Az ASUS nem sok mobilt adott ki az utóbbi években, és igyekszik ezt a kevés készüléket minél hamarabb frissíteni, de a tavalyi zászlóshajók esetében egy kicsit megcsúszott. A ZenFone 6 modellre már decemberben elkészült az Android 11, januárban pedig globálisan minden készülék frissült. És most végre eljött a ZenFone 7 szériának az ideje.
Nem részletezte azt a vállalat, hogy milyen problémába ütközött, de nem az ASUS volt az egyedüli, akinek okozott némi fejtörést az Android 11 frissítések biztosítása. A HMD Global a teljes palettájával elúszott az eredeti tervekhez képest, a OnePlus pedig a OnePlus 7 termékcsaládnál futott komoly akadályokba. Érdekes módon a OnePlus is éppen a napokban tudta elindítani az Android 11-et, és az ASUS is pont most kezdi törleszteni az adósságát a felhasználókkal szemben.
A ZenFone 7 és a 7 Pro egyszerre kapott most frissítést, ami meglepőnek aligha nevezhető. Mindkét okostelefon hasonló hardveres felépítéssel rendelkezik, így a fejlesztőknek valószínűleg nem jelentett túl sok extra feladatot, hogy a kettő modellt együtt kezeljék. Az alábbiakban pedig megnézzük a hivatalos kiadási jegyzéket:
Az ASUS kiemelte az Android 11 érkezését, és ennek kapcsán azt, hogy a grafikus felület olyan változáson ment keresztül, aminek köszönhetően kényelmesebben lehet majd kezelni az okosotthon eszközöket, komfortosabb lesz a kapcsolattartás. Változik a fájlkezelő, új lesz mér az óra is, valamint az időjárás widget, és a beállítások is átalakul valamelyest.
Az egyszeri alkalomra kiadható engedélyek miatt jobb lesz az adatvédelem, és ehhez az is hozzájárul majd, hogy magától vissza fognak állni alapra azok az engedélyek, amelyek régen lettek kiadva. A repülős mód bekapcsolását követően a Bluetooth használható marad majd, így a vezeték nélküli audió eszközökre lehet számítani. Az értesítési sáv stílusa is átalakul az Android 11 érkezésével, és a bekapcsoló gomb hosszú megnyomásával már a fizetési szolgáltatás is rögtön elérhető lesz.
Az egykezes módot az ASUS valamilyen oknál fogva kivette, viszont egyszerűbben bekapcsolhatóvá tette a gesztusvezérlést. És egyébként a színmódnak az állítsa is könnyebbé vált. Az gyors beállítások fület használva már hatékonyabban lehet majd a multimédiás lejátszást menedzselni, és innen elérhetővé válik a közeli megosztási opció engedélyezése is.
A frissítést OTA módon juttatja el a tajvani alakulat a tulajdonosokhoz. A méretéből könnyen fel lehet majd ismerni a főverziós frissítést, hiszen több mint egy gigabájtos lett, de egyébként a 30.40.30.93 build azonosítót kapta meg az új szoftverkiadás. Nemcsak az Android 11, hanem a márciusi biztonsági javítások is részét képezik ennek a csomagnak, szóval sebezhetőségekre is gyógyírt jelent a frissítés az új funkciók biztosításán felül.
Egyelőre még Tajvanon frissülnek majd az okostelefonok, de amennyiben minden jól megy, globálisan sem kell sokkal tovább várnia az újdonságra a tulajdonosoknak. Áprilisban mindenkihez eljuthat az Android 11.































