Többszöri halasztás után péntek reggelre végre eljutott az űrbe a SpaceX leendő Starlink-konstellációjának első 60 tagja. A műholdakat egyszerre, egy rakományban juttatták fel, és a 18,5 tonnás csomag a legnehezebb teher volt, amit eddig Elon Musk cége bármelyik rakétájával Föld körüli pályára emelt. Az egyenként 227 kilogrammos műholdakat 440 kilométeres magasságig juttatták egy olyan Falcon–9 rakétával, amelynek első fokozattal immár harmadszor repült, majd tért vissza a Földre.

Ahogy már említettük, a Starlink egy globális internethálózat lesz, amely a Föld szinte minden pontján szélessávú lefedettséget biztosíthat. Az alapkonstelláció 400 műholdból áll majd, ezeket hat további kilövés során juttatják fel a közeljövőben, és az így elkészült alaphálózattal már valamiféle korlátozott szolgáltatás is elindulhat. „Szignifikáns” lefedettség és sávszélesség a tervezők elmondása szerint 12 hasonló volumenű kilövés után valósulhat meg, 24 rakománnyal pedig már elkezdődhet a globális szolgáltatás is.

A teljes konstelláció közel 12 ezer műholdat fog számlálni, amelyek 3 orbitális „burkot” képeznek a Föld körül: 550, 1150 és 340 kilométeres magasságokban. Ez a hálózat, amely a következő évtized során el is készülne, egyben a mélyűri kommunikációt is segíti majd, így nagyban hozzájárulhat a SpaceX marsi terveinek megvalósulásához is.

A kilövés és a landolás is tökéletes rendben zajlott, beleértve a műholdak kihelyezését is, amit egy új rendszerben valósított meg a SpaceX. Hogy a rakomány tömegét ne kelljen még jobban megnövelni, a műholdaknak nem volt saját kibocsátó mechanizmusuk, hanem amikor elért a kívánt magasságba, a rakéta felső fokozata lassan forogni kezdett, miközben a rögzítő zárak egymás után feloldódtak. Így minden műhold egy kicsit más irányba hagyta el a fedélzetet, ahogy Musk fogalmazott: „mintha egy pakli kártyát terítenénk szét az asztalon.”

A hasonló kezdeményezések kapcsán egyre nagyobb az aggodalom, hogy a rengeteg műholddal túltelítetté válik a Föld közvetlen környezete, ami egyre kockázatosabbá teheti a kilövéseket és a folyamatban levő küldetéseket is. Pláne, hogy nem a SpaceX az egyetlen, amely globális műholdas internethálózatot épít ki éppen, a OneWeb például tavaly kezdte meg saját műholdjai feljuttatását.

Az aggodalom nem alaptalan, hiszen jelenleg nagyjából 1800 működő műhold kering a Föld körül, és csak a SpaceX ennek többszörösét tervezi feljuttatni a következő 10 évben. Ez pedig akkor is sokszorosára növeli majd a Föld körüli forgalmat, ha az új hálózatok létrehozói elkötelezettek amellett, hogy a tönkrement űreszközöket eltávolítsák odafentről, hogy azok ne növeljék az űrszemét mennyiségét.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2019. máj. 31. 20:10
#7

Szó szerint orbitális barmok akik ilyesmit kitalálnak. Egyrészt az életben nem hozza vissza az árát. A mostani műholdas internetszolgáltatók is csak egy markéknyi ügyféllel rendelkeznek, már csak azért is mert rohadt drága, és lassú, ezt is a majdani felhasználókkal akarnák minél gyorsabban kifizettetni mindezeknek az árát, és profitot termelni. Plusz bezavarnak az űrkutatásba, (már az 5G-vel is botrány van hogy ütközik a meteorológiai időjárás-előrejelző, mérő eszközök frekvenciájával így azok használhatatlanok lesznek.) De hát ha ez kell, akkor ez kell a jónépnek.

BiroAndras
BiroAndras
2019. jún. 3. 17:31

@pdx006

Kivételesen utánnanéhetnél a dolognak, mielőtt megint marhaságokat írsz.

  1. Az Iridium hálózat most is él és virul, pont a SpaceX lövöldöi fel a műholdakat nekik.

  2. A StarLink egy teljesen más, mint a hagyományos műholdas hálózatok. Nagy sávszélességet kínál alacsony késleltetés mellett. A trükk mindössze annyi, hogy alacsony pályán kering sok műhold, nem pedig geoszinkron pályán kevés. A sok kis műhold egyben azt is jelenti, hogy sokkal több felhasználót tud kiszolgálni a rendszer.

