EGY GOMBNYOMÁSSAL LEHET MAJD JEGELNI AZ ÖSSZES SÜTIT A GOOGLE-NÉL

A vállalatnak kellett egy "ösztönző" büntetés, de most már a szabályoknak megfelelő lehetőségeket nyújt majd a felhasználók számára.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. ápr. 23. 8:24
Egy gombnyomással lehet majd jegelni az összes sütit a Google-nél

A Google-t nemrégiben megbüntették azért, mert a hatóságok úgy találták, hogy a sütik kezelésére szolgáló oldal törvényellenes módon működik. Most pedig a vállalat ennek hatására módosítja az oldalak betöltésekor megjelenő ablakot úgy, hogy a továbbiakban már tényleg úgy működjön, ahogy azt az EU adatvédelmi szabályzata előírja.

Franciaországban kapott a Google egy 150 millió eurós megrovást azért, mert az illetékes hatóságok megállapították, hogy a vállalat nem megfelelő feltételeket nyújt a sütik menedzselése során. A weboldalak mögött működő sütiket a felhasználók egyetlen gombnyomással fogadhatták el, viszont amennyiben el akarták utasítani ezeket, abban az esetben lényegesen nehezebb volt a helyzetük. Be kellett menni a részletesebb beállításokba, és ott lehetett egyenként elutasítani mindent.

Galéria megnyitása

Ez egyértelműen problémás, ugyanis az Európai Unió úgy rendelkezett a sütik kezelését illetően, hogy a felhasználóknak teljesen ugyanolyan lehetőségeket kell biztosítani mind az elfogadás, mind pedig az elutasítás esetében. A Google el is fogadta a büntetést, és ígéretet tett arra, hogy kiküszöböli a hibát. Valószínűleg más országok is ugyanúgy megbüntették volna, mint a franciák, ha ezt nem lépi meg.

Galéria megnyitása

A továbbiakban így a Google már nemcsak arra nyújt majd egy gombos opciót, hogy minden sütit azonnal elfogadjon az oldalait böngésző felhasználó, hanem arra is, hogy mindent elutasíthasson ugyanolyan lendülettel. Minden felületre vonatkozik ez a döntés, ami a Google alá tartozik, tehát a YouTube esetében is lesz majd egy globális elutasítás gomb.

Az egész EU-ra kiterjedően szól a Google lépése, tehát a hazai felhasználóknak is lehetősége lesz arra, hogy egy pillanat alatt elvágják az érvényesülés lehetőségét minden süti esetében. Sőt mi több, elmondta a vállalat, hogy az Európai Gazdasági Térségben bevezetik ezt. Valószínűleg ennek következtében jelentősen megnövekedik majd azoknak a száma, akik az elutasítás mellett döntenek, ahelyett, hogy beleegyeznének abba, hogy minden információt átadnak a keresőóriás számára.

Galéria megnyitása

Az Európai digitális jogok központjának felmérése szerint az embereknek a 90 százaléka minden további nélkül el szokta fogadni az összes sütit, miközben egy másik kutatás szerint igazából, amikor ismertetik az emberekkel, hogy miről van szó, akkor már csak 3 százalékuk akarja ezt igazán. Ez pedig a szakemberek szerint egy nagyon aggasztó kontraszt. Hiába került bevezetésre a sütik kezelésére szolgáló ablak kötelezően, igazából a felhasználók nem fordítanak erre kellő figyelmet. Részben pedig azért van ez így, mert az elutasítás sok esetben nehezebb, mint az elfogadás.

Más oldalakat is büntettek már azért az EU-ban, amiért a Google-t, de a keresőóriás kapta az eddigi legnagyobb mértékű bírságot ilyen okból eredően. Az ilyen változásoknak köszönhetően az Európai digitális jogok biztossága szerint a jövőben lényegesen többen dönthetnek majd a sütik elutasítása mellett.  

Galéria megnyitása

„Úgy véljük, hogy ez a frissítés megfelel a frissített szabályozói iránymutatásoknak, és összhangban van azzal a tágabb célunkkal, hogy segítsünk egy fenntarthatóbb jövő kialakításában a világháló számára. Ugyanebből az okból kifolyólag elköteleztük magunkat az új, az adatvédelmet megőrző technológiák Privacy Sandboxban történő kifejlesztése mellett. Hisszük, hogy lehetséges az emberek magánéletének online védelme, valamint az, hogy a vállalatok és a fejlesztők olyan eszközöket kapjanak, amelyekkel virágzó digitális üzleteket építhetnek.” – áll a Google közleményében.

A vállalat továbbra is megadja majd a lehetőséget arra is a Google, hogy valaki részletesen kiválassza, hogy milyen sütiket szeretne engedélyezni, és milyeneket tiltana. Szóval a mostani lépés révén eggyel több opció vár majd az emberekre. És annak érdekében, hogy a mostani sütikezelő ablakba már egyáltalán ne lehessen belekötni, a Google az összes süti elfogadásának gombja elé tette az elutasítást.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
punchman
punchman
2022. ápr. 23. 17:18
#4

A gittegylet lecsapott.

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. ápr. 23. 16:03
#3

Nem sütit kell jegelni, hanem törölni kell a Google fiókot. Mindenkinek.

patrik2991
patrik2991
2022. ápr. 23. 19:58

@j0ttemlukra nem lehetne, hogy te töröld az iPon fiókodat? :)

visor261
visor261
2022. ápr. 23. 11:36
#2

Csak nekem tűnik nagy kérésnek egy böngészőn belüli beállítás aminél ha megadod hogy mit fogadsz el és mit utasítasz el, és minden oldalra alkalmazza... ahelyett hogy bohóckodnak ilyenekkel?

fekpat
fekpat
2022. ápr. 23. 22:15

@lakia0 nem rokkannék bele.

fekpat
fekpat
2022. ápr. 23. 9:26
#1

Tehát úgy működött, mint minden kibaszott oldal? Remélem az összes többit is megbüntetik, ahol ez a módszer. Meg minden lapkérés során felugrik.

Vissza az oldal tetejére