A Google folyamatosan arra törekedik, hogy az okostelefonokat minél sokrétűbb eszközzé varázsolja, és bár manapság ez már egyre nehezebb feladat, a keresőóriás még tud olyan területeket, ahol érdemes lehet fejlődni. Ezúttal azt szorgalmazza, hogy a különböző kulcsok, fizetési megoldások és személyes okmányok is biztonságosan tárolhatóak legyenek az okostelefonokon a jövőben.

Miután az okostelefonok a szimpla mobilokat multimédiás svájcibicskává változtatta, a Google ugyanezt szeretné elérni a felhasználók különböző azonosítási megoldásai kapcsán is. Ez egyáltalán nem egy ördögtől való gondolat, nem új területre tévedt a Google, viszont szeretné azt elérni, hogy ez a terület a továbbiakban egy össznépi együttműködés keretében fejlődhessen. Ezért megalakította az Android Ready SE szövetséget. Az SE ebben az esetben a Security Element rövidítéséből ered, ami előre vetíti azt, hogy itt a biztonság kiemelten fontos lesz.

Galéria megnyitása

A Google tervei szerint a mobilok a jövőben felválthatnák a különböző okmányokat, így a személyi igazolványt, a jogosítványt és az útlevelet is, továbbá a kulcsokat is tárolnák, így a gépjárművekhez sem kellene kulcsot magával hordania az embernek, és az otthonába is kulcs nélkül juthatna be. Az pedig már szinte magától értetődő, hogy egy nagyon biztonságos mobil tárca megoldás is biztosítva lenne itt. Az Android Ready SE lényegében mindent belecsomagolna a mobilokba, amit ma az embereknek magukkal kell vinniük mindenhova.

A Google Pixel mobilok egy ideje már magukban foglalják a Titan M egységet, ami egy biztonságos tároló, lényegében ez maga a szükséges Security Element egység. És bár sokan nem tudják, hasonló megoldással már nagyon sok készülék szolgál, szóval az Android Ready SE hardveres alapjai már nagyjából le vannak rakva. És éppen ezért a Google magabiztosan indította el az ágazati összefogásra ösztönző szövetséget.

Az Android 11 már tartalmazott egy egyedi API-t a személyes okmányok és bankkártyák biztonságot tárolására, de most már a teljes ágazatra kiterjedően hozna össze a Google egy egységes formációt az ilyen megoldások fejlesztéséhez. Az Android Ready SE szövetség keretében egy sor nyílt forráskódú, hitelesített és megbízható eszköz áll majd azonnal felhasználható módon a csatlakozók rendelkezésére.

Galéria megnyitása

Elsősorban az okmányoknak és a személygépjárművek kulcsainak a biztonságos tárolását szeretné a Google elterjeszteni. És már azt is tudjuk, hogy ennek az alapját a StrongBox révén biztosítaná a cég, melyet eredetileg a Titan M kihasználására hozott létre. Ennek készül az általánosan igénybe vehető része. A Google tényleg teljesen leegyszerűsítené az OEM partnerek számára az eszköz használatát, aminek a fejlesztéséhez várja a partnerek hozzájárulását is, hogy az minél hatékonyabb lehessen.

Az Android Ready SE szövetségben való részvételnek szigorú feltételeket szab a Google, ami magától értetődő, hiszen a technológia terjesztésénél is előrébb való jelen helyzetben a megfelelő biztonság garantálása. Eddig olyan partnerek csatlakoztak a szövetséghez, mint az NXP, az STMicroelectronics vagy a Thales.

Ha minden jól megy, akkor ennek a szövetségnek a keretében a különböző eszközöket a felhasználók többféle módon is kihasználhatják majd, nem kizárólag a mobilokon. A táblagépekkel, okosórákkal, de még az Android TV készülékekkel is működhetnek majd összehangoltan ezek a technológiák. Így például a tévé előtt ülve távolról ki lehet nyitni a jármű ajtaját, és így tovább.

Azt nem tudjuk, hogy a Google kezdeményezése milyen hatással lesz majd a hasonló, meglévő technológiákra. Hiszen a keresőóriás mellett például az Apple és a Samsung is elkezdett saját digitális kulcstárolót fejleszteni. Viszont az belátható, hogy a sok különböző megoldás megjelenése egy ilyen különleges területen nem túl jó dolog.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
BiroAndras
BiroAndras
2021. ápr. 7. 10:52
#1

Az a kép elég fura. Ha elő kell venni a telefont és odatartani a zárhoz, az sokkal kényelmetlenebb, mint a már létező megoldások. Az autókulcsot már rég nem kell elővenni, elég, ha kb. 1 méternél közelebb van az ajtóhoz. És már olyan is létezik, ami telefonnal tudja ugyanezt Bluetooth kapcsolaton keresztül. Az app meg bárhonnan működik, akár a világ másik végéből is. Lakásajtóra is léteznek hasonló megoldások.

Amúgy az ötlet jó, már rég így kéne működnie mindennek. Csak arra kell vigyázni, hogy legyen valami tartalék megoldás arra az esetre, ha lemerül a telefon, elromlik vagy elveszik.

Vissza az oldal tetejére