DONALD TRUMP TELJES GŐZZEL A KRIPTO FELÉ FORDUL, MÉG SAJÁT PLATFORMOT IS INDÍT

Trump szeretne ezáltal a választóknak kedvezni, és nem utolsó sorban már komoly üzletet is építene a digitális fizetőeszközök világában.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. aug. 26. 15:20
Donald Trump teljes gőzzel a kripto felé fordul, még saját platformot is indít

Az elmúlt hetekben Donald Trump egyre jelentősebb elköteleződésének adott hangot a kriptovalutákkal kapcsolatosan. Mostanra pedig már olyan messzire ment, amivel valóban meglepetést okozott. Azt már egy ideje lehetett tudni, hogy Trump befektetései között vannak kriptós érdekeltségek, saját NFT-vel is rendelkezik az üzletember. De most egy még merészebb húzásra készül.

Már egy saját platformot is elindíthat, ami jelen állás szerint családi vállalkozásként indulhat majd be, mivel az exelnök mellett két fia dolgozhatja ki az alapjait. A The Trump Organization égisze alatt indulhat el a The DeFiant Ones névre hallgató kezdeményezés. Erről a Truth Social közösségi platformon beszélt először a 7,5 millió követőjének.

„Túl hosszú időn keresztül szorongatták az átlag amerikaiakat a nagybankok és a pénzügyi elit” – emelte ki Trump. „Itt az ideje, hogy fellépjünk - közösen.”

Túl sok részletet nem lehet arról tudni, hogy milyen platformot tervez beindítani, de a megszokott mantrákat hangsúlyozva harangozta be a kezdeményezését. Az új platform Donald Trump a fiaival közösen, ifj. Donald és Eric Trumppal fogja kidolgozni. Egy decentralizált pénzügyi (DeFi) felületről beszélhetünk majd, ami valószínűleg még most formálódik.

Indítottak egy Telegram csatornát is a The DeFiant Ones kapcsán, ennek a közönsége nagyon gyorsan növekedik, már több mint 40 ezer tagja van. A kriptoközösségek előszeretettel használják a Telegramot, így nem meglepő, hogy éppen itt próbálnak az egyelőre meg nem jelent platformhoz közönséget toborozni. Ennek kapcsán leszögezték, hogy az egyetlen hivatalos tájékoztatási csatorna lesz Trump DeFi projektjével kapcsolatosan. Ezzel szeretnék elejét venni a visszaéléseknek.

A The DeFiant Ones kapcsán egyelőre nagyon erős kijelentéseket lehet hallani. Valamilyen módon itt szeretnék kiszolgálni azokat a csoportokat, akik igyekeznek elkerülni a hagyományos bankrendszert. „Jelenleg az ország fele nem bankol” – hangsúlyozta Eric Trump. Az általuk fejlesztett platformon a pénzmozgásoknak nem lesz várakozási ideje, és nem fog senkit elutasítani politikai alapon. A szolgáltatáshoz mindenki egyenlően férhet hozzá.

Egyelőre rengeteg a kérdőjel a bejelentéssel kapcsolatosan, de az egészen biztos, hogy nagyban gondolkodik a Trump család, több milliós ügyfélkört szeretnének kiszolgálni valamilyen kriptovalutás közegben. Mindenképpen érdekes lesz majd azt látni, hogy mi sül ki ebből, akár Trump lesz az Egyesült Államok következő elnőke 4 év „kihagyás” után, akár nem.

Donald Trump a kriptoeszközök pártolásának köszönhetően vívta ki az utóbbi időben egyre több technológiai szakember támogatását. Jó eséllyel Elon Musk is jelentős részben ennek köszönhetően lett elkötelezett híve mostanra, hiába nézik ezt sokan rossz szemmel. Korábban az elnökaspiráns még ellenezte a bitcoint, eléggé éles kritikák megfogalmazása mellett utasította el, de az elmúlt évek során fokozatosan egyre inkább megenyhült az álláspontja, és szép lassan 180 fokos fordulatot vett.

Galéria megnyitása

Többféle érdekes üzlete van Trumpnak, így nem meglepő, hogy mostanra a kripto is befért a portfóliójába. Az exelnök saját márkás Bibliát is kiadott, de van egyedi tervezésű sportcipóje is. A kriptovalutákban tárolt vagyonát 1 és 5 millió dollár közé teszik, de erről nincs pontos adat. Az USA korábbi elnöke áprilisban kiadott egy saját NFT kollekciót a Solana blokkláncon, amivel sokat kereshetett, miközben néhány éve, az elnöksége idején még a bitcoint is átverésnek, scamnek titulálta.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomchee
tomchee
2024. aug. 27. 17:16
#3

A crypto k esetében is a top 1% kezében van a vagyok 99% a. Akkor ez miben lesz más?

ZSORRO
ZSORRO
2024. aug. 27. 13:15
#2

Na ha trumlpi saját cuccot csinál, akkor az megint csak a követői lehúzása miatt lesz!

Kicsit vicces, hogy "milliárdos" de közben adományokat gyűjt a bohóckodásaihoz... és mégsem fizeti ki a számláit! Sokan meg még mindíg hisznek a hazugságainak!

Én félek, hogy mi lesz amerikából, és mi lesz a világgal, ha esetleg megválasztják megint!

czibulazoli
czibulazoli
2024. aug. 27. 16:10

@ZSORRO Nyilván neki is mint minden milliárdosnak, a pénze nem százdolláros kötegekben áll a gardróbjában, hanem vállalati tulajdonban, részvényekben. Ezek árfolyamának folyamatos változása miatt nem lehet pontosan tudni hogy mennyi a vagyona (nagyjából 4-6 milliárd dollár), de könnyen, gyorsan pénzre váltható értékpapírjai, vagy éppen kp-ja (akár bankókban, akár folyószámlán) nem sok van. Persze ez is relatív, mert az a pár tízmillió dollár nekem sok lenne, de neki nem sok a teljes vagyonához képest. A bíróság nemrégen csökkentette a pénzbírságát valami 470 millió dollárról kb. 100 millióra, mert azt már ki tudta fizetni azonnal, míg a 470-et nem tudta volna.

Abban mindenképpen igazad van, hogy ha már évek óta készült arra hogy elindul az elnökségért, akkor simán pénzzé tehette volna a vagyona egy részét hogy abból fedezze a kampányt, de a hozzá hasonló nárcisztikus szociopaták ilyet soha nem tennének. Ha a legkisebb esély van, akkor a mások pénzét költik el.

czibulazoli
czibulazoli
2024. aug. 27. 5:37
#1

Pénzügyi/gazdasági szakértők kiszámolták, hogy ha a '70-es években, amikor megkapta az örökségét, az egészet betette volna egy tőzsdeindex követő befektetési alapba, akkor most kétszer akkora lenne a vagyona mint így, hogy majd 50 éve folyamatosan mindenféle üzleteket csinál. (Arról most ne is beszéljünk, hogy hány vállalkozását vitte csődbe, hogy hányszor, kik, és mennyi pénzzel mentették ki)

A tehetséges üzletember, amihez ér arannyá válik. Ja, nem.

czibulazoli
czibulazoli
2024. aug. 27. 16:01

@thedeveloper Mivel a bitcoinnak korlátozott a mennyisége, így amíg van rá kereslet folyamatosan nőni fog az értéke, habár jó nagy kilengésekkel, ezért volatilis. Csakhogy, mivel nem áll mögötte semmilyen reálgazdasági alap, így csak addig tarta folyamat, amíg van rá kereslet. A bitcoin-ra valószínűleg még jó sokáig lesz, de a trumpli új criptója szvsz nagyon hamar bukta lesz. Valahogy úgy képzeld el, mint a truthsocial-t. Tucatnyi közösségi média van, ami sokkal hamarabb indult, sokkal több használója van, és a használók rendkívül heterogének. Ezzel szemben a truthsocial-t kizárólag a repek legszélsőségesebb, Trump iránt rajongó rétege használja és tartja életben. Úgy ahogy. A felhasználók száma folyamatosan csökken, nem véletlen hogy Trump visszatért a twitterre, ott nagyságrenddel több embert tud elérni. Valószínűleg ez lesz ezzel a kriptóval is, az elején felkapják a rajongók, aztán kipukkan a lufi, de addigra Trump jól lehúzza majd őket, és lehet még gyorsabban kipukkan mint a közsségi médiája, mert a hívei nem a hatalmas IT tudásukról híresek, hanem inkább az ellenkezőjéről és fogalmuk sincs hogy a kriptót eszik vagy isszák.

Vissza az oldal tetejére