Shop menü

CSAKNEM AZ ÖSSZES TWITTER DOLGOZÓT KIRÚGHATJA ELON MUSK

Meredek hírek jelentek meg annak kapcsán, hogy mire számíthatnak a mikroblog mögött álló dolgozók.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Csaknem az összes Twitter dolgozót kirúghatja Elon Musk

Most már szinte biztos, hogy Elon Musk tulajdonába fog kerülni a Twitter, arról pedig csak találgatni lehet, hogy ez a gyakorlatban mit fog jelenteni. Elképesztően sok dolgot lehetett hallani az elmúlt hónapokban arról, hogy milyen irányt vehet a fejlesztés, és most úgy tűni, hogy a fejlesztéseket elvégző csapat is gyökeresen fog átalakulni.

A The Washington Post friss beszámolóban osztotta meg a nagyközönséggel, hogy Elon Musk egészen drasztikus elbocsájtásokra készül. Arányaiban minden idők egyik legnagyobb IT ágazati leépítését hajthatja végre az üzletember. Állítólag a dolgozók 75 százaléka kirúgásra kerülhet.

De mennyi embert fog ez érinteni? Nagyon széles skálán mozog az, hogy egy-egy közösségi teret mennyi fejlesztő gondoz. A Facebookon például több mint húszezren dolgoznak, az Instagramot azonban egy nagyjából 500 fős csapat fejleszti. Persze azt is hozzá kell itt tenni, hogy az Instagramon közvetve nagyon sok Meta szakember is munkálkodik. A Snap alkalmazásában 6400 ember áll, a LinkedInnél 19 ezernél is többen alkotják a csapatot, de mi a helyzet a Twitterrel?

Galéria megnyitása

Nos, a legutóbbi információk szerint hozzávetőlegesen 7500 munkavállalója van a mikroblognak, és ezeknek a háromnegyede kerülhet az utcára, tehát több mint 5500 ember veszítheti el a székét. És ez nem egy olyan információ, ami légből kapott lenne, ugyanis a The Washington Post jelentése szerint ezt maga Musk mondta a leendőbeli befektetők számára egy megbeszélésen.

A Twitter ügye rendkívül kacifántos, és bizony annak ellenére, hogy most már úgy néz ki, hogy tényleg Elon Musk kezébe kerül, még mindig nem lehet ezt kijelenteni. Ugyanis egyes értesülések szerint a hatósági vizsgálatokra ebben az esetben is ugyanúgy szükség lesz, mint minden más felvásárlás esetében. És bár versenyjogi szempontból ez az üzlet nem valószínű, hogy aggályos lenne, a nemzetbiztonsági kockázatot tekintve még benne van a pakliban, hogy megakadályozzák a dolgot.

Galéria megnyitása

A Joe Biden által vezetett kormány a tervek szerint kivizsgálja, hogy nemzetbiztonsági szempontból milyen következményei lehetnek a felvásárlásnak, amennyiben pedig úgy találják, hogy kockázatos lehet az ügylet, akár vissza is fújhatják. Erre nem valószínű, hogy sor kerülne, de az egészen biztos, hogy a Twitter eladása a jelenlegi politikai vezetésnek fájó lehet. Azt ugyanis tényleg folyamatosan hangoztatta Musk, hogy amennyiben hozzá kerül a felület, azon lesz, hogy a szólásszabadság elsőszámú eszközeként kezelje, és ennek megfelelően alakítsa.

Az elbocsájtásoknak számos oka lesz a Twitternél. A számítások szerint ezzel kapásból 800 millió dollárnyi kifizetést spórolhat meg a vállalat. Persze ezt így nem igazán lehet kalkulálni, mert az is egészen biztos, hogy a radikális átszervezés részeként új dolgozókat is felvenne Elon Musk. De az borítékolható, hogy nem lenne ekkora a csapat egy ideig. Aztán ahogy növekedik, a jövőben persze újra meghízhat. Elon Musk milliárdos felhasználói tábort érne el a mikrobloggal, amitől jelenleg nagyon távol van.

Galéria megnyitása

Teljesen új vállalati hierarchia jöhet létre a Twitternél, amiben nagyobb lesz a kontroll például abból a szempontból, hogy felügyeltebben fog menni a munkavégzés. Jelenleg állítólag nagyon sok fejlesztő úgy van a Twitter alkalmazásában, hogy igazából túl sokat nem tesz hozzá a szolgáltatáshoz. Azt már korábban is hangsúlyozta Musk, hogy a rálátása alapján egyértelműen túlfinanszírozott a platform, ez pedig nem fér bele abba a rövidtávú jövőképbe, amit az üzletember dédelget. A Tesla vezére a következő három évben megduplázná a Twitter bevételét, erről a befektetőknek beszélt, bár azt, hogy ezt pontosan miként hozná össze, azt nem részletezte.

A következő fontos dátum a Twitter-ügyben október 28., eddig kell az üzletembernek aláírnia azokat a dokumentumokat, amikkel hivatalosan is elindítja a mikroblog megvásárlását. Innentől nem lesz vissza út, ha csak más tényező nem szól közbe.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére