Egy féregszerű lényhez tartoznak a világ legősibb „lábnyomai”

A nyomok 550 millió évesek.

Egy féregszerű lényhez tartoznak a világ legősibb „lábnyomai”

Egy új lelet tanúsága szerint 550 millió évvel ezelőtt már biztosan léteztek szegmentált testű, aktív helyváltoztatásra képes állatok. A Virginia Tech és a Kínai Tudományos Akadémia kutatói egy korábbi vizsgálatuk során állati eredetűnek tűnő nyomokat azonosítottak egy 539–551 millió évesre datált kőzetrétegben. Ezeket a nyomokat azonban akkor még nem tudták konkrét organizmusokhoz kötni, így bizonytalan volt, hogy milyen folyamat során maradhattak hátra ezek.

A hasonló nyomok azonosíthatóságát nagyon megnehezíti, hogy igen ritka az olyan lelet, amelyben a nyomok és az azokat hátrahagyó élőlények egymás mellett fosszilizálódnak. Ugyanez a kutatócsoport azonban nemrégiben rátalált egy ilyen leletegyüttesre: ebben egy eddig nem ismert féregszerű állat, az Yilingia spiciformis több képviselője és azok nyomai is megőrződtek. A Kínából előkerült maradványok az úgynevezett ediakara időszakból, 550 millió évvel ezelőttről származnak, és a legkorábbi ismert állati mozgásnyomokat tartalmazzák.

Galéria megnyitása

Ahogy a szakértők hangsúlyozzák, az aktív állati helyváltoztatás rendkívül fontos evolúciós lépés volt, ami a kétoldali szimmetriájú állatok sajátja, az első ilyen szervezetektől egészen az emberig. Ezen csoport egyik korai képviselője lehet az Yilingia spiciformis, amely leginkább a mai ezerlábúakhoz hasonlított. A 27 centiméter hosszú, 26 milliméter átmérőjű állat teste mintegy 50 szelvényre különült el. A szakértők a faj összesen 35 fosszíliáját azonosították az új leletegyüttesben, ahol 13 megkövesedett nyomot is találtak.

A szakértők korábban más bizonyítékok alapján 539–635 millió évvel ezelőttre tették az ilyen fajta mozgás és a bilaterális szimmetria felbukkanását, amit ezek a leletek is megerősítenek. A felfedezés annál is inkább jelentős, mivel az ediakarai időszakból az eddigi eredmények alapján alig maradt fenn bilaterális szimmetriájú állati fosszília, vagy azért mert ezek nagyon ritkák voltak, vagy azért mert nehezen őrződtek meg.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap