A HMD Global egyik alapvető értéke az volt eredetileg, hogy viszonylag hamar frissítette a készülékeit amellett, hogy eleve hosszú szoftveres támogatást biztosított a felhasználók számára. Viszont az Android 11 esetében egyelőre komoly gondok vannak. A Nokia 8.3 5G-re végre befutott az új főverzió, ennek hónapokkal ezelőtt kellett volna megtörténnie.

Nem akarunk most nagyon belemenni abba, hogy a HMD Global körül milyen problémák vannak, de nagyon úgy fest, hogy a szemünk láttára hullik darabokra a cég, hiába ért el hatalmas sikert rögtön az indulása után 2016-ban és 2017-ben.

Tavaly a vállalat kiadott egy frissítési listát, ami alapján a negyedik negyedév során az Android 11 operációs rendszert meg kellett volna kapnia a Nokia 8.3 5G-nek, a Nokia 8.1-nek, a Nokia 5.3-nak, és még a Nokia 2.2-nek is. Szóval árkategóriától függetlenül frissültek volna a készülékek még az ünnepi időszakban, de ez egyáltalán nem jött össze, a finnek törölték is később azt az ütemtervet. Újabb frissítési menetrenddel a HMD Global nem is rukkolt elő, de most már legalább a Nokia 8.3 5G számára elérhető lett az Android 11.

Galéria megnyitása

Ahhoz továbbra is tarja magát a vállalat, hogy a natúr Android élményét próbálja biztosítani a felhasználók számára. És ennek megfelelően az újdonságok listáján is olyan dolgok vannak, amik a Google-nek köszönhetően változtak. Ilyen például az új értesítési rendszer, ahol már egyetlen helyre vannak összevonva azok az értesítések, amelyek a különböző kommunikációs platformokkal kapcsolatosak, és ugyancsak a csevegésekkel kapcsolatos, hogy az értesítési buborékok is továbbfejlődtek.

Kiemelte még a HMD Global, hogy az egyszeri alkalomra adott engedélyek is megjelennek majd a frissítést követően, melynek köszönhetően az adatvédelem szempontjából jobb lehet majd a helyzet. Így egy programnak lehet majd egyszeri hozzáférést adni például a mikrofonhoz vagy a kamerához, ezáltal nem tudja ezeket a háttérben kihasználni. A frissítéssel a Google Play rendszere is új verzióra vált, ami ugyancsak jó hatással lesz az adatvédelemre.

Megtudhattuk azt is, hogy a Nokia 8.3 5G számára a mostani frissítéssel a január biztonsági csomag lesz elérhető. Szóval a sebezhetőségek kiküszöbölése szempontjából is érdemes lesz telepíteni az új operációs rendszert. És szerencsére ezt a területet nem hanyagolták el a finnek a fejlesztések csúszása mellett sem.

Galéria megnyitása

A Nokia 8.3 5G frissítése 1,89 GB-os méretet öltött, és a HMD Global minden felhasználónak azt javasolja, hogy a telepítést Wi-Fi hálózaton kezdje meg, hogy a letöltés gond nélkül menjen, egyéb esetben számolni kell azzal, hogy hálózati adatforgalom extra költséget von magával, vagy nem lesz eléggé stabil. Emellett pedig arról is érdemes gondoskodni, hogy a készülék legalább 50%-os töltöttségi szinten legyen. Hazánkba nem első körben érkezett OTA módon a frissítés, de két héten belül számíthatnak erre a tulajdonosok.

Mivel a HMD Global látszólag meglehetősen problémás helyzetben van a frissítésekkel, így nem igazán tudjuk azt megtippelni, hogy milyen ütemben haladhat majd tovább a most megkezdett úton. Talán a korábbi frissítési listát a sorrend tekintetében tartani fogja, ha így lesz, akkor a Nokia 8.1, Nokia 2.2 és Nokia 5.3 trióból kerülhet majd ki a következő Android 11-re frissülő készülék.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére