A Twitter körül jelenleg eléggé forró a levegő abból eredően, hogy bejelentkezett a vállalatért Elon Musk, és most már úgy tűnik, hogy tényleg a vállalkozó kezébe kerülhet a platform. De ettől függetlenül a fejlesztések nem álltak le, és most arról számolhatunk be, hogy megjelent a Circle funkció, és már arról is kiszivárgott némi információ, hogyan nézhet majd ki a mikroblogon a szerkesztési lehetőséget nyújtó gomb.

2020 óta a Twitter különösen szép fejlődést mutat, a mikroblogon folyamatosan több fronton érkeznek az újítások. Tavaly a cég sikeresen másolta le a Clubhouse által nyújtott audió lehetőséget Spaces néven, most pedig megjött Circle. A Circle egy kicsit olyan, mint az Instagram esetében a Close Friends, vagyis Közeli ismerősök, illetve némi Google+ után érzetet is biztosít. Kiemelt követőket lehet majd itt összegyűjteni.

Galéria megnyitása

Ha valakit a Twitteren nemcsak a barátai, ismerősei, rokonai követnek, hanem különböző okokból eredően szélesebb felhasználó tábor kíséri figyelemmel a tevékenységét, akkor néha megeshet, hogy inkább nem oszt meg olyan dolgokat, amiket egyébként szeretne kitenni. Egyszerűn visszatartja az, hogy nem akar nagy közönség felé „kommunikálni”. Itt jön képbe a Circle, ugyanis ez lehetővé teszi majd, hogy a szűk körébe kiválasszon az ember olyanokat, akikkel bármit akármikor megosztana, és akikkel gátlások nélkül tartaná a kapcsolatot.

Galéria megnyitása

A Twitter 150 felhasználó kijelölésére biztosít lehetőséget, szóval nagy valószínűséggel senki nem fogja magát korlátozva érezni, amikor csak a szűkebb baráti, ismerősi körét kell összeállítania a Circle révén. Érdekes módon a Circle lehetőséget nyújt még olyan emberek felvételére is, akik egyébként nem követők. Az így megszűrt felhasználói táborba tényleg az ismerősei krémjét szedheti össze az ember.

Az újdonságot nagyon könnyen lehet majd használni. Maga a konfigurálás csak azért fog hosszabb időt igénybe venni, mert egyenként kell összeválogatni azoknak az embereknek a sorát, akik bekerülnek a Twitter körbe. Ha ez megvan, akkor onnantól már könnyedén lehet szabályozni, hogy mikor kiknek legyenek láthatóak a publikálásra kerülő bejegyzések. A megosztás során ki kell választani a közönséget érintő beállítási lehetőségen belül, hogy nem mindenkinek szeretné a bejegyzést láthatóvá tenni a felhasználó, hanem csak a Twitter Circle tagjainak.

A Twitter nemrégiben indította el a Communities funkció is, ami ugyancsak lehetőséget nyújt a szűkebb csoportok kialakítására, azonban lényeges különbség van a két funkció között. A Communities esetében bizonyos témák köré szervezhetőek a csoportok, azonos érdeklődési körök vagy tevékenységek lehetnek a középpontban, míg a Circle esetében tényleg csak a közeli barátok, ismerősök kiszűrése a cél. Az összeállítást utólag bármikor lehet módosítani, új emberek kerülhetnek be, vagy éppen ki is lehet tenni valakit, ha úgy látja jónak a fiók tulajdonosa.

Galéria megnyitása

A vállalat kiemelte, hogy a Circle révén biztonságosabban és mégis nyíltabban lehet majd használni a jövőben a platformot. Most ez még nem érhető el mindenki számára, a funkció egyelőre tesztelés alatt áll. Érdekes módon a körökben megosztott tartalmakat nem lehet majd másoknak továbbosztani. Ezek így bent maradnak majd a privát „csoportban”. Persze lehet képernyőmentést készíteni, annyira nem veszi szigorúan a védelmet a Twitter, de a cég szerint nincs is erre szükség.

A követők nem láthatják azt, hogy kik vannak még rajtuk kívül az adott körben, ami szintén másképpen van a Communities esetében, ahol egyértelműen látható a felhasználók névsora. Így az emberek bátran összeállíthatják a saját köreiket, nem kell attól tartaniuk, hogy bárki kérdőre vonja őket egy-egy döntés okán.

A Twitter Circle működni fog Android és iOS platformon is, meg persze a webes felületről is menedzselhető majd.

Emellett a Twitternél már dolgoznak a szerkesztési lehetőség megvalósításán is. Ez még nem publikus, de jelenleg úgy néz ki, hogy a módosított bejegyzések alatt ott lesz majd az „Edited” címke. Erre rá lehet majd menni, és a megnyitást követően léthatóvá válik a szerkesztései előzmény. Nagyjából úgy mehet majd ez, mint a Facebook esetében.

Galéria megnyitása

A Twitternél még a fejlesztési stádiumban van a szerkesztési opció, de azt is tudni lehet, hogy a megosztást követően 30 perc van a módosításokra. Fél óra elteltét követően már nem lesz mód arra, hogy bármilyen tekintetben változtasson az ember például a szövegen, vagy utólag adjon hozzá képest. Hogy ez mikor fog elindulni akár tesztelés szintjén? Nos, ezt egyelőre egyáltalán nem tudjuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére