A HMD Global a koronavírus-járvány idején is a lehetőségeihez mérten folytatja az Android 10 frissítéseknek a szállítását. Ezúttal a Nokia 3.2 került terítékre, ami egy aránylag sokak által kedvelt választás a középkategóriában az Android One révén.

A most frissülő okostelefon az Android 9.0 operációs rendszerrel lépett a színre 2019 februárjában, szóval ez a mostani az első nagyobb frissítése. És az Android One platform keretében még egy főverziós frissítést biztosan meg fog élni, miközben a megjelenéstől számítva 3 évig a biztonsági frissítéseket is kapja.

A Nokia 3.2 Android 10 frissítése a 2.270-es verziószámot kapta, de igazából könnyen be lehet majd azonosítani az alapján, hogy 1,3 GB-os méretet öltött. A telepítést követően a felhasználók gazdagabbak lesznek egyebek mellett a sötét móddal, ami a legtöbb applikációt is átjárja, és elérhetővé válik a Smart Reply intelligens válaszüzenetek küldése. Jobb lesz a rendszer használata a gesztusokkal, valamint a személyes adatok védelme is hatékonyabbá válik részen annak köszönhetően, hogy szabályozható a helyadat elérhetősége.

Galéria megnyitása

Az okostelefonra a márciusi biztonsági frissítéssel érkezett meg az Android 10, és bár már elérhető az áprilisi javításcsomag is, ezt a Google csak most tette elérhetővé. Szóval nem lehet felróni hiányosságként a HMD Global számlájára, hogy a Nokia 3.2 esetében még nem ezt biztosítja. És egy kisebb, időközi frissítés révén ez is elérhetővé válhat majd a készülékre.

A Nokia 3.2 számára az Android 10 frissítés összesen 32 országban indult el, ami dicséretes, de sajnos Magyarország nem fért be az elsők között érintettek sorába. Ettől függetlenül valószínűleg a haza tulajdonosok is heteken belül megkapják majd az új rendszert.

A HMD Global korábbi frissítési menetrendje alapján készülhet az Android 10 érkezésére a Nokia 2.3, a Nokia 4.2, a Nokia 7.2, a Nokia 3.1 Plus és a Nokia 8 Sirocco. Ezeken felül májusban készülhet el a főverziós frissítés a Nokia 1 Plus és a Nokia 5.1 Plus modellekre, és még a második negyedévben sor kerül a Nokia 2.1, a Nokia 3.1, a Nokia 5.1 és a Nokia 1 okostelefonokra is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére