Shop menü

ELINDULT A GOOGLE DUET AI, A VÁLLALAT SZOLGÁLTATÁSOKON ÁTÍVELŐ MI SEGÍTŐJE

E-maileket foglal össze, segít a kódolásban, diákat generál, táblázatokat szerkeszt, és bőven lehetne még sorolni, mire képes a Duet AI, de meg is lesz az ára.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Elindult a Google Duet AI, a vállalat szolgáltatásokon átívelő MI segítője

A Google folyamatosan dolgozik azon, hogy a mesterséges intelligenciát minél szélesebb körben vezesse be különböző módokon. A cég már elindította a saját chatbotját, a Bardot, de igazából az csak a jéghegy csúcsa. Most itt a cég első előfizetéses szolgáltatása, a Duet AI for Workspace.

Hónapok óta dolgozik a Google a Duet AI rendszeren, amiről először az I/O fejlesztői konferencián beszélt a nagyközönség előtt. Az elmúlt hónapokban fokozatosan fejlődött és egyre több lehetőséget „tanult” a szolgáltatás, most pedig elérkezett arra a szintre, hogy rajthoz állhat. A cég sokszor vezeti be az újításokat a vállalati felhasználóknak, most is erre látunk példát, mivel a Google Workspace felhasználóknak lett elérhető a Duet AI.

Galéria megnyitása

Olyan szolgáltatásokon, alkalmazásokon belül lehet majd használni az újdonságokat, mint a Gmail, a Google Drive, a Dokumentumok, a Diák, a Táblázatok, a Naptár, és így tovább. A kommunikációs felületek is jelen vannak a Workspace hatalmas ernyője alatt, szóval elérhető lesz a generatív mesterséges intelligencia a Chat és a Meet keretében is.

A vállalatok sok esetben ingyenesen biztosítják a hozzáférést a különböző MI funkciókhoz, ezúttal azoban más a helyet. A Duet AI nem ingyenes, ezért fizetnie kell a felhasználóknak, cégeknek, a vállalatok esetén pedig fejenként fog havidíjat szedni a Google. Mivel a Workspace eleve pénzért igénybe vehető az esetek többségében, így ennek az ára lényegében rárakódik majd a többi költségre.  

Havi 30 dollárba kerül a Google által a Workspace alkalmazásokban biztosított generatív MI szolgáltatás, ami nem szerény összeg.

Az árazásnál valószínűleg abból indult ki a Google, hogy a szolgáltatás rendkívül széles körben vehető igénybe. Hiszen tucatnyi különböző ponton van jelen a különböző alkalmazásokban, és egy-egy platformon belül többféle módon lehet kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. De még valószínűbb az, hogy egyszerűen csak leste a padtársa házi feladatát, ugyanis a Microsoft már korábban bejelentette, hogy az Office alkalmazásokban igénybe vehető MI funkciókat 30 dolláros havidíj mellett fogja kínálni.

Galéria megnyitása

Használható a Duet AI szövegek létrehozására különböző iránymutatások alapján, lehet vele képeket is generálni, melyeket egyszerűen felhasználhatnak a dolgozók a különböző prezentációk, dokumentumok színesítésére. Az üzleti megbeszélésekről képes jegyzetet összeállítani a mesterséges intelligencia, és a hosszabb jelentéseket össze tudja foglalni rövidebb, egyszerűbben fogyasztható formában.

Programozásban is képes besegíteni a szolgáltatás (Cloud Code), noha jelentősebb kódokat nem tud egyelőre teljesen önállóan létrehozni parancsok alapján, arra már alkalmas, hogy feltárjon hibákat egy meglévő program kódjában. Újra tud „gyártani” egyszerűsített kódokat a funkciók megőrzése mellett, bele tud nyúlni kérésre a programokba, kisebb változtatásokban képes megkönnyíteni a felhasználók dolgát. A Duet AI folyamatosan fejlődik majd minden fronton, és egyre több lehetőséget fog nyújtani.

Galéria megnyitása

A Dokumentumok alapján megkérdhető arra, hogy készítsen prezentációt a Diák keretei között, vagy egy Táblázathoz létre tud hozni egy szöveges bemutatót, amiben a fontosabb adatokat kiemeli és megfelelően körül is írja a számára elérhető információk alapján. Szóval egészen nagy önálló munkák megoldására is alkalmazható lesz. Nagyon sok benne az alkalmazásspecifikus funkció is, és ezeknek a száma ugyancsak folyamatosan bővül.

Azt azonban továbbra is látni kell, hogy ezek az MI eszközök nem használhatóak körültekintés nélkül, mindig alaposan ellenőrizni kell az információkat, amiket biztosítanak, mert könnyen lehet, hogy hibáznak. Azzal együtt, hogy havi 30 dollárba kerül fejenként egy cégnek a Duet AI, egyáltalán nem biztos, hogy hibátlanul teszi majd a dolgát, sőt, éppen ez ellenkezőjéről van szó, mindig át kell nézni a munkáját. De idővel ez is jobb lesz majd.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére