Elkészült az első júliusi AMD Radeon Software Adrenalin Edition szoftvercsomag, amely számos hibajavítással érkezik, új játékok terén pedig az Earthfall-ra koncentrál.

Galéria megnyitása

Az említett játékban Radeon RX Vega 56-os videokártya használata mellett akár 28%-kal is javulhat a teljesítmény a korábbi driverhez képest, míg a 8 GB-os Radeon RX 580-esetében 22%-os gyorsulásra lehet kilátás – mindkét érték 2560 x 1440 pixeles felbontás mellett értendő. A 4 GB-os Radeon RX 560-as videokártyákkal Full HD felbontás esetén lehetőség van akár 27%-os sebességnövekedés elérésére is, aminek alighanem sokan örülnek majd.

Az új driver a fenti optimalizációkon felül csak néhány hibajavítást hozott:

  • A Fortnite Season 5 egyes Radeon videokártyával szerelt rendszereknél kifagyhatott, amikor a dobócsillagok láthatóvá válnak a képernyőn
  • A Hellblade: Senua’s Sacrifice esetében egyes Radeon videokártyákkal szerelt rendszereknél képvillódzásra lehetett számítani
  • A kijelző módok esetenként eltűnhettek, amikor a kijelző felbontását vagy képfrissítési rátáját módosították a felhasználók
  • CorelDraw alatt az elvárhatónál kisebb teljesítmény mutatkozott
  • Egyes kijelzők használatakor a felbontás vagy a képfrissítési ráta módosítása után az elvárhatónál magasabb szinten maradhattak a memória-órajelek
  • A DisplayPortra kapcsolódó kijelzők esetében a boot folyamat során előfordulhatott némi képvillódzás, amelynek során el is sötétülhetett a képernyő

A 18.7.1-es béta driver a Radeon HD 7700/7700M sorozat tagjaitól felfelé minden újabb asztali és mobil Radeon videokártyát támogat, de fontos megjegyezni, hogy az R9 Fury sorozattól felfelé csak 64-bites driver áll rendelkezésre a Windows 7 SP1-es és Windows 10-es operációs rendszerekhez. A drivert rendszergazdai jogosultságokkal kell telepíteni, Apple BootCamp alapú konfigurációkhoz azonban nem használható. Letöltéséhez ide kell ellátogatni. Hírünk írásakor a hivatalos weboldalon még nem aktiválták a dokumentációt, de ha ez megtörténik, itt lehet majd elérni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. júl. 14. 21:49
#1

Ha Wotozik valaki, akkor nem érdemes felrakni, legalábbis nálam eltűntek a fák egy része. Ment vissza a 18.5.1(may.23.)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. júl. 14. 21:49

R5 1400/b350msi/16gb/rx560 2gb.

Vissza az oldal tetejére