A Training360 kisebb meglepetésre úgy döntött, hogy felvásárolja az egyik riválisát, a NetAcademiát. Az akvizíciónak köszönhetően a Training360 jelentős növekedésen fog átmenni, és elképesztő mennyiségű, mintegy félezer e-learning tanfolyamot fog menedzselni. A folyamat már régen elindult, de csak most vált biztossá, hogy akadály nélkül fog menni az egyesülés.

A Gazdasági Versenyhivatal minden bizonnyal vizsgálta, hogy az összeborulás során a piaci verseny hogyan fog változni, és más hatóságoknak is jóvá kellett hagyni az akvizíciót, de a jelek szerint minden simán mehetett. A Training360 Kft. a vállalat hivatalos közleménye szerint már hónapokkal ezelőtt, még 2019 végén elindította a tárgyalásokat a NetAcademia Oktatóközpont Kft.-vel, szóval még a COVID-19 járvány előtt lezajlottak a legfontosabb tárgyalások a felek kötött. A felvásárlásra hivatalosan 2020. március 31-én kerülhetett sor.

Galéria megnyitása

Mint azt megtudhattuk, ez a mostani üzlet a mértékét tekintve példa nélküli a hazai oktatási szegmensben. A NetAcademia bekebelezését követően a Training360 még tovább tudja bővíteni a különböző tanfolyamainak a számát, ezáltal szinte mindenki számára képes lesz megfelelő kurzust biztosítani. A hivatalos információ szerint több mint 500 különböző tanfolyam alkotja már a „kínálatot” – ez Magyarországon teljesen egyedülálló.

Azt nehéz megmondani, hogy miként alakul majd a Training360 árbevétele a továbbiakban, de a nehéz körülmények talán még segítenek is a számára. Az biztos, hogy a NetAcademia révén joggal bízhat abban, hogy a tavalyi bevételét sikerül majd fentebb tornászni. A felvásárlást kezdeményező Training360 2018-as árbevétele közel 2,5 milliárd forint volt, míg a NetAcademia 326 millió forintos eredményt produkált. A 2019-es számok még nem publikusak, de előre láthatólag az összevont árbevétel meghaladja majd a 3,4 milliárd forintot, szóval jelentősen fog nőni a Training360.

„Az elmúlt években folyamatosan figyeltük a piacot, hogy organikus növekedésünket akvizíciók révén felgyorsítsuk. A NetAcademia Oktatóközpontban régóta komoly lehetőséget látunk, hiszen az informatikai e-learning oktatás terén egyedülálló tudással, jelentős ügyfélkörrel és egyúttal komoly piaci potenciállal rendelkezik.” – mondta Nyisztor József, a Training360 Kft. ügyvezető igazgatója.

„A NetAcademia 4 évvel ezelőtt állt át teljesen az online oktatásra, büszkék vagyunk arra, amit azóta elértünk. Ugyanakkor úgy ítéltem meg, hogy a további fejlődéshez egy tőkeerős, és az oktatási piacot jól ismerő szakmai befektető tud még hatékonyabban hozzájárulni, ezért mondtam igent a Training360 Kft. vételi ajánlatára” – nyilatkozta Fóti Marcell, a NetAcademia korábbi tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.

Galéria megnyitása

A Training360 saját tőkéből oldotta meg a felvásárlást. Mint megtudattuk, ennek köszönhetően a vállalat szolgáltatásainak köre így már minden területre ki fog terjedni a hagyományos tantermi oktatástól az e-learningen át a két megoldást keverten alkalmazó tanfolyamokig. A NetAcademia név nem fog eltűnni, ezt megtartja a Training360, és Fóti Marcell is marad a csapat tagja a továbbiakban, és kiveszi majd a részét az ügyvezetésből.

A tervek szerint a Training360 bővíteni fogja majd a létszámot, szóval remélhetőleg nem kell attól tartani, hogy elbocsájtásokban gondolkodnak a vezetők. A mostani helyzetre reagálva a Training360 már el is kezdte a tanfolyamok listájának a bővítését, és létrehozott egy online „home office” tudásanyagot. A NetAcademia e-learning tananyagai pedig maradnak ingyenesen hozzáférhetőek a hazai szakiskolák informatikatanárai számára, ami jelentőségteljes.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére