Az ASUS kapcsán idén kiderült, hogy a korábbinál kevesebb okostelefont fog készíteni, és nagyobb fókuszt helyez majd a jobb minőségű, felsőkategóriás megoldásokra, most pedig arról számolhatunk be, hogy a táblagépek fejlesztésével teljesen felhagyhat. Friss iparági pletykák szerint az ASUS belátható időn belül nem tervez új tabletet készíteni.

Leáldozhat a ZenPad termékcsaládnak a beszállítói jelentések alapján, ugyanis a vállalat jelen állás szerint nem tervezi ezt tovább folytatni. A cég legutóbb a ZenPad 8 modellel rukkolt elő, azon belül is a ZN380KNL azonosítóval illetett termék volt az, ami piacra került (ez látható a borítóképen). És most nagyon úgy fest, hogy ez már így is marad, nem fog érkezni újabb tablet az ASUS-tól. Ezen a területen mostanában nagyon nehéz érvényesülni, az eladási számok folyamatosan csökkennek, és nagyon kevés olyan gyártó van, aki a trendekkel szembe menve, képes növelni az eladásait, de az ASUS nem tartozott ezek közé.

A tajvani alakulat korábban elég jól futott a szekere a táblagépek szegmensében, a toplistákon is szerepelt a forgalmával, de a cég egy idő után már nem fektetett akkora összeget a fejlesztésekbe, és az innováció hiánya miatt a vásárlók is elfordultak. 2012 és 2014 között az ASUS még az egyik kulcsfigurája volt a szóban forgó területnek. A Transformer eszközökkel lényegében kijelölte az utat a mai kettő az egyben eszközök számára, és voltak olyan megoldásai is, mint a beépített billentyűzetes, szétcsúsztatható EEE Pad Slider, a PadFone, ami a tabletbe dokkolható okostelefonokat takarta, és a FonePad, mely pedig a telefonálásra is alkalmaz táblákat fogta össze.

A felszabaduló erőforrásokat a táblagépes fejlesztések felszámolását követően részben valószínűleg a mobilos részlegre csoportosíthatja át az ASUS. A vállalat szakemberei állítólag már gőzerővel dolgoznak azon, hogy elkészülhessen a ROG Phone új generációja, és úton van a hírek szerint a ZenFone család friss zászlóshajója is. De vannak még a cégnek szegényebb fejlesztései is, ennek köszönhetően számolhattunk be nemrégiben a ZenFone Live L2 érkezéséről.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére