Csúcsra jár a Bosch forgalma

Csúcsra jár a Bosch forgalma

A Robert Bosch GmbH, a technológiák és szolgáltatások Magyarországon is aktív globális szállítója a 2010-es üzleti évben 47,3 milliárd eurós, vagyis a tavalyi 38,2 milliárd eurónál 24 százalékkal nagyobb árbevételt ért el. Cégünk 125 éves történetében ez az eddigi legnagyobb éves árbevétel - nyilatkozta Franz Fehrenbach, az igazgatótanács elnöke. A Bosch fellendülése mögött álló főbb hajtóerők a világgazdaság magára találása, a globális autógyártás meredek emelkedése és a gépipari termékek iránti fokozott kereslet. Ázsia csendes-óceáni térségében a Bosch az előző évhez képest 42 százalékkal növelte árbevételét, Dél-Amerikában 36, Észak-Amerikában 27, Európában pedig 16 százalékkal emelte forgalmát, jóllehet ez a rendkívül lehangoló előző évi szinthez képest történt. Fehrenbach szerint Európában valószínűleg csak 2012-ben vagy 2013-ban érik el ismét a válság előtti, 2007. évi szintet. Tavaly a Bosch-csoport dolgozói létszáma 4,7 százalékkal nőtt és így elérte a 283 500 főt. Magyarországon vállalásának megfelelően 1000 fővel növelte dolgozói létszámát. A Bosch 2010-ben kutatási és fejlesztési ráfordításait 11 százalékkal, 4 milliárd euróra növelte.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward