatás, ha a tesztelése lezárult, szóval amíg béta, addig kizárólag Indiában alkalmazható. De reményeink szerint hamarosan késznek fogja nyilvánítani a vállalat miután a mostani bétát már nyílt tesztelésre bocsájtotta.
































