Shop menü

ÉKSZERT IS BEJELENTHET A SAMSUNG A GALAXY S25 SZÉRIA MELLETT

Az idei év első Galaxy Unpacked eseményére készül a Samsung, és biztosak lehetünk abban, hogy lesz majd váratlan bejelentés is.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Ékszert is bejelenthet a Samsung a Galaxy S25 széria mellett

A Samsung 2024-ben bővítette a viselhető kiegészítők kínálatát, bejelentette a Galaxy Ring okosgyűrűt. Arra lehet számítani, hogy a cég a továbbiakban ezt is rendszeresen frissíteni fogja, és friss pletykák szering a Galaxy Ring következő generációja már a hamarosan megrendezésre kerülő eseményen elő fog kerülni.

2024-ben azt láttuk, hogy a dél-koreaiak a Galaxy S24 bemutatója során megvillantották a Galaxy Ring gyűrűt. A januári rendezvényen viszont még nem mutatkozott be a termék. Egy hónappal később, februárban az MWC 2024 keretében már részletesebben is beszélt a termékről a vállalat, de a bemutató végül egészen júliusig váratott magára.

Galéria megnyitása

Ezúttal az a hír járja, hogy a Galaxy Ring második generációja sokkal korábban jöhet, akár már a mostani Galaxy Unpacked rendezvényen befuthat.

Az már biztos, hogy a Galaxy S25 széria leleplezése mellett a színpadra fog állni a vállalat teljesen új kiterjesztett valóság szemüvege. A Project Moohan kódnéven futó fejlesztésről a cég már december első felében elhintett fontos információmorzsákat. A termék a Google-lel és a Qualcommal kollaborációban készül a Samsungnál. Ezúttal nagy reményeket fűznek a termékhez, a cég többször nekifutott már a VR/AR/XR szegmensnek, de eddig sosem tudott maradandót alkotni. Most talán másként lesz.

A Samsung a Project Moohan alkalmazása mellett felhasználhatja majd a Galaxy Ring okosgyűrűt is, ez az eszköz kiveheti a részét a szemüveg vezérléséből. Erről a cég még nem beszélt, de korábbi pletykákban már többször is szó esett ilyen eshetőségről. Így adhatja magát, hogy a dél-koreaiak valóban bejelenthetik a Galaxy S25 és a kiterjesztett valóság szemüveg mellett a második Galaxy Ringet is.

Galéria megnyitása

Sokat arról még nem lehet tudni, hogy a Galaxy Ring következő generációja milyen fejlesztéseket hozhat. Túl nagy mozgástere ezen a fronton nincs a Samsungnak. A pletykák szerint a méretekkel variálni fog a vállalat, szélesebb lesz a kínálat, több méretben lehet majd hozzájutni. Ez mindenképpen segít majd abban, hogy jobb konkurense legyen az Oura gyűrűknek, amiket nagyobb méretben is meg lehet vásárolni. Ezen felül a szenzorokat, érzékelőket illető fejlődésre lehet számítani.

A Samsung az első generációhoz képest jobb pontosságot érhet el a mért egészségügyi adatokban. A Galaxy Ring pontosabb lehet mozgáskövetés tekintetében is a szenzorok fejlődésének köszönhetően, ezt pedig kiválóan kamatoztathatná a kiterjesztett valóságban a Project Moohan szemüveg mellett. Arra is számítani lehet, hogy a vállalat előhúzza majd a kalapból a mesterséges intelligenciát, és több szempontból is az MI-t kiemelve igyekezhet jobb fényben feltüntetni az új generációs viselhető kiegészítőt.

Galéria megnyitása

Talán az üzemidőben is jobb lehet az újdonság, de vannak dolgok, amikre nem érdemes számítani. NFC chip előre láthatólag nem kerül a Galaxy Ring újabb verziójába sem, és abban sem érdemes reménykedni, hogy a javíthatósága javulna.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére