Elérte, amit szeretett volna Elon Musk, a Twitter olyan formában bólintott rá a vásárlási ajánlatára, amilyen formában azt nemrégiben benyújtotta. Nem is tartott túlzottan sokáig a tanakodás. Nincs egy hónapja, hogy kiderült, Elon Musk jelentős részesedést vásárolt magának, most pedig már arról számolhatunk be, hogy az egész vállalat az ő kezébe kerül.
Elon Musk évek óta nagyon kedvelte a Twittert, lényegében a legnagyobb követőtáborral rendelkező fiókok között ő volt az egyik legaktívabb mindig is. Viszont saját bevallása szerint egyre inkább azt érezte, hogy a platform nem olyan már, mint évekkel ezelőtt. Ugyanis a Twitterre sokan tekintettek úgy, mint az online szólásszabadság egyik legfontosabb eszköze, de az elmúlt időszakban ez egyre kevésbé volt rá jellemző. Musk folyamatosan arról beszélt, hogy azért vásárolta fel a Twittert, hogy újra visszaállítsa a régi rendet, és valódi szólásszabadságot nyújtson a felhasználók számára.
Az üzletember szerint csak magánkézben tud valódi szólásszabadságot nyújtani a Twitter, és most ki fog az derülni, hogy ez mennyire állja meg a helyét.
Borzasztóan nagy feladat előtt áll Elon Musk, és amikor kiderült, hogy megszerezte a mikroblogot, akkor az volt az egyik első bejegyzése, hogy reményei szerint a kritikusai is maradni fognak majd, és továbbra is részesei lesznek a közösségnek. De mit is tervez pontosan Musk? Nos, az első nyilatkozatában néhány célt már ki is jelölt.
„A szólásszabadság a működő demokrácia alapköve, és a Twitter az a digitális főtér, ahol az emberiség jövője szempontjából létfontosságú kérdéseket vitatnak meg” – mondta Musk a közleményében. „Szeretném a Twittert minden eddiginél jobbá tenni azáltal, hogy új funkciókkal bővítem a terméket, az algoritmusokat nyílt forráskódúvá teszem a bizalom növelése érdekében, legyőzöm a spambotokat, és minden embert hitelesítek.”
A spambotok problémáját már korábban nagyon sokan felvetették, de Musk most először beszélt arról, hogy ezt a területet is rendezni kívánja. Érdekes a bejelentésének az a része, hogy nyílt forráskódúvá kívánja tenni a Twittert, ami mindenképpen érdekes lenne. És a hitelesítési rendszernek is nagyobb teret fog biztosítani jelen állás szerint. Ilyen már most is van a Twitteren, de viszonylag kevesen élnek a lehetőséggel.
Azt nem tudni egyelőre, hogy a vezetőségben milyen változásokat hozhat majd az, hogy Elon Musk kezébe kerül a platform, de az biztos, hogy nem fog minden az eddigi formában maradni. Azt azonban mostanra kijelentette a Twitter, hogy nagyobb elbocsájtásokkal nem kell számolni. Ezt talán azért emelték ki, mert a dolgozók egy része nehezményezte az elmúlt hetekben, hogy feléjük nem igazán kommunikálják azt, hogy mik történnek a fejük felett.
Miután az üzletember bejelentette, hogy 54,2 dolláros részvényárfolyam mellett vásárolná meg a Twittert, sokan azon kezdtek tanakodni, hogyan képes ennyi készpénzt előteremteni, hiszen ezzel az ajánlatával 44 milliárd dollárra értékelte fel a Twittert. Tehát nagyjából ennyit fizetett ki összesen a vállalatért, ám azt nem szabad elfelejteni, hogy már egyébként is volt egy 9 százalékot meghaladó szelete a „tortából”. De mostanra az is kiderült, hogy miből finanszírozza a dolgot Musk.
A Tesla vezére 21 milliárd dollárt a saját cégeinek részvényeiből teremt elő az üzlethez, 12,5 milliárd dollárt olyan hitelből szerez, amik mögött ugyancsak részvények állnak fedezetként, 13 milliárd dollárt pedig egyéb kölcsönökből szerez a felvásárláshoz. Összesen tehát 46,5 milliárd dollárt tudott Musk előteremteni, ami még meg is haladja a végleges vásárlási összeget.
Korábban az üzletember a legjobb ajánlataként beszélt az 54,2 dolláros árról. De valójában milyen ajánlat volt ez? A Twitternél valószínűleg jól megfontolták a döntésüket, amikor belementek az 54,2 dolláros részvényárfolyamba. Ugyan tavaly 70 dollár körül is járt a mikroblog, de az utóbbi időben egyre lentebb csúszott, és amikor Elon Musk elkezdte vásárolni a részvényeket, 40 dollár alatt volt az értékpapírok ára. 33 dollárig is lement a Twitter árfolyama az elmúlt hónapokban, és az utóbbi hetekben is csak azért volt egy átmeneti szárnyalás, mert Elon Musk „megérkezett”. Szóval nagyjából középárfolyamot fizetett az üzletember a platformért.
Mindenképpen érdekes lesz azt látni, hogy milyen változások jöhetnek majd a Twitternél egy ilyen lépést követően. Nem igazán láthattunk ilyen döntésre példát eddig. Azt is nehéz megmondani, hogy Elon Musk mennyire fog belecsapni a dolgok közepébe, mennyire akarja, hogy látványos legyen a döntése. Elképzelhető, hogy már a következő hetekben fontos változások történhetnek.


































