Csaknem 70%-kal nőtt a HTC forgalma

Csaknem 70%-kal nőtt a HTC forgalma

A HTC továbbra is gödörbe van, de a vállalat még mindig kitart a korábbi üzleti stratégiája mellett, és az augusztus egészen szép eredménnyel tudta zárni. Viszont ez csak egy kicsi fényt jelent az alagút végén, mert éves szinten továbbra is csökkenést mutat a mérleg nyelve, és jó eséllyel nem is a mobilok hajtották a cég eladásait.

Sok éve már annak, amikor a HTC az élmezőny tagjaként szerepelt az okostelefonok frontján, és eléggé kilátástalan a helyzete, viszont az utóbbi időben némi fellendülést mutatott, legalábbis havi szinten. Augusztusban a vállalat 23,5 millió dolláros bevételt tudott elérni, ami egészen pontosan 66,8 százalékkal magasabb, mint a júliusban mért forgalma. Ez mindenképpen remek hír, és egy kicsit reménnyel töltheti el a befektetőket is. Viszont ahhoz nem volt elegendő a növekedés, hogy éves viszonylatban vizsgálva is növekedést tudjon produkálni. Tavaly augusztusban 47,1%-kal volt több a bevétel még a mostaninál is, de lényegesen jobb a helyzet, mint az előző hónapban, amikor 68 százalékot meghaladó volt a visszaesés. Fontos, hogy a fenti bevételi adat bruttóban értendő, a HTC továbbra is veszteséges.

Galéria megnyitása

A HTC forgalmához ebben az időszakban már nemcsak az új generációs Desire modellek, hanem a friss felső-középkategóriás eszköz, a HTC U19e is hozzátett. Ez egészen jól sikerült, viszont a tajvaniak az árazásnál nem szerénykedtek, ez pedig jelentősen megnehezítheti a feladatát. És augusztusban már az indiai visszatérésen is átesett a HTC, igaz, csak a nevét adta a HTC Wildfire X-hez, mivel ezt egy kínai ODM készítette. A Wildfire X esetében azt sem lehet tudni, hogy a HTC milyen módon részesül a bevételekből.

Galéria megnyitása

És fontos még azt is elmondani, hogy a jó szerepléshez hozzájárulhattak a virtuális valósággal kapcsolatos megoldások. A Vive viszonylag jól tud hozni a HTC-nek az elemzők szerint, szóval az ilyen készülékek értékesítésével valamelyest képes kompenzálni az egyéb területen képződő kieséseket. A VR megoldások közül jól fogyhat a Vive Pro Eye, a Vive Focus, a Vive Focus Plus és még a Vive Cosmos is. Szakemberek azt sem tartják teljesen kizártnak, hogy még éves szinten is növekedést érhet el a HTC az ünnepi időszakban, és így egy kicsit friss levegőhöz juthat.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap