Mint az ismeretes, a Facebook egy jelentős hibát követően hosszú órákra leállt, és ennek az volt az egyik utóhatása, hogy döbbenetesen sokan kezdték hirtelen használni a rivális kommunikációs platformokat. Ennek valószínűleg rövidebb távon még nem lesz komolyabb következménye a Facebook szemszögéből, de bizony elindulhat egy olyan folyamat, aminek a végén a Messenger és a WhatsApp trónja meginog.

A Telegram és a Signal is arról számolt be a Facebook hétfői üzemzavarát követően, hogy 24 óra leforgása alatt rekord mennyiségű új felhasználóra tettek szert. A Signal nem konkretizálta azt, hogy mennyien csatlakoztak, csak arról beszélt, hogy több millió új felhasználóra tett szert. A Telegram viszont örömmel közölte, hogy 70 millióval nőtt a regisztráltak tábora a Facebook több órás kiesését követően.

Galéria megnyitása

Azt már korábban is lehetett látni, hogy komoly gond lehet abból, hogy a Facebook olyan nagyra nőtt, és vizsgálatok is folynak ellene például azért, mert a világ két legnagyobb kommunikációt platformja is a kezében van a Messenger és a WhatsApp képében. Mikor mindkét szolgáltatás kiesett nagyjából hat órára, hirtelen a duplájára emelkedett az elküldött SMS üzeneteknek a száma, és a Telegram, valamint a Signal iránti kiemelkedő érdeklődés is ugyanennek a következménye.

Azért ez a kettő platform kerülhetett elsőként a felhasználók figyelmébe, mert ezek nyújtanak kiemelkedő biztonságot, és emiatt az utóbbi időben egyébként is többször kerültek már reflektorfénybe. Az év elején, amikor a WhatsApp új felhasználási feltételeknek a bevezetésén dolgozott, már akkor a Telegram és a Signal volt a két kiemelt menekülő út az emberek számára. A mostani eset pedig olyanoknak is megadhatta a lökést a váltásra, akik eddig kitartottak.

Galéria megnyitása

Pavel Durov, a Telegram vezérigazgatója tárt karokkal üdvözöl mindenkit, akinek elege van a Facebook szolgáltatásaiból. „Azt üzenem minden új felhasználónk számára, hogy üdvözöllek titeket a Telegramon” – közölte a szakember.

A hír kapcsán a Telegram vezetője azt is elmondta, hogy az 500 millió körüli havi aktív felhasználói bázishoz képest ez a hullám több mint 10 százalékos emelkedést jelentett hirtelen, és legutóbb januárban volt a mostanihoz hasonló helyzet. A WhatsApp ominózus ügye akkor indult az új felhasználási feltételek kötelező elfogadtatásával. Szóval a Telegram eléggé jól sáfárkodik az adódó lehetőségekkel.

Galéria megnyitása

Durov arra is kitért, hogy a megszokottnál nagyobb forgalom miatt néhány friss felhasználó azt tapasztalhatja, hogy a rendszer egy kicsit lassabban működik, mint kellene. Jelenleg a szakemberek azon dolgoznak, hogy alkalmazkodjanak az új helyzethez. A Telegram azon van, hogy minden változáshoz megfelelően alkalmazkodjon.

A döbbenetes növekedés mindenképpen jelzés értékű, ugyanakkor az nem valószínű, hogy a felhasználók hirtelen át is térnek majd a Messenger használatára. Sokak számára a Telegram, a Signal vagy bármilyen más opció inkább tartalékként maradhat meg azokra az esetekre, amikor a Messenger vagy a WhatsApp éppen valamiért nem elérhető. A nagy roham után a legtöbben visszatérhetnek a Facebook szolgáltatásaihoz. Idővel viszont fokozatosan egyre többen távolodhatnak el a Facebooktól, ahogy növekedik a tábor a Telegram – vagy éppen a Signal – mögött.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
LKaresz
LKaresz
2021. okt. 13. 16:00
#5

Milyen BIZTONSÁG? A nyáron elfogadott EU-s törvény alapján megszűnt a privát üzenetküldés lehetősége, bármelyik programot telepíti az ember. Ezért volt nevetséges a Pegazus "botrány". A szép új világ épülget...

LKaresz
LKaresz
2021. okt. 13. 20:04

@pizzaprogram  2021.07.06.-án fogadták el a rendeletet, decemberre ígérik a jogszabályt.  LINK, A szavazásnál minden "oldal" megszavazta.

pizzaprogram
pizzaprogram
2021. okt. 11. 5:34
#4

Sokan nem tudják, ezért ide írom:

- a Telegram magyar is lehet ! (Felület-fordítás + helyesírás ellenőrzés is működik.)

Sajnos nem rögtön telepítéskor, hanem:

  • egy linkre kell kattintani,
  • felugrik a Telegram,
  • ott CHANGE -t nyomni

és ettől magyarra vált:

https://t.me/setlanguage/hu-beta

(A "beta" szó a linkben ne tévesszen meg senkit, ez a naprakész fordítás, ami a béta-kiadásokat is naprakészen követi.)

LKaresz
LKaresz
2021. okt. 13. 15:44

@pizzaprogram  Köszi.

lucskossnyillass
lucskossnyillass
2021. okt. 7. 19:07
#3

Linux és a nyílt forráskód most is kihúzza a népet a bajból. Erős titkosíŧás is adott. Pont ez kell az FBI, CIA és hasonló képmutatók ellen.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. okt. 8. 8:28

@lucskossnyillass te szerencsétlen, a Facebook szerverei szerinted min futnak? A routereken mi fut? Windows? XDDDD

Ja, egyébként a Zstandard tömörítést, amit szép lassan implementál minden nagyobb Linux disztró, azt maga a Facebook fejlesztette ki.

Na ennyit a Linuxodról, lúzerkém :D Menjél vissza szépen a pincébe kernelt fordítani.

Junglefighter
Junglefighter
2021. okt. 7. 12:49
#2

Most tényleg? Lassabb lett? 14% forgalom növekedés miatt?? Nincs ennyi tartalék a rendszerben? Karácsonykor és szilveszterkor is csak sajnálkoznak vagy mi?

Ch00ler
Ch00ler
2021. okt. 6. 21:26
#1

Igy kezdodik el egy domino. A FB megpusztul, ezert a nepek atmennek a konkurensekhez, aki nincsenek erre felkeszulve, ezert azok is megdoglenek. Es maris keszen van a kaosz, a vilagvege.

Ami a chat-es alkalmazasoknal joval komolyabb problemat jelent, hogy nagyon sok cegnek csak a FB-n elerhetosege. Ha valami okbol leallnanak pl. 2 hetre, akkor annak mar gazdasagi kovetkezmenye is lenne.

axe
axe
2021. okt. 8. 2:55

@Ch00ler  amelyik cégnek csak fb-n van elérhetősége ott vagy szellemi fogyatékosok dolgoznak vagy valami sarki abc

Vissza az oldal tetejére