A szerzői jogok védői és a torrentezők között már régóta folyik a harc, amely eddig többnyire jogi úton zajlott. Ítéletek ide vagy oda, a Pirate Bay működését nem sikerült ellehetetleníteniük a jogvédőknek, így az oldal azóta is zavartalanul működik. Az elmúlt napok folyamán viszont új szintre lépett a felek közötti harc: most a két tábor azzal próbál borsot törni a másik orra alá, hogy túlterheléses támadásokkal bombázzák egymás szervereit, így próbálják elérni, hogy a kiszemelt szerverek elérhetetlenné váljanak.
Az első lépést a szerzői jogok védői tették meg, akik egy indiai vállalat segítségével próbálták meg túlterheléses (DoS - Denial-of-Service) módszerrel elérhetetlenné tenni a Pirate Bay weboldalát. Az akció sikeres volt, ugyanis a népszerű torrent oldal többször is elérhetetlenné vált a szervereit ért támadások miatt. A DoS, vagyis a túlterheléses támadás lényege egyébként az, hogy a szervert folyamatosan nagy mennyiségű lekérdezéssel bombázzák, amelyeket az egy idő után nem tud kiszolgálni. A jogvédők az akciót sikeresnek könyvelték el, de azt még nem tudták, hogy ezzel egy hatalmas lavinát indítanak el és kivívják a több millió torrent felhasználó haragját.
Nem is kellett sokat várni a válaszra: a 4chan fórumon hamar kitalálták és megszervezték, hogy miként vágjanak vissza a jogvédőknek. A felhasználók a Low Orbit Ion Cannon névre keresztelt szoftvert használták a csatában, amelyben a RIAA és az MPAA szerverei voltak a legfőbb célpontok. A RIAA és az MPAA szervereit hosszú órákra sikerült kiütniük a támadóknak. A több fázisban érkező támadások eredményeként előbbi 16, míg utóbbi szerverei 21 órán át voltak elérhetetlenek.
A szerzői jogok védőinek terve úgy tűnik, hogy visszafelé sült el, ugyanis a torrentezők azóta figyelmeztették őket, hogy a nem is oly távoli jövőben további jogvédő cégek szerverei ellen is hatékony támadásokat intéznek majd, ha a jogvédők nem hagyják abba a torrent szerverek támadását.
































