BRAZILIÁBAN BETILTOTTÁK AZ X-ET, DE VAN, AKI EZZEL SOKAT NYERT

Az X és a brazil kormány között már hónapok óta nagy volt a feszültség, de nem mindenki bánja, hogy végül a konfliktus szintet lépett.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. szept. 3. 9:43
Braziliában betiltották az X-et, de van, aki ezzel sokat nyert

A nagy közösségi oldalak globálisan sok mindent megtehetnek, és számos esetben próbálnak visszaélni a piaci pozíciójukkal, de van az úgy, hogy a kormányzat és a hatóságok közbe avatkoznak. Brazíliában most egy olyan helyzet alakult ki, ahol a bíróság egy techcég ellen döntött, ennek eredményeként az X mikroblogot hivatalosan betiltották.

Elon Musk szolgáltatása már hosszú ideje a hatóság látókörében volt, és többször figyelmeztették is, de a felszólítások ellenére nem volt hajlandó az együttműködésre. Elsősorban a dezinformáció terjesztésével vádolták az X-et, és részben emiatt került most betiltásra. Alexandre de Moraes, a Legfelsőbb Bíróság vezetője döntött úgy, hogy a platform működését fel kell függeszteni Brazíliában. Minden szolgáltatónak korlátoznia kell az X elérését a rendelkezésükre álló eszközökkel.

Hosszas bizonyítékgyűjtést és több egyeztetést követően, áprilisban hivatalos vizsgálat indult az X ellen. Az volt a gyújtópont, mikor Elon Musk úgy döntött, hogy újra aktiválja a korábban blokkolt felhasználói fiókokat a mikroblogon. Mióta az üzletember tulajdonában van a szolgáltatás, számos esetben oldott fel olyan profilokat, amiket előzőleg blokkoltak különböző okokból eredően. Egyebek mellett azért, mert hamis híreket terjesztettek, amik megvezethették a felhasználókat.

A bíró a mostani döntését azzal indokolta, hogy Elon Musk egyszerűen nem volt hajlandó kinevezni egy olyan személyt, aki Brazíliában gondoskodott volna az X jogi képviseletéről. Nem érhette meglepetésként a dolog az üzletembert, mert előre szólt Alexandre de Moraes, hogy fel fogják függeszteni a működést, ha nem tesznek eleget a felszólításnak. Brazíliában választások lesznek, és minden közösségi platformnak biztosítania kell olyan dolgozókat, akik azt felügyelik a problémás eseteket, visszaéléseket, dezinformációs tevékenységet.

A szolgáltatók mellett a Google és az Apple is lépni kényszerül a bíró döntése nyomán, ugyanis az App Store és a Play Store kínálatából is el kell távolítani a szolgáltatást. Erre öt napot kaptak az érintett vállalatok. Nagyon komolyan veszik a brazilok a tiltást, éppen ezért nem érdemes ügyeskedni.

Amennyiben valakit rajta kapnak, hogy VPN-t használva hozzáfért az X-hez, nagyon súlyos pénzbüntetéssel sújthatják. Napi 50 ezer brazil reál a megállapított bírság, ami csaknem 3,2 millió forintnak felel meg.

Főleg azok számára lehet ez különösen nagy gond, akik az X-et üzleti célokra használják. Vannak olyan vállalkozások, vállalkozók, akiknek a tevékenysége erőteljesen függ a mikroblogtól, nemcsak marketing tevékenység szempontjából. Számukra nagy veszteséget jelenhet a szolgáltatás elérésének szüneteltetése. Az nem ismert pontosan, hogy mennyien használják az X-et az országban, de arról beszámoltak a friss fejlemények kapcsán, hogy összesen 171 millió közösségi média felhasználó él Brazíliában.

Elon Musk nem reagált túl jól a friss fejleményekre, az üzletember a jelek szerint nem a kompromisszumot próbálja megtalálni, hanem inkább azon van, hogy a brazil bírót rossz színben tüntesse fel. De Moraest Voldemorthoz hasonlította, azt is megkérdőjelezte, hogy igazi bírónak lehet-e tekinteni. Egy kitűzött bejegyzésében pedig arról írt Musk, hogy bizonyítékok vannak arra, hogy ez az eljárás a brazil elnökválasztás befolyásolását szolgálja, a szólásszabadságot korlátozza.

Galéria megnyitása

Az X mikroblog betiltását követően a felhasználók egy másik szolgáltatás felé fordultak, ami a várakozásaik szerint hasonlókképpen tudja majd a szólásszabadságot biztosítani, míg az X Corp és a brazil kormány rendezi a nézeteltéréseket. Erre valószínűleg sor kerül majd, csak idő kérdése a dolog. Egyelőre a Bluesky az X betiltásának a nagy nyertese. Pillanatok alatt 500 ezer új felhasználó regisztrált a platformra, miután az X elérhetetlenné vált, és rövid időn belül már 1 millió friss regisztráltról számolt be a cég.

A Bluesky éppen mostanában esett át egy jelentősebb frissítésen (v1.90), ez a helyzet pedig kapóra jött a platformnak. Nem ez a mostani az első eset, hogy a „lepattanóra” megy rá az X riválisa, és valószínűleg nem is az utolsó. A szolgáltatás most vezetett be egy sor fejlesztést a toxikus viselkedés ellen, ezek segítik megóvni a felhasználói közönséget a zaklatások ellen. És érdekes módon még a videó megosztási lehetőség is újdonság jelenleg. Egészen eddig nem lehetett videókat megosztani a decentralizált mikroblogon.

Galéria megnyitása

Egyelőre nagyon nehéz azt megmondani, hogy az X és a brazil kormány mennyire gyorsan lesz képes rendezni az összetűzést. Az biztos, hogy innentől az X számára fontosabb lesz, hogy megtalálják a közös nevezőt, a rivális szolgáltatások pedig megpróbálnak majd élni a nem mindennapos lehetőséggel az új felhasználói kör elérésére. Akár az is lehet, hogy a Bluesky így képes lesz nagyra nőni Brazíliában. Persze ahhoz még nagyon sok millió felhasználót kellene elcsábítania.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

20 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kajafun
Kajafun
2024. szept. 4. 14:44
#4

Majd csapatják kamuproffal meg VPN-el.

Amúgy hogy lehet VPN használata mellett lebukni? ?

Resike
Resike
2024. szept. 3. 13:44
#3

Az ember csak remélheti hogy az EU-ből is kibasszák ezt a retket.
https://www.axios.com/2024/07/12/elon-musk-x-twitter-eu-violation-investigation

j4ni
j4ni
2024. szept. 4. 10:24

@Resike Az EU-t kéne innen kibaszni...

BiroAndras
BiroAndras
2024. szept. 3. 11:47
#2
  1. Valójában ez a bíró nagyon korrupt, és lényegében ő irányítja az országot. https://www.americasquarterly.org/article/brazils-most-powerful-judge-is-in-the-spotlight-again/ Az X-től azt követelte, hogy cenzúrázza az ellenfeleit, és adja ki az ellene szólók adatait.

  2. Ez a hamis hírek terjesztése külön vicces, amikor minden média ezt teszi folyamatosan, ez a cikk is. Valójában a hatalom számára kényelmetlen hírek terjesztése a bűn, az igazságtartalmuktől függetlenül.
    Mellesleg a szólásszabadság intézménye pontosan ezért létezik, hogy ne a hatalom döntse el, hogy mi igaz és mi nem, mert az mindig rosszul végződik.

  3. Jogi képviselőt azért nem jelöltek ki, mert ugyanez a bíró azzal fenyegetőzött, hogy letartóztatja őket. És azóta el is rendelte a letartóztatásukat.

  4. Már az lebukás egyébként, hogy egy bíró tiltotta be. Egy demokratikus országban egy ilyen döntést nem egy ember hoz meg.

  5. Példa a hivatalos álhírekre : https://www.cbsnews.com/news/brazil-block-on-social-network-x-goes-into-effect/ A cím erősen utal arra, hogy más országok is ugyanezért tiltották be, miközben a cikkből az derül ki, hogy a többi tiltás sokkal régebbi, még a tulajdonos váltás előtti, és csupa diktatúra. Ezt a taktikát rutinszerűen használja a média. Az emberek többsége csak a címeket olvassa el, a cikket magát nem, így téves kép alakul ki a fejükben. Viszont nem perelhetőek, mivel a cím technikailag nemn hazugság és a cikkben leírják az igazat is.

  6. Ja, és ezzel együtt letiltották a Starlink számláit is, ami még nehezebben védhető döntés. Hiába közös a tulajdonos, két teljesen független cégről van szó, és a cég pénze nem a a tulajdonos pénze. Ráadásul nem kizárolagos tulajdonosa egyik cégnek sem.
    Aztán ugye ezzel 250 ezer felhasználót vágtak volna el az internettől, akik végképp semmiről sem tehetnek. Szerencsére szokása szerint Elon hajlandó ingyen adni a szolgáltatást amíg a probléma megoldódik.

Busterftw
Busterftw
2024. szept. 5. 10:10

@BiroAndras Valosagtagadast te csinalsz minden Elon/Tesla cikk alatt, ahol izzadva probalod megmagyarazni a hirben szereplo tenyek miert nem azok.

thestock
thestock
2024. szept. 3. 9:57
#1

A liberális brazilokat nem érdekli a szólásszapaccság!? Pedig Elon Musk óta minden a legjobb!

Busterftw
Busterftw
2024. szept. 6. 13:10

@BiroAndras Mar hogyne lenne, szerinted miert vannak mas platformon "fact check" ellenorzesek?

A tudomany sem alapul szubjektivitason. Rengeteg dolog egyszeruen es tisztan bizonyitott/bizonyithato igazsag, teny.
Ezeket merhetoen, bizonyitottan bebizonyitottak, miert vannak ezek engedve?

Koze nincs ehhez a szolasszabadsagnak.

Vissza az oldal tetejére