A szakértők véleménye szerint a radioaktív anyag csillagközi por formájában érkezhetett a Földre valamikor az elmúlt 20 évben. John Ellis, Brian Fields és David Schramm először az 1990-es évek közepén vetették fel annak lehetőségét, hogy a Földön kis mennyiségben jelenlevő vas-60 izotóp szupernóvákban keletkezhetett, és porként kerülhetett a bolygóra. Mivel a vas-60 felezési ideje mindössze 2,6 millió év, az világos volt, hogy a létező készletek sokkal fiatalabb eredetűek a planétánál, és valami jelenleg is zajló, külső folyamat táplálja az izotóppal a bolygót.

Ez a teória megerősítést is nyert akkor, amikor a Müncheni Műszaki Egyetem kutatói 2–2,5 millió éves vas-60 lerakatokat találtak az óceán mélyén. Miután a Holdon is azonosították az izotópot, és annak nyomait a kozmikus sugárzásban is megtalálták, a szakértők jobbára egyetértésre jutottak azzal kapcsolatban, hogy a vas ezen ritka formája valóban szupernóvarobbanások nyomán került a Földre. Továbbra is vita tárgyát képezte azonban, hogy ez mennyire lehet gyakori esemény, és hogy melyik lerakatért melyik szupernóva lehet a felelős.

Legfrissebb kutatásukban a müncheni csoport tagjai osztrák kollégákkal kiegészülve azt vizsgálták, hogy jelenleg is záporozik-e vas-60 a Földre. Dominik Koll és társai azt feltételezték, hogy így van, mivel a helyi csillagközi felhő, amelyben a Naprendszer halad, olyan porszemeket tartalmaz, amelyek vas-60-at is hordoznak. Ezekből pedig valamennyinek gyakorlatilag folyamatosan el kellene érnie a Földet.

A teória tesztelésére a lehető legérintetlenebb környezetet választották a szakértők: mintegy fél tonna friss havat lapátoltak össze az antarktiszi Kohnen-állomás szomszédságából, majd a rakományt Münchenbe szállították. A havat felolvasztották, majd egy részecskegyorsítóval kezdték vizsgálni a vizet, olyan érzékeny tömegspektrometriai méréseket végezve, amelyekkel egy-egy kisebb mintában akár egyetlen vas-60 atom jelenlétét is ki tudták mutatni.

A vizsgálatok alapján a vízben valóban voltak vas-60-atomok: szám szerint nagyjából 73 ezer darab, amiből továbbszámítva úgy tűnik, hogy az Antarktisz egy négyzetcentiméterét évente 1,2 ilyen atom éri el. A kutatók vizsgálatukban igazolták, hogy az izotóp más módon nem kerülhetett a hóba, és azt is, hogy a vas-60 egyértelműen a Naprendszeren kívülről származik.

A szakértők szerint mindez nemcsak az erősíti meg, hogy a vas-60 napjainkban is eléri a Földet, hanem azt is, hogy a helyi csillagközi felhő anyagát részben szupernóvák termelték. A kutatók most azt tervezik, hogy jóval korábbi jégmintákat is elemeznek az Antarktiszról, és megnézik, hogy 40–50 ezer évvel ezelőtt, amikor a Naprendszer a számítások szerint belépett ebbe a felhőbe, megugrott-e a vas-60 mennyisége.