  3. Ezek a műholdak sokkal kisebbek és olcsóbbak a szokásosnál. Az olcsóság ugye értelemszerű, a kis méret pedig azt jelenti, hogy egyszerre 60-at lehet fellőni az amúgyis olcsó saját rakétáikon. A teljes költség kb. 2 milliárd dollár lehet, és évente kb. 350 millió a kieső műholdak pótlása, viszonlag rövid, 5 éves élettartamot feltételezve. Ez egészen olcsó egy olyan hálózatért, ami a világ minden pontján képes alacsony késleltetésű gigabites internetet szolgáltatni. Évi 30-50 milliárd dolláros bevétellel kalkulálnak.

BiroAndras
BiroAndras
2019. máj. 27. 10:59
#6

Kimaradt a cikkből pár fontos részlet.

Előszöris ezek a műholdak sokkal alacsonyabb pályán keringenek, mint a szokásos, ott még van egy kevés levegő, ami fékezi őket, így ha elfogy az üzemanyaguk, akkor nem maradnak fent sokáig. Ráadásul az utolsó csepp üzemanyagukat arra fogják használni, hogy visszatérjenek a légkörbe. És úgy vannak tervezve, hogy 95%-uk teljesen elégjen visszatéréskor.

A másik fontos dolog, hogy a műholdak automatikusan elkerülik az ütközéseket.

Bónusz érdekesség, hogy a rakományt védő burkolat (fairing) is újra felhasznált. Mivel ez is kb. 6 millió dollárba kerül, ez további nem elhanyagolható költségcsökkentést jelent.

És még egy észrevétel, a címben 60 műhold szerepel, a cikkben viszont már csak 40. Elvileg a 60 a helyes.

BiroAndras
BiroAndras
2019. máj. 27. 20:24

@Pendra

Az ISS sokkal nagyobb, ezért sokkal kevésbbé hat rá a légellenállás.

Utánnanéztem, ezt írják róla:

"Atmospheric drag at 550 km is significantly higher but the new design reduces Hall-effect electric propulsion work by 50%. Operating at lower altitude increases reliability by reducing radiation intensity and reduces collision chance in congested 550 – 1,150 km LEO orbits. Satellites will re-enter atmosphere ≈6 months after end of mission. 550 kilometer altitude is a self-cleaning orbit. Debris lifetime is days or weeks. The longest decay time of failed spacecraft is about 5 years."

Vagyis eleve más magasságban fognak keringeni, mint a legtöbb műhold, ami eleve jelentősen csökkenti az ütközés esélyét. Plusz a kevesebb sugárzás miatt nő a megbízhatóság. A légkörbe visszatérés átlagos ideje teljes műhold esetén 6 hónap, törmelék esetén napok-hetek (erre emlékeztem), a legrosszabb eset 5 év.

Itt inkább az az érdekes, hogy 12000 műhold esetén, 5 éves élettartammal számolva 9-10 naponta kell 60 műholdat fellőni. Szerencsére a Falcon 9 erre lett tervezve. A költségeket nézve jelenleg műholdanként kb. 150.000 dollár a fellövés, feltéve, hogy egy rakéta 5-ször repülhet, ami elég konzervatív becslés. Magának a műholdnak az ára pedig valahol ez alatt lehet (azt mondták, olcsóbb megépíteni, mint fellőni). Szóval a műholdak pótlása kb. évi 350 millió dollár lehet, ami egészen baráti ár. Vannak ennél drágább műholdak, és egyetlen űrsikló fellövés is többe került.

Whysper
Whysper
2019. máj. 27. 8:29
#5

Űr szemét loaded!!!    Én azt értékelném inkább,ha  elkezdenék az  űr  őályára  állítgatni a    műhold láncolatot  a MARS és a Föld között ,hogy  jelerősítőként gyors kapcsoaltot  lehessen elérni a  2 Bolygó között a mielőbbi sikeres  kutatás és vagy a kollonizáció érdekében,de Teszem azt más bolygók között is.

Szefmester
Szefmester
2019. máj. 27. 9:56

@Whysper Nem a sebességgel, hanem a sávszéleséggel van a gond. :D AZ infó így is fénysebességgel jön. Plusz az ilyen láncoknál kapcsolatoknként még egy kis extra lag is beficcen. Nem fogsz így hamarabb multizni a marsiakkal. :D

Kogeru
Kogeru
2019. máj. 25. 20:39
#4

Valóban nem az előfizetők két szép szeméért, hanem azért a rahedli pénzért amit betudnak zsebelni ha globális szolgáltatást tudnak nyújtani. De várj, te hogyhogy elhiszed hogy valóban fellőttek műholdakat? Az eddigi hozzászólásaid alapján azthittem hogy nem hiszel a repülőkben sem. Mondjuk lehet tényleg csak odavetítik az égre őket. Nem tudom. Te vagy ebben a szakértő mondd meg te. *off vége.

12000 műholdban nem a sugárzás (ez az érv amúgy wtf?) a gáz,  hanem sokkal veszélyesebbé és nehezebbé teszik az űrkilövéseket. Valamint jócskán megemelik az esélyét annak hogy ha összeütköznek egymással egy láncreakciót indítanak el ami végül lehetetlenné teszi hogy kijussunk az űrbe egy jóidőre.

BiroAndras
BiroAndras
2019. máj. 28. 11:08

@Kogeru

A kilövéseket eddig is meg kellett tervezni, ez semmit nem fog változtatni. Egy videón lehet, hogy soknak tűnik a 12000 műhold, de a valóságban semmi. Képzeld el, hogy elszórsz 12000 íróasztal nagyságú tárgyat az egész bolygón véletlenszerűen, mekkora az esélye, hogy egy pont a fejedre esik? Mindegyikre kb. 42000 km2 jut, az majdnem egy fél Magyarország.

Sokkal rosszabb a helyzet, hogy ha nem csak egy rakétát nézünk, hanem az összes keringő tárgyat, úgy már négyzetesen nő az ütközés esélye. Az még mindíg nagyon kicsi, de már nem elhanyagolható. De az igazi probléma az, hogy minden ütközés sok ezer törmeléket hoz létre és a hatalmas sebességek miatt egy pár centis tárgy is el tud pusztítani egy műholdat. Ez pedig újabb törmeléket hoz létre, ami tovább növeli az ütközések esélyét, és így tovább. Ezt hívják Kessler-szindrómának, és a Gravitáció című filmben egész jól bemutatták.

A jelenleg keringő műholdak számához képest a 12000 az tényleg sok, ezért aggódiknak sokan. De a SpaceX is tisztában van a veszéllyel, és mivel a cég küldetése, sőt puszta léte forog kockán, erősen motiváltak a katasztrófa elkerülésében.

Bemásolom ide is, amit fentebb írtam erről.

"Atmospheric drag at 550 km is significantly higher but the new design reduces Hall-effect electric propulsion work by 50%. Operating at lower altitude increases reliability by reducing radiation intensity and reduces collision chance in congested 550 – 1,150 km LEO orbits. Satellites will re-enter atmosphere ≈6 months after end of mission. 550 kilometer altitude is a self-cleaning orbit. Debris lifetime is days or weeks. The longest decay time of failed spacecraft is about 5 years."

Vagyis más magasságban fognak keringeni, mint a legtöbb műhold, ami eleve jelentősen csökkenti az ütközés esélyét. Plusz a kevesebb sugárzás miatt nő a megbízhatóság, ami az automatikus ütközés elkerülés miatt is fontos. A légkörbe visszatérés átlagos ideje teljes műhold esetén 6 hónap, törmelék esetén napok-hetek, a legrosszabb esetben 5 év.

pdx006
pdx006
2019. máj. 25. 13:30
#3

Így van, teleszemetelik már az eget is, hadd kapjon a paraszt mégnagyobb sugárdózist ha ennyi még nem elég. Úgysem az előfizetők két szép szeméért teszik kiterjedtebbé a netet, hanem hogy már a lakásotokba is belássaanak/halljanak az okoseszközökkel, a telefonok is logolnak környéken elhangzott kulcsszavakat - amit Kínában már egy rendszer pontoz. Aztán ha valaki olyat szövegel amit lepontoz a rendszer akkor még akár egy buszra se szállhat fel az illető. Nem lesz azért olyan  rohadt jó világ ezek által.

pdx006
pdx006
2019. máj. 31. 19:42

Hát akkor gyorsan fizessetek elő a műhódas netre, ha már nem jó az optikai. Majd ha felhős az ég kapásból esik a sávszélesség. Mondjuk ilyesmi idáig is létezett és eddig sem volt valami nagy sikere. Maximum azoknál akik az isten háta mögött élnek valahol Peruban.

Tommy7
Tommy7
2019. máj. 25. 12:58
#2

Na de várjunk már ! Mi lesz az Anettka Space Projectel?

Akarkinek
Akarkinek
2019. máj. 25. 6:16
#1

Fizet ez a cég azért,  hogy teleszemeteli az eget? Van erre valami törvény?, Vagy ráérünk akkor amikor már nem süt át a nap?

Chavalier
Chavalier
2019. máj. 26. 15:32

@Geravor  Annyiban igaza van hogy egyre nagyobb gond lesz az űrszemét. Nyilván annyi sosem lesz hogy ne süssön át a nap ;) "Műholdjaink eltakarják majd a napot!" -mondta Xerxész
Viszont komoly veszélye lesz a jövőben, volt már pár eset ahol az űrszemét miatt sérült meg műhold/űrhajó stb. Már most tervezik hogy hogyan is kellene megoldani, azthiszem a SpaceX is tett pár próbát.

Vissza az oldal tetejére