Az Instagram nem egy olyan felület, ahol túl nagy profitra lehet szert tenni. A legtöbbször külső szponzorációkkal szereznek bevételt azok, akik az Instagramon rendelkeznek nagy követői táborral. A jövőben azonban a szolgáltatás már sokkal érdekesebb lesz ebből a szempontból, ugyanis most elindult az előfizetési funkció.
Az előfizetéssel extra tartalmakat lehet majd biztosítani a követők számára. Exkluzív képeket és videókat kaphatnak azok, akik fizetnek, és más egyéb plusz lehetőségekhez is hozzáférést szerezhetnek. Kezdetben semmilyen jutalékot nem fog kérni az Instagram, de ezen a téren idővel valószínűleg lesz némi változást. Tehát az előfizetéseknek a teljes összege a készítőknek a zsebébe vándorol. 2023-ig biztosan nem fog ez változni, utána pedig még kiderül, hogy mi lesz.
Nagyon széles ársávban mozoghat majd az előfizetési díj, 0,99 dollártól egészen 99 dollárig el lehet majd menni. Szóval amennyiben a tartalomgyártó úgy gondolja, hogy nagyon értékes dolgokat biztosít a követői számára, abban az esetben igencsak komoly összeget gombolhat le a feliratkozókról. Azt nem tudjuk, hogy az előfizetési összegek a különböző régiókban hogyan fognak alakulni, de erről most még nem is érdemes beszélni. Egyelőre kizárólag az Egyesült Államokban lesz biztosított ez a funkció.
A közösségi képmegosztón az előfizetés mögé nemcsak exkluzív bejegyzések lesznek pakolhatóak, hanem az élő bejelentkezéseket is meg lehet majd úgy oldani, hogy azt csak azok lássák, akik fizetnek, valamint a kiemelt szekcióba elmentett Történeteknek a megtekintése is köthető majd az előfizetéshez. A Felhasználó maga döntheti majd el, hogyan biztosít a követőknek hozzáférést a különböző dolgokhoz.
A tesztidőszakban az Instagram több lépésben fogja ezt a rendszert megnyitni a felhasználók számára. Első közben mindössze 10 olyan felhasználó van, akinek ez a lehetőség biztosított. Egyebek között nyújthat előfizetési lehetőséget a követőinek Sedona Prince kosárlabda játékos, Jordan Chiles olimpikon, Aliza Kelly asztrológus is. Több tízezres és százezres követői táborral rendelkező embereket választott ki az Instagram arra, hogy pályára vigyék az előfizetői funkciót.
A tesztelés alatt az a cél, hogy minél szélesebb közönség és nagy felhasználói bázis legyen lefedve, de látszólag azért igazán nagy, milliós követői bázissal rendelkező embereket nem akart a vállalat bevonni. Adam Mosseri kiemelte, hogy ez a legjobb eszköz arra, hogy a készítők bevételre tegyenek szert, és egyben a legtisztább módja is ennek. Mark Zuckerberg pedig arról beszélt, hogy örömmel nyújtanak újabb és újabb funkciókat az embereknek, amik segítenek a kreativitásuk kiteljesítésében.
Eddig sokakat tartott vissza az Instagramon való aktivitástól az, hogy igazából a belefektetett munka csak akkor térült meg, ha mellette folyamatosan dolgozott az ember szponzori bejegyzéseken. Ez pedig bizonyos műfajoknál oldható meg eleve, nem tud bármilyen tartalomhoz támogatót keresni az ember. A jövőben viszont az előfizetéssel már nem lesz ilyen gond.
Nem tért ki rá a vállalat, de valószínűleg ennek a fejlesztésnek köszönhetően megnövekedett aktivitásra számít, és valószínűleg abban is bízik, hogy olyan ismert tartalomkészítők is megjelennek, akiket esetleg más felületekről már ismernek az emberek. A Patreon és ahhoz hasonló platformok számára azonban ez csapást jelent, hiszen azok éppen arra szakosodtak, hogy a bevételszerzési lehetőséget biztosítsák olyanoknak, akiknek a használt platformról nem folyik be elegendő pénz.


































