EGYRE TÖBB ELŐRE TELEPÍTETT ALKALMAZÁSBAN KEZD REKLÁMOZNI AZ APPLE

Az App Store keretei között eddig is voltak már hirdetések, de a jövőben még több fronton terjedhetnek el a reklámok, hogy ezzel növelje a cég a bevételét
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. aug. 17. 8:46
Egyre több előre telepített alkalmazásban kezd reklámozni az Apple

.

Napjainkban a hirdetésekből elképesztően nagy bevételt lehet elérni, ha valaki megtalálja ennek a megfelelő módját. Vannak persze ellenpéldák is, például a Spotify számára azért nem jött be ez annyira, de a Google és a Facebook dollármilliárdokat tesz zsebre a reklámok révén. Az Apple-nek is vannak bevételei hirdetésekből, és most az a hír járja, hogy ezen a területen hamarosan továbbléphet a vállalat.

Egy friss jelentésben arról ír Mark Gurman, a híres-hírhedt szivárogtatóként ismert elemző, hogy az Apple elkezdheti felvirágoztatni a reklámokkal foglalkozó üzletágát. Állítólag már el is indította az új hirdetési modell tesztelését a belső rendszerén, így a cég fejlesztői már láthatják, hogyan fog ez kinézni a gyakorlatban.

Galéria megnyitása

A megbízható belső informátor által megszellőztetett hír szerint számos előre telepített alkalmazáson belül bukkanhatnak majd fel reklámok. Ezek pedig állítólag hasonlóan fognak kinézni, mint az App Store alkalmazásbolt használata során megjelenő hirdetések. Mit jelent ez? Nos, elsősorban a keresések között jelenhetnek majd meg reklámozott termékek, helyek és egyebek. Az App Store-ban a keresősáv alatti ajánlóban már lehet reklámokat látni, és a találati lista élén is fel-fel bukkannak olyan találatok, amik annak köszönhetően kerültek oda, mert az adott szoftver fejlesztője ezért fizetett az Apple-nek.

Az App Store mellett az Apple News, a Stocks és az Apple TV+ is mutatott már reklámokat, ez a sor pedig hamarosan bővülni fog. Következő körben az Apple Térképek szolgáltatás keretei között bukkanhatnak fel a reklámok. Mivel a Térképek adatbázisa nagy, és a felülete sok lehetőséget vonultat fel, így azt még nehéz megtippelni, hogy a reklámok itt milyen módon kerülhetnek bevetésre. A hírekkel és részvényekkel kapcsolatos appokban teljes képernyős hirdetések is vannak már, de a Térképek applikációban máshogy nézhetnek majd ki ezek.

Galéria megnyitása

Most még semmit nem lehet kész tényként kezelni, de valószínűleg sokakban merül fel a kérdés azonnal, hogy az Apple milyen információ alapján fog reklámokat mutatni az emberek számára, miközben folyamatosan igyekszik az adatvédelem egyik élharcosaként feltűnni a médiában. Ma már a legtöbb iOS-t használó ember megtilthatja az adatainak a megosztását, és emiatt a Facebook és más cégek hirdetési bevételei jelentősen zuhantak.

Galéria megnyitása

A Financial Times számításai szerint a közösségi platformok már közel 10 milliárd dollárt buktak csak azon a fejlesztésen, ami az iOS 14.5-tal került tavaly bevezetésre. Célzott hirdetések nélkül ezen a piacon sokkal nehezebb érvényesülni, és mivel az Apple nagyon komolyan harcol a célzott reklámok ellen, eléggé furcsa lenne, ha a cég kezdené az embereket mélyebb információk alapján testreszabott hirdetésekkel bombázni. Viszont bevételt így lehet szépen produkálni.

Az egészen biztos, hogy Gurman a beszámolójában arról tesz említést, hogy a keresésekhez kapcsolódnak majd a reklámok, tehát célzottak lesznek, de ha csak az éppen aktuális kereséshez igazodnak, akkor még valószínűleg nem fogja ezzel a saját nyomkövetési szabályait „sérteni” a cég.

Egyébként az Apple-nek tavaly már 3,7 milliárd dollárnyi pénz folyt be a kasszába reklámokból, ami szép növekedést jelent az egy évvel korábbi számokhoz képest. Előre láthatólag pedig az idei évben is többet hoznak majd a reklámok a konyhára. Főleg, ha egyre több fronton fognak megjelenni hirdetések az iOS-en előre telepített alkalmazásokban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Rhynmei
Rhynmei
2022. aug. 17. 23:44
#10

"...a Térképek applikációban máshogy nézhetnek majd ki ezek."
Elképzelem a szitut, ahogy mész a pályán, navigál a szifon, hogy a következő lehetőségnél <reklám on, lá lá lááá, reklám off> a következő lehetőségnél forduljon jobbra és menjen vissza 15 km-t :D
(igen, igen, aki nem tud olvasni, az ne üljön autóba, kösz, hogy nem magyarázod meg)

Bihus
Bihus
2022. aug. 17. 23:33
#9

"és mivel az Apple nagyon komolyan harcol a célzott reklámok ellen,"

  • persze, mert azokból ő nem lát egy kanyit sem -

"eléggé furcsa lenne, ha a cég kezdené az embereket mélyebb információk alapján testreszabott hirdetésekkel bombázni."

