Az Apple minden évben az új iOS bevezetését követően annak a telepítését forszírozta eddig, legalábbis a támogatott eszközök esetében. Tavaly azonban ez a helyzet valamelyes megváltozott. Bejelentette a cég, hogy az iOS 14 is támogatott marad, így aki nem szeretne váltani, az is biztonságban használhatja a készülékét az iOS 15-re váltás nélkül. Ez a lehetőség viszont mostanáig tartott.
Sokakat váratlanul ért, hogy az Apple máris megszüntette azt a biztonsági támogatást, amit szeptemberben jelentett be az iOS 14 kapcsán. Egészen pontosan arról volt szó, hogy a vállalat nem sürgette a felhasználókat a frissítéssel, és azt mondta, hogy minden felmerülő biztonsági javítást biztosít az eszközökre, ha új funkciókkal már nem is szolgál a továbbiakban – hiszen azokat az iOS 15 kapja meg.
Ez egy örömteli döntés volt a vállalat részéről, hiszen sokan vannak, akik teljesen jogosan nem igazán szeretnek azonnal átlépni egy teljesen új főverzióra az iOS esetében. Hiszen lehetnek még kezdeti problémák, amire láttunk is példát korábban. A statisztikai adatokból pedig bizony világosan kiderült, hogy az iOS 15-re lényegesen kevesebben frissítettek eleinte, mint egy évvel korábban az iOS 14-re, ami nagyban volt ennek a lépésnek betudható.
Sokan a mai napig az iOS 14-et használják az okostelefonjukon, táblagépükön, pedig mind az összes iOS 14 kompatibilis készülékre lehetne telepíteni az iOS 15 operációs rendszert. Az iOS 15 pedig éppen ezért még jelenleg is sokkal kevésbé elterjedt, mint amilyen részaránnyal az iOS 14 rendelkezett ugyanennyi idővel az indulását követően. A legutóbb adatok szerint az iOS 15 adoptációja 63 százaléknál tart, az iPadOS 15 pedig még csak 49%-on áll, és azt is tudni lehet, hogy a 4 évnél öregebb készülékek azok, amiknél a felhasználók bizonytalanabbul állnak a frissítéshez.
Innentől azonban friss lendületet vehet az iOS 15 terjedése, ugyanis csak eddig tartott az iOS 14 kitolt támogatása.
Sokan meglepődtek azon, hogy az iOS 14 támogatása igazából csak eddig tartott, mindössze néhány hónaphaladékot kaptak a felhasználók. De az Apple igazából előre jelezte, hogy átmenti időszakról lesz szó, és mostanra hivatalosan is megerősítette, hogy ennyi ideig tartott a biztonsági frissítésekre korlátozott támogatást. Szóval kijelenthető, hogy nem nyúlt túl hosszúra ez a periódus.
Ezentúl azokat a telefonokat, tableteket sem lehet már az iOS 14.8.1-re, az utolsó iOS 14-es frissítésre felhozni, amiken még egy ennél is korábbi iOS rendszer futott. Már kizárólag az iOS 15 telepíthető, mindenkinek ezt fogja felkínálni a támogatott eszköz. Akik pedig még eddig nem tették meg az iOS 15-re váltást, azok mostantól erre lesznek sarkalva. Illetve jelenleg egészen pontosan az iOS 15.2.1 a telepíthető, hiszen ez az elérhető legújabb verzió belőle.
Ha az Apple az iOS 15 esetében is biztosítani fog hasonló lehetőséget, mint az iOS 14-nél tette, akkor a felhasználók már fel tudnak majd arra készülni, hogy néhány hónap elteltével azért csak át lesznek terelve az újabb iOS főverzióra. Nem fog senkit meglepetésként érni, ha akkor is pár hónapban kimerül a kitolt biztonsági támogatás.


































