Az Apple tavaly mutatta be az Apple Watch Series 4 okosórát, aminek minden kétséget kizáróan az volt a legérdekesebb és egyben legizgalmasabb újítása, hogy kapott EKG funkciót. Ezt azonban eddig csak azok használhatták, akik az Egyesült Államokban éltek, de most a regionális korlátozás lebomlott.

A cupertinói alakulat a watchOS 5.2-es kiadásával tette hozzáférhetővé az elektrokardiográfiás funkciót az eddiginél több ország felhasználói számára. Nekünk természetesen az a legfontosabb az ügyben, hogy már Magyarországon is elérhetővé és kihasználhatóvá vált ennek a lépésnek köszönhetően az EKG, de egyébként Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Svájc és az Egyesült Királyság, valamint Hong Kong is most kapta meg ezt. A tulajdonosoknak javasolt minél előbb telepíteni a friss operációs rendszert, ha szeretnék a régóta várt újítást igénybe venni.

Galéria megnyitása

A beépített EKG használatával a tulajdonosok pillanatok alatt készíthetnek egy mérést akárhol tartózkodnak, és ezekből a gyors vizsgálatokból akár súlyos megbetegedésekre is fény derülhet. Több olyan dokumentált esetről is lehetett mostanra tudni, amikor az Apple Watch Series 4 mérései alapján derült fény különböző szívbetegségekre, de olyan extrém beszámolók is vannak már, ahol állítólag életet mentett a viselhető kiegészítő integrált EKG funkciója azzal, hogy kritikus szívműködési problémát fedezett fel.

Az EKG-nak saját applikációja van, ami elmenti a mérési adatokat, és ebből akár meg is lehet osztani ezeket az információkat; egyenesen az orvosának tudja az eredményeket továbbítani a felhasználó egy PDF fájlba kimentve. Az Apple igyekezett kiemelni, hogy minden adatot maximális diszkrécióval kezel, szóval ezekhez senki másnak nem lehet hozzáférése. A mérések mindössze 30 másodpercet vesznek igénybe, ez alatt az óra viselőjének folyamatosan fognia kell a készülék koronáját, hogy megfelelő eredményt kapjon. Természetesen az Apple nem bízza az emberekre az adatok elemzését, hanem a program magától képes felfedezni a szabálytalanságokat, és gond esetén értesítést küld.

Galéria megnyitása

A Hivatalos közleményében az Apple kiemelte, hogy már az Európai Gazdasági Térségben is rendelkezik CE minősítéssel az EKG, így szabályos a használata. Arról viszont egyelőre nincs információnk, hogy a magyar egészségügy hogyan viszonyul majd a technológiai újításhoz. Egységes állásfoglalásra aligha érdemes számítani, valószínűleg orvosa válogatja majd, hogy elfogadják-e bizonyító erejűként azt a mérést, amit az Apple Watch Series 4 produkál, és ha problémát észlel a felhasználó az okosórájának a segítségével, akkor az alapján beutalják-e komolyabb vizsgálatokra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. ápr. 3. 21:00
#2

Biztosan nagyon szórakoztató EKG-t bámulni. Ha valakinek baja van, úgyis észreveszi az előjeleit magán kütyük nélkül is, aztán már csak az illetőn múlik mennyire veszi azt komolyan.

Bihus
Bihus
2019. ápr. 10. 15:52

Jaja, pl. egy szívroham senkit sem szokott meglepni, mindenki elmegy időben orvoshoz, hiszen úgyis észreveszi az előjeleit.

Mondd pdx, ezeket a baromságokat te magadtól veszed, vagy valaki diktálja neked ezeket? :)

arin
arin
2019. márc. 28. 21:34
#1

Ezek a mini EKG, pulzusmérő és vérnyomásmérő megoldások nem mostanában lesznek pontosak. Bár fene tudja, tapasztalataim szerint a pulzust annyira nem mérik félre... ha nem szőrös a kezed, ha nincs tetkód, ha jól helyezkedik el a kezeden, ha megfelelő szögben kel fel a nap stb. :)

Én nem ezért venném, hanem inkább az eSim miatt. Persze azt nem fontos bevezetni, inkább ezt az EKG bullshitet.

humaniod
humaniod
2019. ápr. 3. 22:57

Senki nem az EKG miatt vette, arra 50-60 ezer forintért vannak már évek óta kapható műszerek. Ez csak egy plusz feature. A pulzusmérése 99.9%-os, orvosi műszerrel összevetve, ma már ezt simán megugorják.

Vissza az oldal tetejére