  • nem lenne furcsa, mert azokból meg ő látna pénzt -

Gondolkodjunk már.

humaniod
humaniod
2022. aug. 17. 19:52
#8

"az Apple milyen információ alapján fog reklámokat mutatni az emberek számára"

Ez egy elég hülye kérdés. Úgy csinálja majd, mint a többiek: ha a felhasználó engedi magáról legyártani a vásárlói profilt, akkor cserébe olyan reklámokat kap, amik érdekelhetik. Ha nem engedi, akkor nézheti a tucatreklámokat.
Ez valakinél ma még tényleg kérdés, hogy miként működik?

Resike
Resike
2022. aug. 17. 21:35

@humaniod Mert te barom elhiszed hogy egy DNT packet elküldése tényleg azt jelenti amit.

Ch00ler
Ch00ler
2022. aug. 17. 17:56
#7

Meg jo, hogy a Google es a Facebook nem ezt csinalja.

Vagy az itt kommentelok mar 14 eve Apple telefonokat vasarolnak, es most joggal haborodnak fel azon, hogy lesz nehany reklam?

A cikket nem teljesen ertem: Egyre tobb reklamban KEZD reklamozni az Apple. Majd kozlik, hogy ez csak egy szivarogtatott hir. Majd megkapjuk, hogy az Apple az elharcosa az appokon beluli hirdeteseknek es emiatt mar 10 Mrd USD-t buktak a szegeny hirdeto cegek.

Most akkor melyik? :)

Ja tudom. Tok mindegy mit csinalnak, kocsog Apple es kesz.

A mai vilagban aki azt hiszi, hogy barmilyen multi ceg barmit is azert tesz, hogy a vasarloinak jobb legyen, az nagyon el van tevedve. A lenyeg a negyedevi jelentes es a begolyt osszeg.

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. aug. 17. 19:56

@Ch00ler Ha jah, a multkor is vettem fél millioért egy facebookos telefont, és már reklámokat pakolt rá a csunya zuckberg :(

wildstorm
wildstorm
2022. aug. 17. 14:42
#6

Nem elég, hogy elképesztően drágák, tele vannak olyan előtelepített appokkal amit sokan nem is használnak, most még azt is megtömik reklámmal... Persze ezt rá lehetne húzni bármelyik gyártóra...
S ha ez nem tetszik, akkor jön a duma, hogy "nem kötelező megvenni" meg "vegyél mást". De nem tudok!!! Mind ezt csinálja! Egyszerűen vérlázító, hogy az embert már tényleg fejőstehénnek nézik. Hol vannak ilyenkor a versenyhivatalok? Kartell és tröszt-ellenes kormányzati szervek?

wildstorm
wildstorm
2022. aug. 17. 17:45

@d.v.d :D Úgy tűnik.

axe
axe
2022. aug. 17. 13:09
#5

"valószínűleg sokakban merül fel a kérdés azonnal, hogy az Apple milyen információ alapján fog reklámokat mutatni az emberek számára" bennem az a kérdés merült fel, hogy mi alapján látok én reklámokat egyáltalán

mtrx220
mtrx220
2022. aug. 17. 12:09
#4

Eljutottunk hát (végre) a pontig, amikor már csak a vak nem láthatja: ez a cég is csak a profitra hajt, a vevőkre meg tesznek de jó magasról. A profiton túl minden más csak "havazás" a részükről, hogy az Elvis filmet idézzem.

Ezt veszik, életben tartják. De hogy minek, és miért, arra már nem tudnak választ adni. Jó lesz már, ha vége lesz a fogyasztói társadalomnak, mert ez már agyrém.

Na, és ennek a cégnek a termékei  állítólag "egyediek, különlegesek, legjobbak". Talán valaha így volt, míg Jobs élt. De azóta csak-csak kiderült, hogy mégsem! A pénz tényleg mindent tönkretesz és trivializál. :)

talgaby
talgaby
2022. aug. 17. 13:57

@mtrx220 Amúgy igen, nem engedhetik meg a részvényesek miatt, hogy 85% alá essen a haszonkulcs. Meg valamiből fizetni kell a klímát az új UFO-épületben.

gombabacsi
gombabacsi
2022. aug. 17. 10:51
#3

ez szánalmas

abysan
abysan
2022. aug. 17. 10:27
#2

Megfojtják a konkurenciákat, hogy jaj, nehogy bármilyen adat is kikerüljön a felhasználókról a csúnya app készítőkhöz, aztán ők maguk tömik tele reklámokkal a készülékeiket?

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. aug. 17. 9:25
#1

Szegenyek, kis, indie fejlesztö cég, nem tudnka megélni a fél millás telo árából kel nekik a reklám hogy ki tudják fizenti a rezsit :(

Vissza az oldal tetejére