Csillagászati áron vásárol fel egy többnyire ismeretlen startupot a Qualcomm

A Nuvia a vállalat szerint elképesztően nagy potenciált hordoz magában, és a szellemi tulajdonát számos dologra tudják majd felhasználni.

Csillagászati áron vásárol fel egy többnyire ismeretlen startupot a Qualcomm

Valószínűleg még senki nem hallott korábban a Nuviáról, ami nem csoda, hiszen egy 2019-ben alapított startupról van szó. És annak ellenére, hogy egy elképesztően fiatal cég, hatalmas tudás rejlik mögötte a Qualcomm szerint, ezért igazán komoly vételárat fizetett érte. A Nuvia be fog olvadni a Qualcommba, és a jövőben a chipdizájner különböző komponenseiben köszönhetnek majd vissza a fejlesztései.

Nem kell sokáig visszaugrani az időben ahhoz, hogy a Nuvia megszületésének idejéhez elérjünk, de igazából nem is ez a történet eleje. Sőt mi több, valójában sokkal fontosabb az, hogy mi volt a Nuvia megszületése előtt. A startupot ugyanis olyan szakemberek alapították meg, akik korábban maguk is rendszerchipek tervezésével foglalkoztak. És a dolgozók, valamint az alapítók egy része az Apple kötelékében volt, és a cupertinói alakulat egyedi chipjein dolgoztak.

A három alapító név szerint Gerard Williams III, John Bruno és Manu Gulati, a trió tagjai pedig korábban nemcsak az Apple-nél, hanem a Google-nál, az ARM-nál, a Broadcomnál és az AMD-nél is megfordultak. Eleinte a Nuviát be is perelte az Apple azért, mert megpróbált még több mérnököt elszipolyozni a vállalattól. Tehát finoman szólva sem indult simán a Nuvia önálló pályafutása, ami lényegében most véget is ért.

[i]A Qualcomm nem kevesebb mint 1,4 milliárd dollárt fizetett ki a startupért, így ez lett a vállalat történetének egyik legjelentősebb akvizíciója. [/i]

A szakemberek például az Apple nagy teljesítményre képes processzormagjainak és más komponenseinek tervezése során jelentős tudásra tettek szert. És itt meg kell azt jegyezni, hogy lényegében minden más chipdizájnerrel szemben már szinte az Apple az egyedüli, aki nem a sztenderd ARM magokat alkalmazza, és lényegesen kevesebb feldolgozóval képes olyan tempót elérni, mint amire a Qualcomm, a Samsung, a Huawei vagy éppen a MediaTek rendszerchipjei képesek.

A Qualcomm azzal a tudással, amit a Nuvia hordozhat, a jövőben magasabbra teheti a lécet az okostelefonokban, nagyobb szerephez juthat a notebookokban, személygépjárművekben és akár újra megpróbálhat nekifutni a szerverekbe szánt egységek tervezésének is.

Túl sok konkrétumot arról nem lehet tudni, hogy pontosan milyen fejlesztésekkel rendelkezett a Nuvia, de azt megtudhattuk, hogy a Qualcomm szakembereinek munkájához állítólag hozzájárulhat a hordozott szellemi tulajdon több területen is.

Érdekesség, hogy kész terméke igazából nem is jött létre a Nuivának a rövid életciklusa alatt, ígéretek viszont voltak, és nem is akármilyenek. Állítólag a szakembereknek sikerült olyan processzormag dizájnt alkotni, ami túlmutat minden jelenleg hozzáférhető megoldáson. A Phoenix néven emlegetett egység szerverprocesszorokba és nagy számítási kapacitást igénylő számítógépekbe került volna. Állítólag az Apple Lightning processzormagoknál is kb. 70%-kal gyorsabb feldolgozót terveztek, miközben az adott mag fogyasztása hasonló szinten mozog.

A Qualcomm számára a Nuvia felvásárlása azért is fontos, mert az utóbbi időben már nem volt kapacitása arra, hogy egyedi processzormagokat tervezzen, így viszont hozzájutott egy olyan csapathoz, akinek megvan a tudása ahhoz, hogy erről gondoskodni tudjon. És ez azt jelenti, hogy a jövőben a Qualcomm újra képes lehet olyat nyújtani a partnereinek, amire talán senki más nem lesz képes. Megkülönböztetheti magát a konkurenciától, ami az utóbbi időben eléggé a fejére nőtt.

A Samsung az idei évre az eddigi információk alapján erősebb rendszerchipet tervezett a Snapdragon 888 mobilplatformnál, a MediaTek pedig a harmadik negyedévben nagyobb piaci részesedést szerzett magának, mint a Qualcomm, amire korábban még soha nem volt példa. Szóval több fronton is meginogott a vállalat trónja, ami több mint egy évtizeden át volt többnyire háborítatlan.

Végül azt is meg kell említeni, hogy a Qualcomm számára a mostani felvásárlás azért is jól jöhet, mert ha az Nvidia kezébe kerül az ARM Holdings, akkor jobban meg tudja őrizni a függetlenségét ezen a területen. Szóval az 1,4 milliárd dolláros akvizícióval valamelyest be is biztosíthatja magát a vállalat, kevésbé kell attól tartania, hogy az Nvidia a mag IP-k licencmodelljének módosításával hátrányos helyzetbe juttathatja.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap