A Twitter folyamatos fejlesztések révén próbál növekedést elérni, és több új funkciót is bevezetett az utóbbi időben, melyek több-kevesebb sikerrel, de talpon tudtak maradni. A Spaces például egészen sűrűn kerül kihasználásra, és a jelek szerint gyökeret tud ereszteni, míg a vállalat Történetek másolata kudarcot vallott. Most a jelek szerint a csevegésben próbálhat a cég erősíteni.

Felvásárolja a Sphere nevű szolgáltatást a vállalat, amivel a jövőben új lehetőségeket teremthet majd meg. Nem szokatlan az, hogy egy nagy technológiai vállalat egy kisebb fejlesztőt bekebelezve próbál előre lépdelni, és most is ennek lehetünk a szemtanúi.

Galéria megnyitása

A Sphere az Egyesült Királyságben, Londonban született meg, és Tomas Halgas alkotta meg Nick D’Aloisióval, akinek az alkalmazásfejlesztők világa nem volt ismeretlen, mert korábban ő alkotta meg a hírösszegzésre koncentráló Summly applikációt is. A Summlyt még 17 éves korában sikerült eladnia a Yahoo számára nagyjából 30 millió dollárért cserébe. Arról most nem esett szó, hogy a Sphere milyen áron talált új gazdára, hivatalosan erről egyik fél sem beszélt, de minden bizonnyal most is több millió dolláros üzletet sikerült nyélbe ütni.

Galéria megnyitása

A felvásárlásoknak sokféle kimenetele lesz, a Sphere esetében úgy fest, hogy ez teljes felszívódással jár majd. A kommunikációs szolgáltatást megalkotó és fejlesztő csapat elosztva fog tovább dolgozni a Twitter égisze alatt. Lesznek olyanok, akik a mikroblog közösségi megoldásain dolgoznak majd a továbbiakban, lesznek, akik a tartalomgyártókkal foglalkoznak majd, és persze a csevegő funkciót fejlesztő részlegre is sokan kerülnek.

Nagyjából 20 fős csapat csatlakozik a Twitterhez, de lesz, aki a felvásárlást követően más irányba megy tovább. Ebből az átszerveződésből pedig lényegében nyilvánvalóvá vált, hogy a Sphere napjai meg vannak számlálva. Már azt is pontosan lehet tudni, hogy november hónapban leáll a működése. A Twitter a saját szolgáltatásainak javítására fogja felhasználni azt a terméket és tudást, amihez a felvásárlás révén hozzájut.

Galéria megnyitása

A Sphere olyan jó lehetőségekkel rendelkezett, mint például az automatikus tisztítás, ami képes volt a régi és irreleváns beszélgetéseket intelligensen eltüntetni, miközben azokat pedig előtérbe emelte, amiknél fontos információ volt, például esemény felhívást vagy közösségi szavazást tartalmazott. A Twitternek a csevegője meglehetősen nagy elmaradásban van a többi közösségi szolgáltatás ilyen funkciójától, így érthető, ha erre szeretne rágyúrni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére